Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Augusztus közepétől indulhat a Diákhitel Plusz felnőttképzési hitele

Interjú2020. aug. 3.Harsányi Péter

Hozzávetőleg a diákok 25 százaléka vesztette el állását, gyakornoki munkáját. Számukra nyújt óriási segítséget a Diákhitel Plusz – mondta a növekedés.hu-nak a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Magyar Péter kiemelte, július végéig nagyságrendileg 14 ezer tanulónak folyósítottak a kedvezményes hitelből megközelítőleg 7 milliárd forint értékben. A Diákhitel Központnál eddig több mint negyvenezer diák élt a hiteltörlesztési moratórium adta lehetőséggel.

Mennyi hallgató vette eddig igénybe a Diákhitel Pluszt?

Május elseje óta több, mint tizenhatezren igényelték a Diákhitel Pluszt.  Ez egy rendkívül magas szám, figyelembe véve a tavalyi összesen 12000 új diákhitel igénylést. A május 1-től elérhető kamatmentes és teljesen szabadon felhasználható Diákhitel Plusz  december 31-ig igényelhető.

Továbbra is nagyon sok új érdeklődő keres meg bennünket. A Diákhitel Plusz igénylések száma jelenleg eléri a heti 500 darabot. Fontos hangsúlyozni, hogy a termék egész nyáron elérhető azok számára, akiknek van élő hallgató jogviszonya, folyamatos a folyósítás. Azok is igényelhetik ezt a terméket, akik felvettek más diákhiteleket.

Fontos megemlíteni, hogy idén a Diákhitel1 és Diákhitel2 igénylések száma is jelentősen meghaladja a tavalyi évben látott értékeket. A szabadfelhasználású Diákhitel1 konstrukciót 60 százalékkal többen vették fel, mint egy évvel korábban.

Mennyi Diákhitel Pluszt folyósítottak eddig és mekkora az átlagosan felvett hitelösszeg?

Szinte mindenki a maximális 500 ezer forintos hitelösszeget igényli, néhányan vesznek fel ennél kevesebbet. Eddig nagyságrendileg 14 ezer tanulónak folyósítottunk, azaz megközelítőleg 7 milliárd forint értékben helyeztünk ki Diákhitel Pluszt július végéig.

Az igénylők általában mennyi idő alatt juthatnak hozzá a kedvezményes hitelhez?

Ha beérkezik hozzánk az igénylés, megkezdődnek az adategyeztetések az adott felsőoktatási intézménnyel és így  jellemzően 10-12 napon, de legkésőbb két héten belül tudjuk utalni a hitelt. A Diákhitel Plusz papír alapon igényelhető, szemben a többi Diákhitel termékkel, melyek online is elérhetők.

Milyen fontosabb jellemzői vannak a Diákhitel Plusznak?

A Diákhitel Plusz ötvözi a Diákhitel1 és Diákhitel2 termékek előnyeit.

Teljesen szabadfelhasználású, kamatmentes, csupán egy élő hallgatói jogviszony kell hozzá, illetve 18 és 55 éves kor között vehető igénybe. Az eddigi diákhiteleket 45 éves korig lehetett felvenni.

Az annuitásos jellege miatt nem jövedelem arányosan és nem öregségi nyugdíjig törleszthető, mint a klasszikus diákhitelek. Egy év türelmi idő után 5 évig van lehetősége a hallgatónak visszafizetnie hitelét. Viszonyításképpen a Diákhitel1 és 2 termékeket átlagosan hét év alatt törlesztik. Korábban még 10 év volt az áltagos törlesztési idő, azonban a dinamikus béremelkedésnek köszönhetően ez az időszak 3 évvel rövidült.

A hitelfelvevő diákok pontosan ki tudják számítani a hitelek törlesztőrészleteinek alakulását.

Ahogy a többi diákhitel terméknél, úgy fontos arra is kitérni, hogy a Diákhitel Plusz esetében is érvényes a családtámogatási kedvezmény. Ha egy családban megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitel tartozásának felét, ha megérkezik a harmadik gyermek, akkor a teljes diákhitel tartozást elengedjük.

Ha például egy orvostanhallgató 15 millió forint értékben Diákhitel2-t vett igénybe a tanulmányai során, akkor a harmadik gyermek megszületésénél ezt az összeget az állam elengedi. Ez egy hatalmas könnyítés.

Napjainkban az átlagos diákhitel tartozás 2,6 millió forint. Átlagosan ennyi hitelt tudunk elengedni a harmadik gyermek megszületésénél, illetve a felét a második gyermek érkezésénél. Tavaly már több milliárd forint értékben engedtük el több ezer édesanya hitelét.

