Várhatóan nem lesz kötelező nálunk a koronavírus-oltás

Interjú2020. aug. 11.Haiman Éva

Nagy valószínűséggel nem teszik kötelezővé Magyarországon a koronavírus elleni vakcinát – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Mészner Zsófia infektológus. A védőoltási szakértő hozzátette: a járványügyi hatóságnak azonban mindig lehetősége van arra, hogy a közösség védelme érdekében, ha például a pandémia komolyra fordul, elrendelje az oltás beadását.

Orbán Viktor kormányfő a múlt héten bejelentette, hogy 5 millió adag koronavírus oltás beadására elegendő vakcinát rendelt az Európai Uniótól egy közös uniós program keretében, hogy amennyiben lesz ilyen, biztosan jusson belőle nekünk is. Elegendő lehet ez a mennyiség?

Ezt nem lehet még megmondani. Egyelőre magával a SARS-CoV-2-vel is csak ismerkedünk,

még azt sem tudjuk, hogy aki átesett a fertőzésen, az szerez-e védettséget, és ha igen, az mennyi időre szól.

Azt látjuk, hogy a mérhető ellenanyagszint a betegségből felgyógyultak szervezetében viszonylag gyorsan csökken, de nem biztos, hogy immunmemória sem alakul ki, vagyis hogy hosszabb távon sem emlékszik a vírusra a szervezetA leendő vakcinával kapcsolatban is csak találgatni lehet. Azt lehet tudni, hogy a fejlesztések zöme inaktivált, tehát elölt kórokozót tartalmazó oltóanyagra irányul, ami lehet, hogy valamivel kevésbé hatékony, mint egy gyengített élő kórokozóval dolgozó vakcina. Az utóbbiaknak viszont megvan a maguk kockázata, azokban, akiket a leginkább szeretnénk védeni, esetleg oltási betegség alakulhat ki.

Kötelező lesz a covid oltás?

Ha kevésbé hatékony, akkor valószínűleg nem is elég majd belőle egyetlen adag?

Nem arról van szó, hogy az inaktivált oltóanyagok nem kellően hatékonyak, hanem hogy a védettség kialakításához és fenntartásához több dózisra van szükség.

Nagyon valószínű, hogy az új koronavírus vakcina esetén sem lesz elég egy-két oltás, előre láthatóan minimum 3 dózis kell majd a védettség kialakításához.

De még egyszer hangsúlyozom: jelen pillanatban egy olyan dologról beszélgetünk, ami nem létezik.

A védőoltások esetében mindig fontos kérdés, hogy lehet-e kötelezővé tenni.

Személy szerint én azt gondolom, hogy a koronavírus elleni vakcina nálunk nem lesz kötelező.

De azt is, hogy lesz rá igény, illetve várható, hogy ajánlani fogják a beadatását a veszélyeztetett szakmákban dolgozóknak – egészségügy, rendvédelem –, valamint a 60 év felettieknek.

Tudni kell ugyanakkor, hogy a járványügyi hatóság bármikor elrendelheti egy védőoltás kötelezővé tételét, ha az járványügyi szempontból indokolt.

De akkor annak persze olyannak kell lenni, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC), illetve az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogad. A tradicionális, nagy vakcinagyártók neve is garancia arra, hogy nem fognak kiadni olyan oltóanyagot a kezük közül, ami nem felel meg a legmagasabb minőségi és biztonságossági kritériumoknak

Az oroszok a múlt héten bejelentették, hogy övék lesz a világ első bejegyzett koronavírus elleni vakcinája, és októberben meg is kezdik a lakosság oltását. A WHO viszont felszólította Oroszországot, hogy a nemzetközi irányelveket kövesse a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésekor.

Ahogyan a gyógyszer-, úgy a vakcinafejlesztésnek is nagyon szigorú szabályai vannak, a minőségi és biztonságossági vizsgálatokon minden oltóanyagnak végig kell mennie. Ahogyan az évről-évre módosított influenza-oltásnál, a covid-vakcinánál is lehet alkalmazni már meglévő oltóanyag előállítási technikákat, de attól a két alapvető elvárástól nem lehet eltekinteni, hogy a védőoltás képes legyen megelőzni a betegség kialakulását és biztonságos legyen.

Az oroszoknak egyébként van más olyan oltóanyaguk is, amit csak a saját országukon belül alkalmaznak.

A Covid oltás kapcsán ismét felerősödhetnek majd az oltásellenes hangok. 

Sokak szerint a vírus sem létezik és járvány sincs, úgyhogy biztosan. Ami most nagyon fontos, hogy

a koronavírus-járvány ellenére sem szabad megfeledkezni az egyéb kórokozók jelentette fenyegetésekről, például arról, hogy ősszel ismét kezdődik majd az influenzaszezon. Következetesen folytatni kell a védőoltási programot, különben az addigi eredményeinknek is búcsút inthetünk.

Mindenütt, ahol bármilyen okból háttérbe szorult az oltás, újra felütötték a fejüket legyőzöttnek hitt betegségek, mint a kanyaró, amely komoly járványokat idézett elő több európai országban is, gyermekek életét követelve. Ha nem lennének védőoltások, nagyon sokan nem érnék meg a felnőttkort ma sem, mert tarolna a rubeola, a mumpsz, a gyermekbénulás vagy a diftéria.

Magyarországot sok ország példának tekinti az oltási rendszeréért: a 11 gyermekkori védőoltás mellett évek óta elérhető a rákmegelőző HPV-vakcina, mind a legjobb minőségben.