Megnyílt Reigl Judit festőművész új kiállítása

Hírek2019. ápr. 9.Sz.A.

Reigl Judit: Palimpszeszt címmel kiállítás nyílt a világhírű festőművész alkotásaiból az Ybl Budai Kreatív Házban.

Makláry Kálmán gyűjteményéből válogatva a különböző festői periódusok legfontosabb munkáit tekinthetik meg a látogatók személyes hangvételű, a művésznő életét bemutató fotók kíséretében.

Reigl Judit az egyik legismertebb magyar kortárs művész. Alkotásaiért versengenek a nagy nemzetközi aukciókon:

2016-ban egy licitverseny végén az új tulajdonos 411 ezer eurót, jelenlegi árfolyamon mintegy 130 millió forintot fizetett egyik festményéért.

Alkotásai a világ legnagyobb és legfontosabb kortárs közgyűjteményeiben, a New York-i Museum of Modern Artban, a Metropolitan Múzeumban, a londoni Tate Modernben és a párizsi Pompidou Központban láthatók. Ezen képek párdarabjait, valamint eddig még be nem mutatott festményeket tekinthetnek meg az érdeklődők az Ybl Budai Kreatív Ház kiállításán.

A kiállítás címe Palimpszeszt a görög palin (újra) és pszaó (levakar) szavakból: a középkorban helytakarékosságból újra hasznosított pergamen lapokon alkalmazták ezt a megoldást. Ezeken a lapokon, ahogy Reigl Judit egymást követő sorozatain is, egymást elfedő rétegekkel találkozhatunk.

A kiállítást alaposabban megnézve rádöbbenhetünk, hogy egy olyan folyamatot látunk, amely az itt bemutatott, egymást időrendben követő képek technikai kivitelezésének dialógusára is épül.

Ez a folyamatos fejlődés abban is megmutatkozik, ahogy korábbi sorozatainak darabjait újra és újra felhasználja. Makláry Kálmán gyűjteményére támaszkodva különlegesen gazdag, egymást átfedő, egymásra épülő életművéből láthatunk izgalmas kivonatot.

Reigl Judit 1923-ban született Kapuváron, a Képzőművészeti Főiskolát 1945-ben végezte el. Ezt követően kalandos és éhezéssel járó hónapok után eljutott ösztöndíjasként Olaszországba. Hazatértekor, 1948-ban itthon már a szögesdrótokkal körülvett határon útlevelének végleges elvételével fogadták. A nyomasztó légkörből az aláaknázott határon menekülve Párizs vonzásának nem tudott és nem is akart ellenállni.

Az 1960-as évek elején Párizstól délre egy nyugodt kisvárosba, Marcoussis-ba költözött. Itt végre birtokba vehette első saját padlás műtermét. A helyszín – ahol mai napig is él – tökéletesen alkalmas a meditatív hangulatú művek létrehozására.

A kiállítás május 5-ig várja a látogatókat az Ybl Budai Kreatív Házban.