Számos jegybank bocsátana ki saját digitális valutát

Hírek2020. jan. 29.Növekedés.hu

A Facebook hasonló kezdeményezése felgyorsította az előkészületeket. A lényeges kérdés, hogy a jövőben vajon ki ellenőrzi egy ország pénzügyi folyamait.

Valószínűnek látszik, hogy a következő években egyre több központi bank bocsát ki saját digitális valutát - számol be Reuters. A Bank for International Settlements (BIS) legutóbbi kutatásából az derült ki, hogy a legutóbbi időszakban megugrott az érdeklődés a vonatkozó technológia iránt.

A felmérésben részt vevő 66 központi bank mintegy 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő hat évben valószínűleg kibocsát digitális valutát. Ez az arány körülbelül 10 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Minden tizedik bank azt mondta: valószínűleg már a következő három évben megteszi.

A megkérdezettek 80 százaléka jelezte, hogy már vizsgálják a technológiát. A tavalyi évben csupán tízből heten adták ezt a választ.

A Facebook saját valutája, a Libra bevezetésére irányuló tervei középpontba helyezték a kérdést, vajon a jövőben ki fogja ellenőrizni a pénzügyi folyamatokat. A meghatározó országok gyorsított ütemben elemzik a központi bankok digitális valutájának (CBDCs) problémakörét.

A CBDCs tulajdonképpen azonos a hagyományos pénzzel, de digitális formában bocsátják ki és forgalmát az ország központi bankja ellenőrzi. A kriptovaluták, mint például a bitcoin, ezzel szemben komplex matematikai műveletek eredményei, és mozgásukat szétszórt online közösségek bonyolítják, nem pedig egy központi szervezet.

Öt központi bank, közöttük a japán, a brit és az eurozóna illetékes intézménye a napokban bejelentette, hogy egyesítik erőiket a CBDCs kibocsátás feltételrendszerének kidolgozása céljából.

A Libra által támasztott kihívás valószínűleg segített az elhatározás véglegesítésében, mondta a Reuters hírügynökségnek a Bank of Japan egy korábbi tisztségviselője.

Mielőtt a Facebook tavaly júniusban előállt a Libra terveivel, a központi bankok kedvezően nyilatkoztak a kriptovalutákról, alapvetően azért, mert piacuk viszonylag csekély és csak korlátozott ügyfélkör használja azokat.

Annak a lehetősége azonban, hogy a Facebook közel 2,5 milliárd felhasználója akár az idei évtől széles körben használatba veszi a Librát, komoly aggodalmat váltott ki a pénzügyi politikáért felelős nemzeti intézmények körében.