Mitől tartanak a cégvezetők? Mik a tapasztalatok a külföldi munkavállalókkal? - A PwC vezérével beszéltünk
InterjúNincsenek arra utaló jelek, hogy esetleg magyar dolgozókat bocsátanának el azért, hogy a helyükre külföldieket vegyenek fel - mondta el a növekedés.hu-nak Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója.
A PwC legfrissebb Vezérigazgató Felméréséből kiderül, hogy az átlag magyar vállalatvezető optimistább a gazdasági kilátások kapcsán, mint a külföldi társai. Ez vajon minek köszönhető?
A vezérigazgatók vélhetően azért bíznak a magyar GDP növekedésében, mert látják az utóbbi években az országba érkező beruházások volumenét, illetve sok bejelentett projektnél idén megkezdődhet a termelés, ami segíti a gazdaság felpörgetését.
Ráadásul sok cégvezető azt reméli, hogy a tavalyi évet jellemző fogyasztói visszafogottság idén már kevésbé lesz domináns.
A felmérés adataiból egyértelműen az látszik, hogy a vezérigazgatók megkönnyebbültek és a tavaly tapasztalt pesszimizmus helyett azt érzik, hogy az ország túl van a gazdasági nehézségeken. 2023-hoz képest akár még export szempontból is egy jobb dinamikájú év vár ránk 2024-ben.
A cégvezetők a külső fenyegető tényezők közül mitől tartanak a leginkább?
A kutatásunkból az derül ki, hogy az infláció hatásától tartanak a legtöbben. Ezt követi a szakképzett munkaerő hiánya, majd közel azonos eredménnyel a makrogazdasági volatilitás, a geopolitikai konfliktusok és a kiberkockázatok.
Hozzáteszem: a felmérést tavaly év végén készítettük, amikor még jóval több kérdőjel volt az infláció körül, mint most.
2023-hoz képest a makrogazdasági volatilitásnak és a geopolitikai konfliktusoknak való kitettség érzése csökkent a legnagyobb mértékben, ami szintén óvatos bizakodásra utal.
Mik a tapasztalatok: a munkaerőhiányt mennyire lehet kezelni külföldi munkavállalókkal?
A tapasztalatok egészen pozitívak a külföldi munkavállalókkal kapcsolatban. Fontos kiemelni, hogy ezek a dolgozók szervezett keretek között jönnek Magyarországra, jelentős szűrés után.
A gyártó vállalatok közül már sokan alkalmaznak külföldi munkavállalókat, sőt, ebben a szegmensben a vendégmunkásokat foglalkoztató cégek vannak többségben.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindebből a magyar munkaerőnek nem lesz hátránya. Nincsenek arra utaló jelek, hogy esetleg magyar dolgozókat bocsátanának el azért, hogy a helyükre külföldieket vegyenek fel.
A Vezérigazgatói Felmérésükből kiderül, hogy a cégvezetők várakozásai szerint 2033-ban lesz itthon euró. Hogy látják: mennyire fontos a vezérigazgatóknak az uniós valuta bevezetése?
Ez a kérdés most nincs náluk fókuszban. Egyrészt nem is számítanak rá, hogy rövid időn belül eltűnik a forint, másrészt a közeljövőben nem is szeretnék, ha ez bekövetkezne.
Az eurónak természetesen megvannak a maga előnyei, de az általános vélekedés szerint szerencsésebb, ha olyan időszakban kerül sor a bevezetésére, amikor a magyar gazdaság is erősebb lábakon áll.