Vitafórum a közgazdaságtan megreformálásáról: Az emberi viselkedés jobb megértésének szerepe
HírekA közgazdasági gondolkodás fő áramlatában központi szerepe van annak, hogy a döntéshozók racionálisan viselkednek és teljes informáltsággal rendelkeznek. Kritikusok (például Rethinking Economics 2017) viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy az emberi döntéseket többek között a hibák, a tanulási folyamatok, a társadalmi interakciók és a kontextus is befolyásolják. Az emberek például hajlamosak felülértékelni a kis valószínűségeket (lásd biztosítási piac megléte), túlértékelni az azonnali juttatásokat, és nem feltétlen csak saját érdeküket veszik figyelembe. Ezek elhanyagolásával sokszor hibás következtetésekre juthatnak a közgazdaságtani modellek. A tanulmány a viselkedési közgazdaságtan főbb eredményeit tekinti át röviden a kockázatok megítélése, az időérték, és a közösségi preferenciák kapcsán. Mindhárom területen a viselkedési megközelítés sokkal pontosabb leírást tud adni az emberi viselkedésről, amit egyre inkább próbálnak a közgazdasági modellek is figyelembe venni.
Az emberi viselkedés szerepe a közgazdaságtanban
Az emberi viselkedést sokszor teljesen megalapozatlan és vagy egyszerűsítő feltevések mentén modellezi a neoklasszikus közgazdaságtani iskola. Ezek a feltevések sokszor abból fakadnak, hogy így matematikailag könnyebben kezelhető jól definiált modelleket kapunk. Máskor fakadhatnak abból is, hogy ez biztosít olyan konzisztens viselkedést, amit egy racionális döntéshozótól elvárhatunk adott feltételek mellett. Viszont ez a megközelítése a neoklasszikus iskolának egyértelműen nem modellezi megfelelően az emberi viselkedést és így sokszor rossz következtetésekre juthat. Ezt fogalmazza meg a 33 pontos kiáltvány (Rethinking Economics, 2017) 15. pontja is: „a hibák, az elfogultságok, a mintázatok felismerése, a tanulás, a társadalmi interakciók és a kontextusok mind befolyásolják a viselkedésünket, a gazdasági elmélet általában mégsem ismeri el ezeket. A főáramú közgazdaságtannak ezért az emberi viselkedés szélesebb körű megértésére van szüksége, és ebben tanulhat a szociológiától, a pszichológiától, a filozófiától és más gondolati hagyományoktól”. Nem most jön elő ez a problémafelvetés először a közgazdasági gondolkodásban. Akerlof 2001-ben kapta meg a közgazdasági Nobel emlék-díjat és beszédében már akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy van legalább hat olyan kihívás a neoklasszikus közgazdaságtan előtt, amivel mindenképp foglalkoznia kell, és jelenleg sem tud rájuk választ adni:- Nem tudja kezelni a munkanélküliség kérdését.
- A monetáris politika reálgazdaságra gyakorolt hatására nincs elemzési javaslata.
- A defláció nem gyorsul magas munkanélküliség esetében, ahogy ezt a neoklasszikus modell alapján várnánk.
- Jellemzően túl keveset takarítanak meg az emberek.
- Nem tudja értelmezni a nagyobb részvénypiaci árfolyammozgásokat.
- Az alacsony társadalmi rétegek tartós lemaradását sem tudja megfelelően modellezni a neoklasszikus megközelítés.
Kockázatok megítélése
Kahneman 2002-ben kapta meg a közgazdasági Nobel emlék-díjat a kilátás elmélet (prospect theory; Tversky és Kahneman, 1992) kidolgozásáért. A kilátás elmélettel már sokkal jobban lehet leírni az emberek viselkedését olyan döntéseknél, amikor az események kimenetelei nem egyértelműek és így kockázatosak. Az egyik híres eltérés a nyereség-veszteség aszimmetria, ami szerint a veszteségek esetén keressük a kockázatokat, míg nyereségek esetén kerüljük azokat. Például inkább kockáztatunk, hogyha cserébe egy biztos veszteséget kerülhetünk el, és inkább kerüljük a kockázatot, hogyha cserébe kapunk egy biztos nyereséget. A másik híres eltérés a neoklasszikus megközelítéstől a pszichológiai eredmények alapján a veszteség-kerülés. Az emberek mindent rosszabbnak látnak, ha veszteség éri őket közben, még akkor is, hogyha ez csak a megfogalmazásban jelenik meg. Például másképp döntenek az emberek, hogyha a két lehetőség közötti különbséget egy veszteségként tüntetik fel, mintha csak az értékeket közlik (Faralla et al., 2017). A harmadik híres eltérés a neoklasszikus megközelítéshez képest az a megfigyelése a kilátás elméletnek, hogy a kis valószínűségeket az emberek hajlamosak felülértékelni. Ezért lehetséges az, hogy az emberek egyszerre lottóznak és egyéb esetekben, pedig biztosítást kötnek. A neoklasszikus megközelítés nem tud erre választ adni, hiszen az első esetben a döntéshozó kockázatkedvelő, a második esetben pedig kockázatkerülőként viselkedik. A kilátás elmélet úgy magyarázza ezt a jelenséget, hogy amikor lottóznak az emberek, akkor kis valószínűséggel nyernek, de ezt felülértékelik, és ezért már jónak ítélik meg a lottót összességében. Ugyanígy annak a valószínűsége, hogy egy ritka, de nagy értékű káresemény éri az embert szintén alacsony, de ezt az emberek szintén felülértékelik. Ennek következménye, hogy a biztosítást és a szerencsejátékot is egyszerre tartják az emberek jó üzletnek.A várakozás költségének megítélése
