Voith Ági titka: ezért nem költözött külföldre

Interjú2019. márc 2.Bódy Géza

Akár az Egyesült Államokban is élhetett volna Voith Ági, ám mégsem ezt választotta – erről a színésznő először beszélt a Növekedés.hu-nak adott interjúban. Sok más fajsúlyos dologról is szó esett: Istenről, reinkarnációról és az időnként feje tetejére állt, felhígult színházi világról.

Folyamatos megfelelést jelentett, hogy Mészáros Ági, az egyik legnevesebb, kétszeres Kossuth-díjas színésznőnk lánya?

Olyannyira természetes volt, hogy egy ország imádja az édesanyámat, hogy ez gyerekkoromban fel sem tűnt, hiszen a legnagyobb színészek közt mozogtam. Soha nem akartam se utánozni a művészetét, se pedig hasonlítani rá, képtelenség is lett volna. Már csak azért is, mert amennyire lehetett, modern lány voltam, éltem a magam kis világában. Külföldön tanultam, ami akkor hatalmas szó volt, utaztam, egyszóval élveztem az életet. Amikor csak tehettem, néztem előadásait, hiszen sok időt töltöttem a színházban.

Melyik darabban látta legtöbbször?

A Szentivánéji álomban hároméves koromtól legalább százszor láttam. Ahányszor csak játszotta, ott ültem könnyes szemmel – ez maga volt a csoda. Persze a sikerhez Titániaként Bajor Gizi, Básti Lajos, Lukács Margit, Ferrári Violetta is hozzájárult. Ha álmomból most felkelt, kívülről elmondom a szöveget. Egyszer az öltözőben anyám arca csillámporral még ki volt festve amikor a zöld parókáját levette. Csak álltam, gyönyörködtem benne és azt mondtam: na, most vagy az igazi édesanyám!

Van ma még ilyen "misztikus világ”?

Ha a színművészetre gondol, akkor azt látom, a mai világban a művész egyre kevésbé fontos. Szinte már csak nevetek azon, hogy hová lett a megbecsülés.

Ma az a lényeg: ki a szerző és ki a rendező. De hogy ki a Hamlet, azt már gyakran ki sem írják. Tulajdonképpen érdektelen.

Ez nem egyszerre alakult ki, hanem az évtizedek alatt szép lassan, ám szisztematikusan. Rendezői világban élünk, katonafegyelemben a színpadon. Holott, én azt gondolom, a SZÍN-HÁZ – így nagybetűvel – azért színház, azaz a színek háza, hogy minél sokrétűbb legyen, hiszen a színészek keltik életre a darabot.

Dühös?

Inkább értetlen. Mit hall ma?

Sok kolléga azt mondja: megyek dolgozni. Az én időmben még játszani jártak a művészek, hiszen a mi világunk egy játék.

Legalábbis annak kellene lenni. Ugyanis ha legbelül nem tombol a művészben a jókedv, az öröm, a szeretet a közönség iránt, akkor semmit nem ér az egész színház. Amikor kezdő voltam, akkor nem ilyen világ volt, mint most. Különösen szép volt a színházamban, a József Attilában.

Miért? Milyen volt ott?

Kezdetben egy kultúrház volt, majd abból lett színház, gyakorlatilag Budapest vidéki teátrumaként működött. Fodor Imre volt az igazgatónk, csodáltuk és imádtuk. Hatalmas sikerrel mentek a zenés darabok, rengeteg kolléga jött megnézni az előadásokat. Ebbe a zseniális közegbe kerültem 1966-ban. A pénz sem érdekelt, nem az volt a fontos nekünk.

Hanem?

A színház, a közönség tisztelete és az előadások utáni együttlét számított. Nekünk a nap nem azzal ért véget, hogy lement a függöny, és mindenki rohant a dolgára. Előadás után elmentünk a Fészek vagy a Rátkai Klubba és hajnalig beszélgettünk. Az a helyzet a maival összehasonlíthatatlan. Ma az emberek nem foglalkoznak egymással. Számomra most egy kegyetlen világban élünk. A televíziót nem is említem, hiszen ott is ki tudtunk bontakozni.

Mire gondol?

Érdemes kicsit belegondolni, hogy milyen furcsa ma a helyzet, hogy azokat az embereket favorizálják, akik mögött nincs semmilyen teljesítmény. Még a szó sem helyes rájuk, hogy celebek, hiszen ez az eredeti értelmezés szerint nem azt jelenti, mint itthon. A celeb fogalma nálunk sajnos mást jelent, pejoratív értelmezésű.

A fiatal, szakképzett művészgeneráció nem kap elég lehetőséget és teret ahhoz, hogy megmutassa, hogy mit tud. Ezáltal nincsenek az ifjoncok helyzetben. És gyémántok és brilliánsok vesznek így el. 

Ha egy tehetséges fiatal eljátssza egy kisvárosban a Hamletet, hogyan lesz ismert országszerte? A televízió hozhatja, hozhatná meg az ismertséget számára. De ehhez nem a beszélgetős vasárnapi műsorok és a szappanoperák kellenének, hanem értékteremtésre lenne szükség.

