A magyar Star Wars művész a Guinness rekordja után újabb nemzetközi sikert aratott - Interjú

Interjú2023. márc. 12.Devecsai János

A hétköznapjaiban K+F területen dolgozik, mellette viszont hivatalos Csillagok Háborúja művésznek számít. Simon Zoltán a napokban ráadásul bekerült abba a szűk körbe, amely a képeivel megjelenhet Londonban a Star Wars hivatalos rajongói eseményén.

A Csillagok Háborúja filmeket gyártó Lucasfilm zsűrije beválogatta aközé a 22 művész közé, akik elkészíthetik a húsvétkor Londonban megrendezendő hivatalos Star Wars-esemény, a Celebration Europe exkluzív posztereit. Mekkora volt az induló mezőny? Van, aki a környező országokból még be tudott jutni az eseményre?

A bekerült művészek között többségében amerikaiak vannak, és néhány európai. A szomszédainkból senki nem jutott be, a legközelebbiek Németországból, Luxemburgból és Franciaországból valók.

Azt nem tudni hányan pályáztak, de a világon bárki indulhatott, aki korábban már dolgozott együtt művészként a Lucasfilmmel vagy valamelyik licenszpartnerükkel.

A pályaműveinket egyébként anonim adtuk le, ezeket pedig a Lucasfilm illetve a Disney művészeiből és művészeti vezetőiből álló zsűri értékelte. A képemet, amellyel bejutottam, egy tavalyi Star Wars animációs sorozat, a Jedihistóriák ihlette.

Simon Zoltán nyertes pályaműveSimon Zoltán nyertes pályaműve

Milyen technológiával készült a kép?

Digitális, vegyes média művész vagyok. Általában eredeti filmes anyagokat, saját fotókat, textúrákat használok föl, és azokat digitális festéssel kiegészítem, módosítom, összehangolom.

A mostani képemen a felhők például egy olyan fényképemből kerültek be, amelyet a MOM Park mellett készítettem.

A hegyek kialakításánál két andalúz szakadékról készített fotóimat is felhasználtam. A vízesések mintáját a horvát Plitvicei Tavak Nemzeti Parknál készült képek segítettek kialakítani.

Az évek folyamán több hivatalos Star Wars képet is készített. A vevőkörrel, amely a képeit vásárolja szokott találkozni?

Jó páran a neten keresztül felveszik velem a kapcsolatot. Most, hogy az új képemet beválogatták a londoni eseményre, többen rám írtak, hogy már régóta követik a pályafutásomat és gratuláltak. Akadnak a vevők között olyanok is, akik nem is Csillagok Háborúja rajongók, de kedvelik a képeimet.

Volt olyan mexikói művész, aki elárulta, hogy a régi képeim hatására választotta a művészi pályát.

Élőben itthoni és külföldi Star Wars-rendezvényeken szoktam összefutni azokkal, akik ismerik a munkásságomat. Az egyik vásárló elárulta, hogy azért veszi az összes képemet, mert a gyűjteményt örökségnek szánja a gyerekeinek.

Lehet számítani rá, hogy a képeknek idővel felmegy az értéke?

Igen. Pár éve három poszteremet árultam egyben 48 ezer forintért, azóta viszont az eBay-en valaki már 40 ezerért kínálja egyenként, az egyiket meg 105 ezerért. Persze kérdés, hogy el is kel-e ezen az értéken, de gyanús, hogy az értékesítőnek az egyik poszter a sorozatomból már nincs meg, így azon valószínűleg sikeresen túladott.

Most már négy éve, hogy magyar művészként a Lucasfilm hivatalos licensz partnerének dolgozik. Milyen pontosan egy hivatalos Star Wars művésznek lenni? Hány munkája készült és mennyiért adják ezeket?

Először 2019-ben kerültem be a hivatásosok közé: akkor épp Chicagóban tartották a Lucasfilm hivatalos rendezvényét, ahol azután, hogy alkotóként bekerültem, felajánlották ezt a lehetőséget. Ennek értelmében, ha készítek egy képet és a végeredmény a Csillagok Háborúja-filmeket gyártó Lucasfilmnek is tetszik,

akkor azt limitált példányszámban forgalomba hozzák.

Az elmúlt évek során mind a kilenc, számozott Star Wars filmhez készítettem posztert. A klasszikus részekhez készült képeknek annyira nagy volt a népszerűsége, hogy utána az előzmény trilógiás képeket már emelt példányszámban gyártották le. Mivel limitált értékesítésről van szó, itt se óriási számokra kell gondolni, a szokásos 250 helyett 295 készült.

Darabja korábban 45 dollár volt, átváltva 16 ezer forint, de már felment 50 dollárra.

Persze nem ebből élek meg, egy nemzetközi tanácsadó cégnek dolgozom. Hazai közép- és nagyvállalatok, illetve egyetemek képviselőivel szoktam egyeztetni arról, hogy a versenyképességüket hogyan tudják fejleszteni a K+F-en keresztül.

Korábban a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült. Ez hogy sikerült?

Mindez egy angol könyvkiadónak köszönhető, akik azzal akarták a LEGO-s kiadványuk premierjét feldobni, hogy felállítottak egy új Guinness rekordot és kirakták a legnagyobb LEGO-ból készült képet, amely mintegy 100 négyzetméteres volt.

Ez pedig az én egyik alkotásomat ábrázolta. Maguktól választották a képemet, ennek kapcsán fel is vették velem a kapcsolatot. A rekordeseményre 2010-ben ki is mentem Londonba.

Visszakanyarodva a képekhez: a Lucasfilm mennyire szól bele a képek végső kinézetébe?

Általában apróbb részletek kapcsán vannak kéréseik. Néha az merül fel, hogy például egy sziluettnél a ruha fodrozódása legyen más. Nekik roppant fontos, hogy a képek minél könnyebben értelmezhetőek legyenek és a figurákat rögtön fel lehessen ismerni.

Nekem egyébként tinédzser korom óta az volt az álmom, hogy képkészítéssel foglalkozhassak.

Attól viszont sokáig féltem, hogy milyen lesz, ha a munkáim kinézetébe kívülről bele fognak szólni. De szerencsére viszonylag szabad kezet kapok, a változtatási kérésektől pedig – így visszagondolva - a képeim csak jobbak lettek.

Természetesen lehetne egy másik út is: megpróbálhatnék olyan Star Wars művész lenni, aki nem limitált számú értékesítésekre, hanem sorozatgyártásra, akár több milliós példányszámú megrendelésekre specializálja magát. De ez a terület egyelőre nem vonz.