Az euró rendszerhibái és a magyar csatlakozás - Pogátsa Zoltán írása

MAG2020. aug 25.Pogátsa Zoltán
A rovat támogatója:

Mint oly sok más fontos ügy, Magyarországon az euróról szóló vita is szakmai kérdés helyett pártpolitikai ellentétté süllyedt. Ha Matolcsy György szkeptikus az eurózónával kapcsolatban, akkor a legtöbb ellenzéki azonnal beáll az ezzel ellentétes, kritikátlanul euró párti álláspontba. Pedig tartalmi értelemben valóban rengeteg rendszerhibája van az eurózónának, és ennek megértését nem segíti a politikai címkézés, csoportképzés.

Ha csak egyedül Görögország került volna bajba az eurozónán belül, akkor ezt könnyen megmagyarázhattuk volna lokális, nemzeti szintű hibákkal. De ez nem így van, az euro károsult periféria listája igen hosszú: Írország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország, Ciprus, Szlovénia, és Finnország.

Itt már rendszerhibának kell lennie, ha majdnem az egész periféria rosszul járt. (A szlovákok azért nem, mert ők már a válság kellős közepén léptek be. Lásd erről Neményi és Oblath a Közgazdasági Szemlében.)

Ezek közül az országok közül azért sokat elég nehéz a mediterránokra gyakran alkalmazott bugyuta előítéletekkel jellemezni. Az eurózóna főáramú narratívája, amely az államok szuverén adósságválságában látja a problémák forrását, egyszerűen nem működik, nem igazolják vissza az adatok. Részletesebben erről itt.

Ha az olyan országok, mint Olaszország, korábban is rossz gazdasági helyzetben lettek volna, akkor nem kéne elgondolkoznunk az eurózóna hatásán, betudhatnánk a hibát a korrupciónak, a maffiának, a katasztrofális politikai vezetésnek. Ám ezek mind jelen voltak a második világháború utáni évtizedekben, amikor is Olaszország tartósan nagyon gyors gazdasági növekedést ért el.

Egészen az eurózónás időszakig. 2015-ben ugyanis az egy főre jutó olasz GDP alacsonyabb volt, mint az euró bevezetése előtt. Több évtizedes növekedési pálya tört meg. Nem meglepő, hogy az euró egyáltalán nem népszerű Itáliában.

Az euró előnyei tipikusan mikrogazdaságiak: a vállalkozónak nincs átváltási költsége, nincs árfolyamkockázata, átláthatóak az árak, könnyebb a kereskedelem.

Fejletlenebb országok esetén még valami európaiságot, fejlettséget elismerő pecsétnek is érzékelik. Stabilitást viszont sokak meggyőződésével szemben nem ad: azt előbb kell megteremtenie a tagállamnak, és csak ennek demonstrálása után léphet be az eurózónába. Nem a kocsi van a ló előtt.

Az euró hátrányai többnyire makroszintűek, ezeket a hétköznapi ember kevésbé érzékeli, és nehezebb is őket elmagyarázni. Most mégis erre teszünk kísérletet. Melyek az eurozóna rendszerhibái?

A nem megfelelő kamatláb

A jegybank a kamatláb csökkentésével képes stimulálni a belassuló gazdaságot, annak emelésével pedig visszafogni az inflációt a túlhevülés esetén. Igen ám, de egy monetáris zóna, azaz több tagállam esetében erre csak akkor képes, ha a tagállamok gazdasági ciklusai összeálltak, azaz ha a zóna optimális valutaövezet.

Ha nem álltak össze, akkor a közös központi bank számára nincs jó opció: nem képes megfelelő közös nominális kamatlábat megállapítani.

Vagy túl magas kamatlábbal eutanáziába kergeti a recesszióban vagy akörül lévő tagállamokat, vagy túl alacsony nominális kamatlábbal eszközár buborékot hoz létre a gyorsabban növekvő gazdaságokban. (Az EKB ez utóbbit tette 2008 előtt.) Ahogy azt Paul de Grauwe bemutatja, az eurozóna nem optimális valutaövezet.

Bérkompresszió: lefelé tartó bérverseny

Az eurozónának nincs közös, harmonizált bérpolitikája. Ez lehetővé teszi, hogy egyes tagállamok a GDP-n belül visszaszorítsák a béreik arányát, és ezzel árversenyképességi előnyhöz jussanak. Ekkor elszegényedik a foglalkoztatottak alsó rétege, de nagyon megugrik a tőketulajdonosok profitja. Pontosan ezt tette Németország 2008 előtt. Ennek következtében egyrészt igen jelentős szegény réteg jött létre Németországban. Mindez lefelé tartó bérversenyt ösztönöz, hiszen az egyik ország csökkenő béreit ceteris paribus a másik ország csak szintén csökkenő béraránnyal képes ellensúlyozni. Mindez rendkívül káros.

Keresekedelmi egyensúlytalanság, az automatikus stabilizátorok hiánya

Az alacsonyabb német bérarány nem csak azt okozza, hogy a német munkások elszegényednek, hanem azt is, hogy óriási német kereskedelmi többlet alakul ki. Ez nem elsősorban a német gazdaság fantasztikus termelékenységének az eredménye. Ez ugyanis már meg volt korábban is, az Európai Unión belüli kereskedelmi viszonyok azonban az euró bevezetése előtt kiegyensúlyozottak voltak.

Az euró bevezetése után azonban Németországban akkora kereskedelmi többlet alakult ki, hogy az Európai Biztosság éves rendszerességgel figyelmezteti hivatalos levében Berlint: ezzel veszélyezteti az eurozónát!