Mekkora feszültséget teremt mindez a művészvilágban?

Nagyobbat, mint a néző gondolná, hiszen azok az emberek lesznek ismertek, akik semmit, de az égvilágon semmit nem tettek le az asztalra. Szavakat nem találok rá, akkora disznóságnak tartom ezt. Én ugyan még Pesten vagyok, szerencsésebb helyzetben.

Még?

Igen, mert meghívtak Veszprémbe és Kaposvárra is. Kíváncsi is vagyok, mi a helyzet most vidéken. Az biztos, itt a fővárosban kevésbé foglalkoznak egymással az emberek. Ez vonatkozik sajnos rám is, visszahúzódtam. Akkor megyek színházba, ha játszom – ezt szégyellem is. Pedig biztosan vannak jó darabok, élvezetesek is.

Nem talál magának tetszőt?

Az igazi okát nem szeretném elárulni. De nem a műfaj határozza meg, hiszen a zenés vígjátékot a József Attila Színházban mi teremtettük meg Szenes Ivánnal, Nádas Gáborral, Fényes Szabolccsal.

Még főiskolás voltam, amikor a nagysikerű Kaktusz virágával debütáltam.

Az ominózus Jamaicai trombitást Nádas Gábor és Szenes Iván nekem írta. Több ezerszer énekeltem 1966-óta, nincs olyan estem, hogy ne kérnék, énekeljük el Bodrogi Gyulával.

Pályám során lubickoltam a különböző műfajokban, sok drámát, kabarét játszottam. Ám mostanra felhígult a szakma.

Mire gondol?

Amikor felvételiztem a színművészetire, háromezer jelentkező volt, ebből 19-et vettek fel, amelyből az első félévben rögtön hat kisesett, így alig maradtunk, akik végeztünk. Mára viszont sok a civil a pályán, és ez hiba, elmondhatatlanul káros a szakmának. A felkészültség, a szakmaiság ugyanis sokszor hiányzik. E problémákból az következik, hogy sokkal-sokkal jobban oda kellene figyelni a színművészekre, a színházra. A színésznek szüksége van a szeretetre. De tényleg hagyjuk ezt a témát, most sem szeretnék jobban belemenni, sőt beszélni sem erről.

Annyit azért áruljon el, mi lenne a megoldás?

Olyan speciális tudású szakemberekre lenne szükség, akiknek szabad kezük van a döntéshozatalban, akik csak az említett anomáliával foglalkoznak, és megoldást találnak rá.

Egészen biztos lenne ötlet arra, hogy újra felvirágozzon a szakma, hogy a művészetükkel értéket teremtők ismét és méltán elismertek legyenek.

Hiszen a közönség szeret bennünket, miattunk jár színházba. És a maximumot érdemli.

Az biztos.

Apropó maximum: ezzel kapcsolatban van egy érdekes és furcsa történetem. A Fészekben a különböző színházból érkező kollégákkal arról beszélgettünk, hogy kinél, milyen volt aznap az közönség. „Nálunk nem voltak vevők semmire”. „Nálunk sem”. „Képzeld, csak ültek néma csendben, semmi reakció nem volt”. És ez így ment egy darabig. Egy másik alkalommal meg minden színházban vastaps volt. Tehát vannak olyan napok, hogy a közönség semmire sem vevő, színháztól, művésztől, darabtól függetlenül. 

Mitől függhet a hatás?

Furcsa dolog a színház, mint látjuk, soha nem egyforma az előadás. Sokszor érzem azt, hogy az energiám valamikor öt méterre elég, de van, hogy hatalmas teret is be tudok tölteni. A következő nap meg öt méterre sem tudok hatni. Ráadásul az is „színészgyilkosság”, ha egy-egy darab közt kimarad pár hónap, olyan ritkán játsszák. Nem is tudom miért vezették ezt be, ugyanis régen, korábban, ha egy darab siker volt, akkor azt le sem vették a műsorról.

Évek óta szabadúszó. Ez tovább nehezíti a dolgát?

Főleg úgy, hogy nem vagyok karrierista, hiszen a mai világban minden a karrierépítésről szól. Amikor fiatal színésznő voltam, a pénz nem számított, csak az, hogy jól érezzük magunkat. Egy számított, a tehetség. A József Attilából is 18 év után jöttem el. Majd jött a Thália Színház, olyan nagy sikerű darabbokkal, amelyet százon felüli előadásszámmal játszottunk Gálvölgyi Jánossal.

Melyik volt ez?

Több is. Családi Ágy, Doktor Úr, Év asszonya. Majd ennek a korszaknak is vége lett és így lettem független. Ugyanis a Tháliából kissé viharos körülmények között távoztam, ezért sok helyről éreztem aztán, hogy nem túl segítőkészek velem. És akkor finoman fogalmaztam. De túléltem ezt is.

