Pogátsa Zoltán: Ágyúval lövünk a verébre, és közben szétlőjük a falut!

Nemrég született meg a bérminimum megállapodás. Valóban felhajtják a bérek az inflációt?

Sokan mondják mostanság, hogy tolják az inflációt, azaz bér-ár spirál alakult ki. Érdekes azonban, hogy 2016 után szinte minden évben 6-8 százalékos reálbér emelkedés volt, miközben végig alacsony infláció volt, deflatórikus tendenciák, pillanatokra konkrétan defláció.. Az idei év egészében azonban az év eleji minimálbér emelkedést követően volt ugyan egy vásárlási láz, utána azonban visszaesett a fogyasztás is, csökkentek a reálbérek, az infláció mégis – különösen az év közepétől – az egekbe emelkedett.

Vagyis az év egészében reálbér csökkenés lesz, miért pont most lenne pont ebből egekbe emelkedő infláció, az elmúlt évekkel szemben? Nem látszik igazolódni a bér-ár spirál.

Sokkal inkább ár-ár spirálról van szó, vagy profitinfláció, ahogy az MNB nevezi, vagyis a cégeknek egyre nagyobb a profitabilitása, a meglódult inflációra alapozva könnyen emelnek árat, mivel minden más cég is ezt teszi, és ezzel fűtik tovább az inflációt. 

Vagyis az inflációs várakozások hajtják a pénzromlást?

Nem igazán. A hetvenes évekbeli Milton Friedman-i elmélet szerint a munkavállalók inflációra számítanak, és kikényszerítik a béremelést. De itt a cégek esetében nem várakozások vannak, hanem tapasztalati tények, mindenki azt látja, hogy emelkednek az árak, ilyenkor nem vesznek észre a fogyasztók még egy áremelést. Tehát ár-ár spirál alakult ki, ami leginkább a mezőgazdasági szektorban érezhető.

Ezért hibás és káros az az elmélet, hogy a bérek visszafogásával meg lehet fogni az inflációt, hiszen az olyan bérek visszafogását igényelné, amelyekből már most sem lehet kijönni.

A jegybankelnök is úgy érvelt az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában, hogy az ársapkák még hozzátettek az inflációhoz, illetve hogy az agráriumban nincs verseny, alacsony a hatékonyság.

Azt nem tudom, hogy az ársapkák olyan nagyon sokat hozzátettek-e az áremelkedéshez, mert a cégek anélkül is emeltek volna. Az élelmiszeripari vállalkozások úgy érezték, hogy alacsonyak az árak, pedig ez nem igaz, hiszen a nyugat-európai árak 80 százaléka körül álltak, mostanra viszont megelőzték a nyugati árakat. Berlinben, Ausztriában és Rómában ma olcsóbban lehet bevásárolni, mint Budapesten. Az nem lehet, hogy egy olyan országban, ahol bérek harmad akkorák, mint az említett két városban, az árak pedig magasabbak, mégis így van. Hamis az agrárcégek érvelése, hogy alacsonyak az árak, hiszen alacsonyabbak a bérek, alacsonyabb a társasági adó, alacsonyabb az energia ára és még a szállítási költségek is alacsonyabbak. Akkor mitől lettek volna az infláció előtt alacsonyak a hazai mezőgazdasági árak? Ezért nem stimmel a számítás. Magyarországon kétségtelenül alacsonyabb a termelékenység, de unalomig ismételt mítikus példákon túl egyetlen agrárközgazdász sem tudja ezt adatokkal alátámasztva megmagyarázni.

Nincs magyarázat arra, hogyan lehet versenyképes a tízezer kilométerről szállított kínai fokhagyma a makóival, vagy a négyszeres bérrel termelt dán csirke a magyarral. 

Nem lehet, hogy a kevés agrárgazdasági szereplő miatt kartellezés áll mindemögött?

Elképzelhető, hiszen ma a néhány nagy termelő mellett sok kistermelő van, akik – a szocialista szövetkezeti mozgalom rossz emlékére hivatkozva – nem hajlandók szövetkezetekbe tömörülni, mint más országokban, és így elaprózódik erejük. Ezért a nepperek felvásárolják az árukat, és így alakul ki a nagy extenzív mezőgazdaságunk. Ezt azonban elemezni kellene, hogy tehessünk valamit ellene. 

Mekkora része hazai eredetű az extra magas inflációnak?

A kormánypárti közgazdászok szerint a nagyobbik része külföldi. A liberális közgazdászok szerint fordítva. Erről vita folyik, pedig rendelkezésünkre állnak azok az adatok, amelyek ezt eldöntik. Oblath Gábor javasolt egy kreatív módszert. Az inflációt kétféleképpen mérjük. A GDP-deflátor csak a hazai hozzáadott értéket méri, a CPI (Consumer Price Index) pedig a teljes gazdaság inflációját. A magyar GDP-deflátor általában magasabb volt, mint a CPI, idén viszont kilő az utóbbi, és fölé nő a deflátornak. Azaz az importált infláció a meghatározóbb, a nagyobbik rész. Számos olyan tényező van, amely ezt meg is magyarázza. Az energia importunk költsége hirtelen hétszeresére emelkedett, árfelhajtó az elektromos csiphiány,  a globális élelmiszerinfláció, a logisztikai költségek drasztikus emelkedése, és így tovább.

Az ehhez képest extra magyar inflációt egyértelműen a forint gyengülése okozta, hiszen sokkal nagyobb mértékben gyengült, mint bármelyik másik valuta.

A cseh koronával és a lengyel zlotyval szemben például azért gyengült nagyot a forint, mert a valutatartalékból kell finanszírozni az energiaimportot, és ehhez túl kevés a valutatartalékunk. Ráadásul így nem jut elég valuta a tartalékból a forintot megvédő nyílt piaci intervenciókra sem, mint például a cseheknél és lengyeleknél.

A cseh jegybank például év eleje óta annyit költött a cseh korona árfolyamának stabilan tartására, mint a teljes magyar valutatartalék!

A forintot megtámaszthatja az uniós megállapodás?

Nem, mert nem egy nagy kupacban egyszerre kapjuk a pénzt, még akkor sem, ha minden rendben menne a magyar vállalásokkal, amit viszont nem nagyon lehet feltételezni. Az évi 3-7 milliárd euró, ami a 37 milliárdos valutatartaléknak alig tizede, tehát nem jelentene azonnali mentőövet. Ha ki is használunk minden lehetőséget, és minimálisan euróalapú kötvényeket bocsátunk ki (hiszen csak drágán tudunk az energiapolitikai kockázatunk miatti magas kockázati felár miatt). ha hozzászámoljuk a más jegybankokkal fennálló deviza swap megállapodásokat is, akkor is legfeljebb 45 milliárd euróig tudjuk feltornászni az összeget, ami nem elég. Korábban, amíg alacsony volt a hozam, kellett volna magasabb valutatartalékot képezni.

Akkor mi segíthet a forinton: a folyó fizetési mérleg, a gáz árának csökkenése? 

A folyó fizetési mérleg biztos nem, mert abban benne van a gázár. Az a szerencsénk, hogy nagyon enyhe a tél, ami sokat segített. A gázár a nyári csúcsról visszaesett, majd emelkedett, most ismét csökken, de nem tudni, meddig. Tavasszal ismét elindul a tárolók feltöltési versenye, ami jó eséllyel emelkedést hoz, hiszen ezt most már orosz gáz nélkül kell megtenni. Az viszont könnyebbség, hogy akkor nem lesz fűtési szezon. Az elkövetkező három hónapot kell túlélni, remélhetőleg alacsony gázárral. Ha viszont emelkedik az ár, akkor életbe lép az oroszokkal kötött megállapodás, hogy bizonyos – a kormány által titkolt – árszint fölött elhalaszthatjuk a fizetést. Ez azonban veszélyeket is rejt magában, hiszen ha az elkövetkező években nem csökken a gázár, akkor az elhalasztott gáz kifizetése egy-két év múlva halmozza a problémáinkat.

Jövőre szükség lesz devizakötvény kibocsátásra, vagy elég lesz, ha hozzájutunk a helyreállítási alap pénzeihez? Esetleg Kína hitelezhet?

Nem olyan könnyű a devizakötvény kibocsátás. Ha az lenne, már most megtettük volna. A 9,8 milliárd eurónyi helyreállítási támogatás nagyon jó lenne, ahogy a Helyreállítási Alap hitel része is. Inkább ezek, mint az IMF, hiszen ez utóbbit nagy politikai csinnadrattával kidobta a kormány annak idején. Kína pedig nem nagyon hitelez bilaterálisan, és ha ezt tenné, akkor is csak jüanhoz jutnánk. Sokkal inkább hajlandó beruházni Magyarországon, amivel maximum forint alapú költségvetési kiadásokat szabadít fel.