Az alacsonyan tartott német bérek miatt nem csak a Deutschland AG árversenyképessége adódik, hanem a többi tagállamból nézve megnehezül az export Németországba, hiszen a német társadalom importkereslete csökken. Az egyik ország bérei a másik ország potenciális exportkereslete! Ha minden egyes tagállam a bérek leszorításával versenyezne az eurózónán belül – márpedig a közös bérpolitika hiánya ebbe az irányba szorítja a tagállamokat – akkor ezzel egymás exportőrjeit szegényítenék el. Ez nyilvánvalóan nem járható út.

Amíg léteztek a nemzeti valuták, fennállt egy a kereskedelmi viszonyokat kiegyenlítő automatikus stabilizáló mechanizmus. A kereskedelmi hiányt mutató országok valutája leértékelődött, és ez automatikusan versenyképesebbé tette az exportjukat, visszaszorította az importjukat.

A kereskedelmi többletet mutató országban éppen ennek ellentétje történt: a felértékelődés visszaszorította az exportot, növelte az importot. Mindez az unión belüli kereskedelmi viszonyok kiegyenlítődése felé hatott. Az eurózónával ez az automatikus stabilizációs mechanizmus megszűnt, és ennek megfelelően durva kereskedelmi egyensúlytalanság alakult ki. (Minderről részletesebben itt.)

A monetáris finanszírozás tiltása

A Modern Monetáris Elmélet szerint a saját valutával rendelkező állam soha nem szorítható csődbe ebben a valutában, és nem szorul rá az adókra a társadalmilag kívánatos állami kiadások (oktatás, egészségügy, stb.) finanszírozásához. Azaz minden megszorítás mindig mindenhol káros, az államnak monetáris finanszírozásból (saját pénz teremtéséből) rendelkezésre állnak a források ezen kulcsfontosságú alrendszerek megfinanszírozására.

Nem, nem lesz belőle magasabb infláció, mert a kibocsátás is nő, nem csak a forgásban lévő pénz. A monetáris finanszírozás nem a felelőtlen gazdálkodás, hanem pont fordítva, a kapacitások és az infláció felelős menedzselése, ahogy azt a kongresszusi Demokraták közgazdasági főtanácsadója elmagyarázza ebben a könyvében.

Az államnak nincs szüksége arra, hogy az adósságát reprezentáló állampírokat a piacon értékesítse, és ezáltal a monetáris és költségvetési politikát kitegye a piaci befektetők kényszerének. A jegybank nulla százalékos kamattal képes a költségvetés hiányának finanszírozására.

Ezzel szemben az eurózóna költségvetési politikája a szigorú fiskális fegyelem ideológiájára épül: a monetáris finanszírozás tilalmára, a kiegyensúlyozott költségvetésre, az államadósság piaci értékesítésére. Ez csak első hallásra felelősségteljes.

A valóságban a gazdaságot válságok idején az állami deficitek mentik meg. Ha az államnak többlete van, az azt jelenti, hogy a magángazdaságtól forrásokat adóztat el, amelyeket a magángazdaság nem fektethet már be. Ezeket a forrásokat azonban az állam sem fekteti be, ettől van többlete.

Azaz az állam a többlettel (vagy az efelé törekvő nullás költségvetéssel) ront a gazdaság helyzetén. Válság esetén – a laikus intuíciókkal szemben – pont az a felelős költségvetési politika, ha az állam deficitet futtat.

Politikai kérdés

Fel szokott még merülni, hogy az euró bevezetése nem gazdasági, hanem elsősorban politikai kérdés. Ezzel Magyarországot szorosabban hozzá lehet csatolni az Európai Unióhoz, onnan egy Európa ellenes politikai erő nem viheti ki. Ez a nézet azonban több szempontból is téves.
Egyrészt egy eurót használó országot ugyanúgy ki lehet vinni az unióból, mint egy fontot használót. Másrészt az ezzel gyanúsított magyar miniszterelnöknek egyáltalán nem érdeke a Huxit.
Nemzetközi státusza éppen abból adódik ugyanis, hogy uniós miniszterelnök. Ettől van jelentősége annak, ha Bolsonaroval, Putyinnal vagy Erdogannal kooperál. Nem uniós miniszterelnökként a nemzetközi közvéleményt mindez nem érdekelné. Ki követi Észak-Macedónia miniszterelnökének nemzetközi kapcsolatait?

Gyenge forint

Szintén felvetődik, hogy ha eurónk lenne, akkor most nem lenne olyan gyenge a forint.

A gyenge forint azonban önmagában nem probléma. Segíti ugyanis a magyar exportot.

Lehetővé tette, hogy a forintban fizetett magyar bérek jelentősen nőjenek az elmúlt években úgy, hogy közben a magyar exportőrök azt ne szenvedjék meg túlságosan. A magyar társadalom túlnyomó többsége az idő túlnyomó többségében forintban költ idehaza.

Márpedig a magyar bérek nettó vásárlóereje dinamikusan nő hosszú évek óta: magas reálbér emelkedés volt. Valóban vannak társadalmi csoportok, akiknek a nettó jövedelme csökkenhetett. Ilyenek a kisnyugdíjasok, tanárok, közmunkások, stb. Ez azonban nem árfolyam-politikai kérdés, hanem bérpolitikai és szociálpolitikai. Ezekben az esetekben nyugdíj és béremelés a tisztességes eljárás.

A szerző közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense