Svédországban a tanárok jól meg vannak fizetve, nagyságrendileg 1,2-1,8 millió forint között keresnek. Ettől függetlenül ott is tanárhiány van, és a gyerekek közül egyre kevesebben akarnak továbbtanulni - nyilatkozta a növekedés.hu-nak Vas Orsolya, aki évtizedek óta Svédországban tanít svéd nyelvet, társadalomelméletet és történelmet.
Milyen érzés a nagyváros zajától egy távoli, erdőszéli településen oktatni?
Nem mindig laktam a Jämtland tartományban fekvő Gällöben. Régebben Sundsvállban és Östersundben éltem. Számunkra ideális ez a nyugodt, alig több mint tíz négyzetkilométernyi erdőszéli környezet. Az iskola szemben van a házunkkal, fél perc alatt bent vagyok a munkahelyemen.
Mi vezérelte önöket, hogy szintén pedagógus férjével feladják a nagyvárosi életet?
Attilát, aki szintén magyar, egy vajdasági szórakozóhelyen ismertem meg 2001-ben. Egy év múlva eljegyeztük egymást és kiköltözött hozzám.
Attila szintén tanár, Orsolyával egy iskolában dolgozik
Az egyetemet 2006-ban itt kezdte, 2012-től ő is az iskolában tanít. Amikor a gyerekek 2005-ben, illetve 2011-ben megszülettek, már itt laktunk. Ugyanis minél messzebb élünk egy várostól, annál olcsóbb az ingatlan. Egy-egy felkapott, sűrűn lakott helyen többszázezer euró alatt nem igazán van tisztességes ház, itt ugyanazzal a komfortfokozattal negyvenötezer.
Mióta tanít?
Szinte a gimnázium elvégzése óta foglalkozom gyerekekkel. Először képesítés nélküli kisegítőként, úgynevezett szabadidő felügyelőként dolgoztam, de közben utazgattam is Európában. Első diplomámat médiaszakon szereztem 2001-ben, majd két év múlva kezdtem az egyetemet, ahol hat és fél évet tanultam svéd nyelv és társadalom-történelem szakon. Megjegyzendő, hogy a társadalom szakterület nálunk inkább a politikával foglalkozik erőteljesebben.
Hány tanuló jár az iskolába?
Körülbelül háromszáz, ugyanis más településről is érkeznek hozzánk. Megvan a romantikája.
Keresztül a fenyveseken jönnek a tanulók ide. Ingyenes taxival.
Sok helyen az országban így működik az oktatás, hiszen nem is lehetne iskolát fenntartani ott, ahol csupán öt-hat lakóház áll. Osztályonként tizenöt-húsz gyereket oktatunk.
Kiket tanít?
Felső tagozatot, amely itt a hetedik osztálynál kezdődik és a kilencedikig tart, azaz 13-15 éves korig. Ezután jön a középiskola, amelynek az időtartama három év. A főiskola akár négy éves is lehet, az egyetem pedig minimum ennyi.
Csak át kell sétálni: lakóház balra, iskola jobbra
A munkahelyén olyan magyarnak tartják, aki svéd nyelven tanít, vagy már kilépett a „megbélyegzés” skatulyájából?
Furcsa kérdés. Soha sem éreztem magam megbélyegezve. Szüleimmel 12 évesen, 1992-ben érkeztem Svédországba, húsz éve svéd állampolgár vagyok. Az egykori Jugoszláviában sem kizárólag magyarként éltünk, hanem szimbiózisban a helyeikkel. A vajdaságban sok szerb ismerősünk volt, magyar iskolába jártam, így magyar barátnőim voltak. Semmi problémát nem láttam a szerbek és a magyarok között.
Ma már úgy tekintek magamra, mint akinek ugyanolyan joga van itt élni, mint másnak. A többiek is így néznek rám. Sokan csak akkor tudják meg, hogy nem vagyok svéd, ha ezt közlöm.
A férjemmel, és lányaimmal svéd közegben csak akkor beszélek az anyanyelvünkön, ha azzal másokat nem bántok meg, hiszen nem értenek bennünket. Ezekre az apróságokra itt figyelni kell, más a mentalitás, mint Magyarországon. Otthon, egymás közt mindig magyarul beszélünk.
A más mentalitást hogy érti?
A svédek nyugodtabbak, toleránsabbak, igaz ridegebbek, szűkszavúbbak, de őszinték is. Itt váltam felnőtté, itt tanultam meg élni. Nekem a svéd erkölcsök az útmutatók. Ezek a normák építették a dolgokhoz való hozzáállásomat.
Ha már a normák szóba kerültek, az oktatásban milyen normák érvényesülnek?
Nálunk a tanár a szülőnél több időt tölt a tanulóval. Azaz többet foglalkozik a gyerekkel.
A kulcsszó a gyerek és a tanár közti kölcsönös bizalom. Ha ez nincs, nem ér semmit a tanári pálya.
A tanárképző egyetemeken nem győzik hangsúlyozni, hogy az, aki nem szereti a gyereket, pusztán a fizetés miatt ne tanítson. Nagyon sok türelem kell, meg kell érteni minden egyes tanuló egyéniségét. Ami tetszik, hogy nincs két egyforma egyén, mindegyik más és más módszert kíván.
Személyre szabott oktatásra gondol?
Nem csak elméletben tanultuk, a gyakorlatban is ezt alkalmazzuk. Havonta egyszer összeülünk és minden gyereket „kitárgyalunk”, értékeljük őket.
Ugye nem azt mondja, hogy önök nevelnek a szülő helyett?
Nem. Mi is úgy tartjuk, hogy a szülő neveljen, de azt is mondjuk, hogy iskolai nevelés nélkül nem lehet tanítani.
Mi nem csak a száraz matematikára, pszichológiára, irodalomra vagy történelemre tanítjuk a gyereket. A mögöttes tartalomra is.
Például a történelemnél az a legfontosabb, hogy megértsék, mi és miért történt, minek a hatására. Például egy világháború esetében mi vezet ahhoz, hogy megtörténjen, vagy ne történjen meg. Megkeressük az okot és elmélyülünk az okozatban. Ezért fontos a másik tárgyam, a társadalomelmélet. Ennek segítségével tudom az említetteket párhuzamosan levezetni a fiataloknak.
Már ha egyforma képességű gyerekek járnak egy osztályba. Magyarországon probléma, hogy különbözők, tehát egy közösségen belül sem egyforma tempóban halad a tanítás. Önöknél ez miként van?
Itt is integráció van, de van pszichológus, szociológus, gyerekasszisztens az ilyen esetekre. Kissé más errefelé az iskolákban dolgozók rendszere.
Ez a bizonyos "más" rendszer miként épül fel?
A tanárokon kívül, az iskolában dolgoznak kisegítő tanárok vagy szabadidő tanárok. Ők is pedagógusnak tanulnak.
A kisegítő tanár azért kell, mert ameddig egy gyengébb képességű gyerekkel foglalkozom, addig ő foglalkozik az osztállyal. Vele ellentétben a tanár-segítőnek már nagyobb a szerepe.
Pedagógiai módszereket is alkalmazhat, például felolvastathat, ameddig én korrepetálok akár egy, akár több gyereket egyszerre. Dolgozik az iskolában úgynevezett speciális tanár is, aki magasabb képesítéssel rendelkezik a tanárnál. Mindezt az oktatás sikerének érdekében kamatoztatja. Munkám tíz százalékát ez a feladat teszi ki, ugyanis rendelkezem ezzel a szakképesítéssel is.
Sok intézményben van tanuló-asszisztens is, aki szociálpedagógusként a gyerekek mindennapjaiban vesz részt. Nem csupán a magaviseletet felügyeli, de előírja, hogy egyénenként milyen segítség kell egy esetleges felzárkózáshoz.
Amennyiben a gyereket lelki trauma éri, segít a helyzet megoldásában. Tehát szociális munkás feladatot is betölt, családot látogat, „útirányt mutat”, ha szükséges, akkor a továbbtanulásban is segít kiválasztani a megfelelő oktatási intézményt, illetve ismeri, hogy melyik szakmával hol és mennyiért lehet elhelyezkedni. A mentorszerepet is betölti.
Óriási asszisztenciával dolgoznak. Nem bürokratikus ez így?
Nincs még vége! Minden iskolában van ápolónő és gyermekorvos. Ugyanígy van biztonsági szakember, aki a gyerekek közti konfliktusok megoldásában is segít, de a szünetben a kicsikkel is játszik.
Vas Orsolya: Szólásszabadság és demokrácia, tehát sok mindent elfogadunk
Gyermeklétszámot tekintve hányan vannak a „stábtagok”?
Van olyan osztály ahol egy tanárnak két asszisztens is jut. Nekem két nyolcadikos osztályom is van, összesen 35 fővel, ennek ellenére nincs szükségem asszisztensre.
Ezzel szemben van olyan tizenhét fős osztály, ahol négy asszisztens is segíti a tanár munkáját.
Sokan álomfizetésekre gondolnak. Valóban így van?
Nemrég alkottak egy olyan törvényt, amely nem a munkaviszonyt veszi figyelembe. Vannak olyan tanárok, akik csak négy évet dolgoztak, de többet keresnek, mint aki 20-30 éve dolgozik.
Ha nem a gyakorlati időt, akkor mit vesznek figyelembe?
Mostanában nagyon kevés nálunk a tanár, akárcsak az orvos.
Munkaerőhiánytól függ, hogy hol, kinek és mennyi a fizetése és, hogy milyen jó munkát végez.
Például egy tanítónő nem annyira keresett, mint egy középiskolai tanár. Ezért a fizetése 3500 euró (1,2 millió forint) körül alakul havonta akár egy, akár húsz éve tanít.
Ez nem okoz feszültséget?
Dehogynem. Előfordul, hogy egy nyugdíj előtt álló kollegánk nem keres többet, mint én. Most nyilván megkérdezné, hogy 41 évesen mennyi a fizetésem?
Persze, már ha válaszol rá.
Euróban bruttó 3500, forintban bruttó 1,3 millió.
A falvakban kevés az egyetemet végzett ember, főleg tanár, akit fel lehetne venni.
Amikor a férjem városi gimnáziumban tanított, kevesebbet keresett mint itt, hiszen itt kevesebb a tanár.
Stockholm kivétel, ott ötezer euró (1,8 millió forint) is hazavihető. De egy főváros a világon mindenütt egyedi eset.
Mi lehet ennek az egyenlőtlenségnek az oka?
Például az, hogy hosszú a képzés. Hat és fél évet jártam egyetemre. Egy ápolónőnek, aki négy évet tanul, tisztán annyi a fizetése, mint nekünk. Az öcsém mérnök, kevesebbet tanult mint én, mégis többet keres nálam. Nem véletlen, hogy a mai fiatalok nem akarnak továbbtanulni. Megelégszenek azzal, hogy elmennek autóbusz sofőrnek, vagy gyárba dolgozni.
Egy gyári szakmunkás is jól kereshet, a munkalehetőségek is jók. Főleg a tipikus férfiszakmákban, mint például az autószerelő. Ám egyenjogúság van, gyakran dolgoznak nők is autószervizben, de akár kamionosként.
Hiába vannak az osztályomban okos fiúk, hiába győzködőm a szülőket a továbbtanulásra – lebeszélhetetlenek. Ez az egyik gond. A másik, hogy Svédországban, amióta a megyék átvették az iskolák fenntartását – mert eddig államiak voltak – nem a legjobb az intézmények helyzete.
Svédország sok szempontból befogadó, elfogadó. Miként kezelik a sok bevándorlót?
Amennyiben új gyerek érkezik hozzánk, semmiféle megkülönböztetésben nem részesül.
Itt a gyerekek ugyan úgy fogadják, mintha svéd lenne csak egy másik városból érkezik.
Természetesen vannak szkeptikusak, de ettől függetlenül nem mint migránsra néznek, hanem egy új jövevényre. Nagyon sokat foglalkozunk ezzel a kérdéssel, van olyan szociálpedagógus kolléga, aki erre szakosodott. Szakterülete, hogy egy-egy tanuló miként érzi magát az oktatási intézményben.
Ennyire az elfogadáson alapul a svéd iskolamodell?
Mi a gyereket valóban erre tanítjuk. Ha rosszak, például összeverekednek, sosem hogy azt mondjuk nekik, hogy ezt nem szabad, hanem próbálunk az empátiára építeni, hogy az a másiknak fáj. Ez elég megterhelő egy gyereknek, de mi így dolgozunk.
A gyereknek meg kell érteni, hogy ilyet nem lehet csinálni, de nem azért, mert én nem engedem.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenki toleráns. Szólásszabadság és demokrácia okán, sok mindent elfogadunk.
Őszintén elfogadnak, vagy beletörődők?
Teljesen őszintén! Amennyiben nem engedem, hogy egy másik ember olyat mondjon, vagy tegyen, ami nekem nem tetszik, akkor én se tudom neki legközelebb azt mondani, ami neki nem tetszik. Ezt tanítom az iskolában is. Tanuljuk meg elfogadni és tisztelni, hogy nem vagyunk egyformák.
Véleménye szerint rendben van az, hogy nálunk egyre többször veszélyben van a tanárok testi épsége. Nem véletlen alakult iskolarendőrség. Erről mit gondol?
Valóban nehéz kérdés, itt is sokat beszélünk a tanári tekintély csorbulásáról. A tantestületben tagja vagyok egy olyan bizottságnak, ahol a biztonságérzetről van szó. Készítettünk egy felmérést: az iskolánkban ezzel nem volt gond, az az eredmény született, hogy nálunk biztonságban érzik magukat a pedagógusok. Itt még nem volt tanár életveszélyben. Lehet azért, mert ha a pedagógus csak egy fél szóval is, de megemlíti, hogy retteg az iskolában, akkor az igazgató rendelkezik a tanár munkakörülményének átszervezéséről.
