Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kibertámadást mért az USA az iráni hadsereg számítógépes rendszerére

Hírek2019. jún. 23.Növekedés.hu

Az akciót amerikai lapértesülések szerint hetek óta tervezték, és állítólag sikeres volt. Az amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy nem akar háborút a perzsa állammal.

Kibertámadást intézett az USA az iráni hadsereg számítógépes hálózata ellen, miután Donald Trump elnök mégis úgy döntött, nem mér légicsapást a perzsa államra.

A Washinton Post információi szerint a támadás indoka, hogy az iráni légierő lelőtt egy amerikai drónt a Hormuzi-szorosnál, illetve az Ománi-öbölben állítólag tankereket rongáltak meg.

Az Iszlám Forradalmi Gárda fegyvereit érintő kibertámadást a két ország közötti konfliktus mélyülése miatt hetek óta tervezték - olvasható a BBC-n.

A támadás hírét iráni részről nem erősítették meg.

Amerikai sajtóértesülések szerint a kibertámadások következtében az iráni katonai számítógépes rendszerek egy időre működésképtelenné váltak.

Még szombaton az amerikai Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonságáért felelős minisztérium Irán és szövetségesei részéről az USA elleni "rosszindulatú kibertevékenységről" számolt be.

Donald Trump elnök eddig nem nyilatkozott a támadás ügyében. Miután pénteken úgy döntött, hogy lemond a légicsapásról, szombaton már úgy fogalmazott, hogy

nyitott az új tárgyalásokra Iránnal.

Rendben van, ha Irán virágzó nemzet szeretne lenni, de ezt nem érheti el azon az áron, hogy öt vagy hat év múlva atomfegyvere lesz. "Tegyük újra naggyá Iránt" - mondta Trump.

Az amerikai elnök az NBC televíziónak péntek este adott interjújában is úgy fogalmazott, hogy nem akar háborút Iránnal.

Az elnök ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben mégis háború robbanna ki, akkor az mindent megsemmisítene. "Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk, minden megsemmisülne" - fogalmazott. 

Kitért a csütörtöki döntéshozatali folyamatra, amelynek a végén úgy döntött, hogy Washington nem indítja meg a csapásokat iráni célpontok ellen. Mint elmondta: a légtérben nem voltak repülőgépek - feltételezhetően polgári, utasszállító gépekre célzott -, de attól tartott, nagyon hamar megjelenhettek volna. Megismételte a péntek reggeli Twitter-bejegyzésében foglaltakat, vagyis azt, hogy a végső döntés előtt konzultált a tábornokokkal.
 "Mielőtt nekiindulunk, tudni akarok valamit. Hány ember halna meg?" - idézte fel az NBC riporterének a párbeszédet. A tábornokok, akiket az elnök nem nevezett meg, 150 várható halálos áldozatot említettek. 
 

"Egy pillanatig gondolkodtam, aztán azt mondtam: tudjátok mit, lelőttek egy névtelen drónt, egy repülőt, mi meg itt ülünk és 150 halott emberről beszélünk, akik fél órával azután, hogy igent mondtam a támadásra, már halottak. És nekem ez az egész nem tetszett, nem gondoltam, hogy arányos válasz lett volna" - mesélte el a döntés előtti pillanatokat Trump.

Az elnök péntek reggeli Twitter-bejegyzésében már beszámolt arról, hogy pillanatokkal a csapásmérés előtt állította le az Irán elleni támadást.