Az ország mely területein látható a legnagyobb az érdeklődés?

Hozzávetőlegesen a diákok 25 százaléka vesztette el állását, gyakornoki munkáját, miközben a kiadásaik megmaradtak. Sokaknak ráadásul el kellett hagyniuk a kollégiumot és át kellett költözniük albérletbe. Számukra nyújt óriási segítség a Diákhitel Plusz.

A vidéki egyetemek közül arányaiban a Debreceni Egyetemen  vették fel a legtöbb hitelt, de a Pécsi Tudományegyetmen is magas a hitelfelvevők száma. Budapesten a Corvinus Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói igényelték nagyszámban a Diákhitel Pluszt. Legtöbben a gazdasági karokon veszik fel a Diákhitel Pluszt. Ez is jól jelzi, hogy egy pénzügyileg vonzó termékről van szó, mely gazdaságilag nagy segítséget nyújt.

Mennyi diák  élt eddig a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével és összesen mekkora összegben?

A Diákhitel Központnál több mint negyvenezer diák élt a hiteltörlesztési moratórium adta lehetőséggel. Mostanra megközelítőleg 60 százalékon stabilizálódott azon törlesztési szakban lévő ügyfelek száma, akik továbbra is fizetik hiteleiket.

A diákhiteleknél rugalmasan jártunk el. Nem várunk el semmilyen nyilatkozatot, akkor sem, ha valaki nem szeretne törleszteni vagy ha éppen szeretne. Amennyiben valaki a moratórium ideje alatt is törleszt, akkor a Diákhitel Központ a beérkező összegeket ingyenes előtörlesztésnek számolja el. Vagyis nálunk továbbra is minden adminisztratív kötelezettség nélkül lehet törleszteni.

A moratórium március 19-től él és december 31-ig tart. A diákok helyzetének könnyítése érdekében nálunk nem csak a március 19. előtt felvett hitelekre érvényes a moratórium, hanem az idén év végéig felvett hiteleket sem kell elkezdeni törleszteni.

A várakozásai szerint a korábbi diákhitelesek közül mennyien eshetnek késedelembe a moratórium lejárta után?

A moratóriumnak köszönhetően az átmeneti fizetési nehézségek miatt a diákoknak nem kell tömegesen felmondaniuk a hiteleiket. Mi úgy számolunk, ha  rendeződik a munkaerőpiaci helyzet, akkor nem fog érdemben emelkedni a nem-teljesítő hitelállomány a moratórium lejártát követően.

Mindenképpen érdemes kiemelni, hogy jelenleg minimális a nemteljesítő diákhitelek volumene, melyek aránya egy százalék alatt van. A bankoknál a bedőlt hitelek aránya jellemzően 5 százalék körül alakul, de régebben a devizahitelek közel 20 százaléka vált nemteljesítővé.

Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a Diákhitel Plusz és a Diákhitel2 egyaránt kamatmentes, míg a Diákhitel1 kamata történelmi mélyponton, 1,99 százalékon van.

Egyébként a 2008-as pénzügyi, gazdasági válság idején sokkal rosszabb munkaerőpiaci helyzetben – amikor 10 százalék közelében állt a munkanélküliségi ráta - sem volt lényegesen magasabb a diákhitelek bedőlési aránya.

Terveznek-e újabb hiteltermékkel megjelenni a piacon?

A Diákhitel Plusznak a felsőoktatási mellett van egy felnőttképzési lába is, mely augusztus közepén indul el. A munkaerőpiaci helyzet miatt az Innovációs és Technológiai Minisztérium által indított struktúraváltó -képzésekhez lehet majd igénybe venni ezt a fajta hitelt. Ezen képzések jellemzően online informatikai területeket ölelnek fel. A folyósítható kamatmentes teljesen szabadfelhasználású hitel 1,2 millió forint lesz.

Azt már most látjuk, hogy ezen felnőttképzési hitelekre hatalmas az érdeklődés. Több mint 60 ezren jelentkeztek azokra az online kurzusokra, melyek az előszobáját jelentik a fent említett struktúraváltó-képzéseknek.

A kormány múlt héten döntött arról, hogy 2021 április 1-től elindulhat egy általános szak- és felnőttképzési hitel, mely 20 évvel a Diákhitel Központ alapítása után egy hatalmas újdonság, és a felsőoktatás mellett több százezer honfitársunknak nyújthat rendkívüli segítséget.

Várakozásaink szerint ezeknek a képzési hiteleknek legalább olyan fontos szerepük lesz a magyar oktatási rendszerben és gazdaságban, mint amilyenek a klasszikus felsőoktatási diákhitelek voltak az elmúlt 20 évben.