A bántalmazó rövid úton elkerül az iskolából, ráadásul úgy, hogy segítenek rajta.
Amióta tanítok, a fegyelem nem igazán romlott. Mint mondtam, a legnagyobb gond, hogy kevesebb a tanár. Nem véletlen, hogy óriási mennyiségű gyermekpszichológiát tanultunk. Ha összehasonlítom a biztonság kérdését más országgal, toronymagasan vezetünk ahhoz képest, hogy „csupán” általános iskoláról beszélünk. Amennyiben a gyerek rossz, az arra visszajelzés, hogy otthon bizony valami nagyon nincs rendben.
Magyarul: az okot keresik és nem az okozatot?
Igen. Ám ahhoz, hogy ez működjön, olyan tanárok kellenek, akik mindezt alkalmazni is tudják.
Amennyiben szemtelen a gyerek a tanárral, mit tesznek, illetve mit tehetnek?
Nemhogy a tanár, de még a szülő sem adhat pofont. Természetesen sok a nehezen kezelhető tanuló. Itt sem álomvilág minden.
Olyan gyerekekkel van gond, akiknek rossz a családi körülményük, például alkoholisták a szülők.
Kötelességem feljelentést tenni, ha csak sejtem is, hogy otthon a gyereket bántják vagy elhanyagolják. Ezeket a problémákat nem úgy kell megoldani, hogy a gyerekeket ellenségnek tekintjük. Ettől függetlenül, ha valaki szigorral beszél a gyerekkel, akkor nem is lehet elvárni, hogy ő valaha is bármiben partner lesz.
Ezek szerint nem hisz az alá-fölé rendeltségben.
Nem. Nem tudnék így tanítani.
Képtelen lennék a gyereknek azt mondani, hogy „hallgass, mert én beszélek.” Ez nem pedagógia. Azt akarom, hogy a gyerek azért hallgasson, mert akarja hallani, amit mondok. És ezt el lehet érni.”
Nem légből kapott gondolatok ezek, hiszen alkalmazom a módszert, ráadásul sikeres.
Háromszázezer pedagógus közül nem véletlen jelölték „Svédország tanára” elismerésre.
Tavaly előtt jelöltek erre az elismerésre egy internetes szavazás alapján a tanulók. Stockholmban volt a gála, fantasztikus élmény volt, a tévé is közvetítette. Körülbelül háromszázan jutottunk el odáig, hogy meghívást kaptunk a díjátadóra.
Az "év tanára" gála Stockholban 2019. Tavaly a vírus miatt ez is elmaradt
Mint az Oscar-gála! Izgultam, hátha majd beszélnem kell. Végül nem én nyertem, de úgy gondolom, ennek nincs is jelentősége, hogy ki és hányadik lett. Magának a jelölésnek van értelme, és annak, hogy a diákjaim is úgy ítélik meg, hogy nem felesleges a munkám. Kollégáim is gratuláltak, semmi féltékenységet nem láttam rajtuk. Sajnos az idei ceremónia a vírus miatt elmaradt.
Apropó vírus: mi a helyzet most önöknél, akiket oly sokszor bírálnak a pandémiás helyzettel kapcsolatos lazaság miatt?
Ameddig lehetett, bejártunk dolgozni. A legmagasabb biztonsági előírásokat tartottuk be, még a mobiltelefonokat is fertőtleníttettük. Az első és a második hullámban a közhiedelemmel ellentétben, nagyon sok gyereket otthon tartottak. Kevesebb tanulót könnyebb volt szétültetni, tesztelték őket, 90 százalékban negatív eredményt mutattak ki. A gimnáziumok távoktatásra álltak át.
Érdekesség, hogy mindenki tesztelheti ingyenesen magát, de úgy, hogy a „pálcikás vizsgálatot” is maga végzi el, majd a kapszulát bedobja egy parkolókban kihelyezett automatába. Az oltások is kezdődnek.
Betegen szigorúan tilos dolgozni. Utána is több teszt szükséges. Hol van itt a felelőtlenség!
Sokan mondják, a nemzetközi hírek is ezzel volt tele.
Aki nem ért hozzá, nálunk nem mond véleményt virológiával kapcsolatban. Miután még biológiából sem vagyok doktor, így elfogadom a járványügyi vezetők döntését. Olyan döntések ezek, amelyeket nem politikusok hoznak meg. Sőt! Bízzunk közösen az új generációban, lehet, hogy ezek a betegségek, illetve a globális felmelegedés és a vele járó katasztrófák előhozzák az emberekből az empátiát és az összetartást. Itt lenne az ideje.