Thaler 2017-ben kapta meg a közgazdasági Nobel emlék-díjat többek között az önkontroll hiányának vizsgálatáért. Például arra kereste a választ, hogy miért halogatnak az emberek, miután elhatározták, hogy többet fognak sportolni (Vigna és Malmendier, 2006). Kutatásai arra jutottak, hogy az emberek túlértékelik az azonnali juttatásokat és ezért sokszor akár önellentmondásba is keverednek. Ezt mutatja be egyik leghíresebb példája (Thaler és Shefrin, 1981), amikor megkérdezi az embereket, hogy ma szeretne egy almát vagy inkább holnap két almát. Majd ugyanezeket az embereket megkérdezi arról is, hogy 100 nap múlva kérnek egy almát vagy 101 nap múlva kérnek két almát. Az első esetben az emberek többsége azonnal kéri az egy almát, míg a második esetben az emberek többsége kivár és 101 nap múlva kéri a két almát. Mind a két esetben egy nap várakozásért cserébe kapnak az emberek egy plusz almát (100%-os hozam mellett), de mégis más és más a válaszuk attól függően, hogy megkaphatják-e az almát azonnal. Amikor azonnal is kaphatnak valamit, türelmetlenül egyből akarják az almát, míg a második esetben mindkét lehetőségnél csak a jövőben kapnának almát, így már inkább türelmesebbek és kivárnak. Ez a példa nagyon jól mutatja be azt a komoly problémát, amit idő-inkonzisztens viselkedésnek is szoktak nevezni. Nevezetesen, hogy az emberek lehet, hogy először a két almát választják 101 nap múlva a 100 nappal későbbi egy alma helyett, de amikor eltelik 100 nap és ez a kérdés már úgy néz ki, hogy azonnal kérik-e az almát vagy várnak még egy napot, akkor hirtelen meggondolják magukat és a korábbi egy almát kérik. Tehát időben előrejelezhető módon meggondolják magukat az emberek. Ez a jelenség rengeteg érdekes megfigyelésnek lehet az alapja. Például ezt szokták tekinteni az egyik legfontosabb tényezőnek arra is, hogy miért takarítanak meg az emberek keveset (Laibson, 1997), de ez a jelenség befolyásolja számtalan fontos döntésünket az egészségügyi kiadásainktól kezdve az életformánkon át a hosszú távú pénzügyi döntéseinkig (Benartzi és Thaler, 2013). Annak ellenére, hogy a kutatások már többször dokumentálták ennek jelentőségét a gazdaságban, a neoklasszikus megközelítés még mindig nem veszi kellő súllyal figyelembe.Az emberek és a közösség viszonya
Thaler és Kahneman is több kutatásában vizsgálta az emberek viselkedését és értékítéletét a közösségi döntések kapcsán. A legismertebb kísérletük a diktátor-játék ezen a területen (Kahneman et al., 1986), amikor a kísérletben résztvevők anonim módon arról dönthettek, hogy megtartják maguknak az összes rájuk bízott pénzt önzőn vagy egy számukra ismeretlen fél számára is felajánlanak belőle. A kísérletek azt mutatják, hogy az emberek egy nagy része következetesen ad a másik félnek a pénzből annak ellenére, hogy ebben neki semmilyen anyagi vagy presztízsből fakadó haszna nincsen. Tehát nem igaz az a neoklasszikus megközelítés, hogy az emberek önzőn hoznák meg döntéseiket. Ráadásul az emberek hajlandóak saját anyagi érdekeikkel is szembe menni, ha ezzel egy olyan embert tudnak megbüntetni, aki önző módon viselkedik. Ezt a viselkedést az ultimátum-játék nevű kísérlettel szokták tesztelni (Kahneman et al., 1986).Ezek az eredmények is azt bizonyítják, hogy számítanak az emberi viselkedésben a társadalmi interakciók, és a neoklasszikus megközelítés sok esetben hibás feltevéseken vagy túlzott egyszerűsítéseken alapul.
A közgazdaságtan megreformálásnak egyik iránya
Néhány, nemrég kiosztott Nobel emlék-díj jól jelzi, hogy egyre erőteljesebben jelenik meg a tudományos igény a közgazdasági gondolkodás fő áramlatának kiszélesítésére, reformjára. Az emberi viselkedés modellezésénél célszerű lenne a társadalomtudományok eredményeire jobban támaszkodni. Viszont a gyakorlatban ez csak lassan valósul meg. A legelterjedtebb és legnagyobb döntéseket is befolyásoló modellekben még mindig nem szerepelnek a felsorolt eredmények (De Grauwe, 2012), jóllehet számos kutatás jutott ezekre a következtetésekre. Akerlof (2001) által felvetett problémákra is jobban magyarázott és hatékonyabb megoldásokat lehetne kidolgozni, ha az emberi viselkedést és annak szempontjait jobban megértenénk. Például Benartzi és Thaler (2013) javasol egy megoldást arra, hogyan lehetne növelni a megtakarításokat. Ezen tudományos eredmények azt sugallják, hogy az emberi viselkedés jobb megértésének fontos szerepe lehet a közgazdaságtani gondolkodásunk alakításában és fontos, hogy nyitott legyen a közgazdasági élet ezeknek a reformoknak az átgondolására, megvitatására, és alkalmazására. Neszveda Gábor írásaCikkeink a témában:
Kell-e iránytű a közgazdászoknak?
A közgazdaságtan megreformálása: az intézmények jelentősége Lázadás a közgazdaságtanban: a neoklasszikus uralom trónfosztását akarják