Várható, hogy recesszióba esik a magyar gazdaság?

Nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy kell-e recesszió. Ma sokan arról beszélnek – ami korábban szóba sem jött –, hogy kifejezetten csinálni kell egy recessziót, és ezzel úgymond „kivezetni az inflációt a rendszerből”.

A korábbiakkal szemben idén megdöbbentő módon már nem azt mondják a neoliberális közgazdászok, mint korábban, hogy elnézést, de nem tudjuk elkerülni a recessziót, hanem azt, hogy az infláció kivezetéséhez kimondottan recessziót kell gerjeszteni. Vagyis emelni kell a kamatlábat. Ez máshol sem taktikus megoldás, de amint látjuk, nálunk különösen nem, hiszen a megemelt kamatszint mellett is maradt a magas infláció, a forint továbbra is gyenge. És ez úgy történt, hogy a radikális kamatemelés (18%, ami brutál magas!) közben meredeken csökkent az európai piacon a gáz ára. Ha nem csökkent volna, most már 450 forintos euróárfolyamnál tartanánk 18%-os kamat mellett. Tehát amíg az energia import költsége a GDP 2-3 százalékáról 14 százalékra emelkedik, addig hiába emelik a kamatot,  hiszen a gondjaink valódi okat az ország energiapolitikai külső kitettsége sérülékenysége, ezen a monetáris politika nem tud segíteni. 

Ez elsősorban egy kínálati oldali infláció, amit a keresleti oldal mesterséges szűkítésével csak úgy tudunk kezelni, hogy közben tönkretesszük háztartások egzisztenciáját, és csődbe viszünk cégeket, amelyeket hosszú évek alatt építettek fel! Ágyúval lövünk a verébre, és közben szétlőjük a falut!

Ezt a mostani energiaválságot fel lehetett volna használni arra, hogy az átállás ne az orosz gázról az amerikai palagázra, vagy a csak minimálisan környezetbarátabb katarira, azerbajdzsánira, algériaira történjen, hanem az energiafelhasználás csökkenésével, a megújuló energiatermelés növelésével teremtsük meg az energetikai függetlenséget, és egyúttal dekarbonizáljuk a világot. Pénz pedig bőven van, erre, hiszen hatalmas erőforrásokat fordítanak most a gáz és olaj beszerzésére, amit az előbb említettekre is el lehetne költeni. Arról nem is beszélve, hogy az egyik autoriter rendszer energiájáról egy másik ugyanolyan rendszer energiájával váltjuk ki. Nem látom ebben a logikát. A dekarbonizációs, zöld átállás, azaz egy széleskörű épületszigetelési program, hőszivattyúk, szélenergia, decentralizált háztartási napkollektor és PV, egyben a recesszió ellen is hatásos lehetne, hiszen ezek a beruházások magyar cégeknek jelentenének munkát, az embereknek pedig munkahelyet.

Összességében jó az esélye, hogy valóban lesz recesszió, hiszen mindenhol erre számítanak, sőt, előállítják a stagflációt, de én ezzel szemben azt mondom, hogy egy dekarbonizációs fordulattal nem lenne szükség recesszióra. És közben csökkenhetnénk az inflációs nyomást a gazdaság többi részén, célzottan.

Mi a véleménye a globális minimumadóról született egyezségről?

Fair, hogy az iparűzési adó bekerült a magyar elszámolásaba, hiszen az valóban vállalati adó. Sőt, míg a tánya nyereségalapú, a globális minimumadóba szintén  bele számítható iparűzési adó még jobb adónem is, hiszen az bevétel arányos, azaz nehezebb elcsalni. Ez tehát jó megoldás, de ha kiszámoljuk, akkor az önkormányzat által kivetett iparűzési adóval együtt sem lesz meg a 15 százalékos teljes adóteher Magyarországon. Az ilyen kivételeknek, mint a magyar, az lesz az eredménye, hogy a kormányok világszerte mindenféle adókedvezményekkel és direkt állami támogatásokkal igyekeznek majd a befektető felé lefelé licitálni a nominálisan harmonizált globális minimáladó kulcs mellett, és így akár jelentősen alacsonyabb is lehet a valódi adószint a nominálisan meghatározott 15 százaléknál.