Ez lehetett az oka, hogy az Érdemes Művész elismerést is későn, 2013-ban kapta meg? Nem érzi megkésettnek, illetve a többi elismerés hiányát, ilyen nagy ívű életpálya után?

A Jászai Díjat Kazimírtől 1976-ban kaptam meg, hat éve pedig Érdemes Művész lettem. Ez van.

Most melyik darabban tudja megfogni a közönségét?

A Nemzetiben játszom egy Brecht alkotásban a Gömbfejűek és a Csúcsfejűekben, a másik ugyan itt megy, címe: Tóth Ilonka, illetve a Spirit Színházban a Bernarda Alba házában. Ez utóbbi színházban az a különleges, hogy ott, ebben a miniatűr, alig száz embert befogadó térben tényleg együtt lélegzünk a nézőkkel. Ezt az igazgató, Perjés János remekül kitalálta, itt a közönségnek szó szerint meg tudjuk mutatni azt, amit tudunk, amink van. Természetesen örök partnerem Bodrogi sem maradhat ki, vele járom az országot a közös műsorunkkal.

Ha újra születne, ismét megmutatná önmagát? Kiállna a rivaldába?

Ha most lennék annyi, mint amivel a beszélgetésünk indítottuk, akkor egész biztosan nem. Talán lejött a mondandómból: nem látok annyi perspektívát jelenleg. Ha már szóba hozta az újjászületést, akkor elmondom, hogy hiszek a spirituális dolgokban, már tinédzser koromban is foglalkoztatott az „örök” és az „idő, a „végtelen” kapcsolata. Hiszen minden ezzel kezdődött.

Nagy tévedés, hogy a Földön kívül nincs élet. Azt is hitték régen, hogy lapos volt a bolygónk. Gondoljunk már bele, hogy ebben a végtelen térben, csak mi lennénk? Ne vicceljünk már, egy homokszem sem vagyunk.

Istent sem úgy képzelem, ahogy a rajzokon szerepel, a vallások is az emberi képzelet szüleményei a meglátásom szerint, amelyekkel jól lehet büntetni, ha éppen az kell. Az azonban halálbiztos, hogy Isten van, létezik, de nem olyan formában, mint egy idős, agg öregúr.

Visszatérve a midennapokhoz: örök túlélőnek tartja magát?

Rengeteg ziccert kihagytam az életben. Apám zongoraművésznek taníttatott, tényleg tehetséges voltam. Mehettem volna az akkori közgazdaságtudományi egyetemre tanulni, vagy éppen iparművésznek. Ezek közül egyik sem lettem, mind elvarratlan szálak maradtak. Miután 1956-ban Apámat Svájcba hívták az egykori Roxy óragyárba igazgatótak, akkor minden másként alakul. Anyám azt mondta, hogy magyar színész, és nem megy sehová. Sok a „ha” és a „lett volna” az életemben.

Bánja?

Most már nem. Nem voltam sem úttörő, sem KISZ-tag. Soha nem léptem be a pártba, a családom soha, egy percre sem volt baloldali. Nem tagadom, volt olyan időszak, amikor kiborultam, mert nem láttam a jövőnket. Akkora lehetőséget hagytam ki, hogy azt el sem tudja képzelni. Soha nem beszéltem még erről, most elmondom: az akkori Irodalmi Színpadon a KISZ Központi Művészegyüttes Rajkó zenekarával ment a Hej cigányok című műsor.

Ezt látta egy olyan amerikai menedzser művészeti vezetője, aki a Huroc cégtől jött, és Frank Sinatra útját is egyengette. Miután olyan cigányénekest kerestek, aki elkíséri az Államokba őket, így meghallgatott engem is, ugyanis ebben az előadásban én is énekeltem. Ezután behívott az irodába, és közölte: rám esett a választása, indulhatunk Las Vegasba.

Tudta, hogy nem vagyok cigányénekes, de ha vele tartok Amerikába a Rajkó Zenekarral, és kinn maradok, kinevel és karriert csinálhatok Las Vegasban. A hajam hosszú volt, széplány voltam, nem utolsó sorban tehetséges, így látott bennem fantáziát.  Ám terhes voltam, a negyedik hónapban jártam már, ezért úgy döntöttem, hogy maradok. Mindezt csak azért mondtam el, hogy lássa, mekkora lehetőségeket hagytam ki. És ezt akkor nem bántam meg.

Akkor. És most mit tenne?

Ha újra születnék és egy ilyen lehetőséget kapnék, bizony nem mondanék nemet. Bár egykor forradalmár típus voltam, mára már lehiggadtam. Sőt, ha ezek után azt érzi, hogy némileg keserédes lett a beszélgetésünk, nem téved. Igyekszem elégedett lenni, bár nem mindig sikerül. Megbékéltem, nem panaszkodom, nem lázadok. Minek?

SIKERSZTORIK
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Ez az iphone app hozta messze a legtöbb pénzt
A Sensor Tower adatai alapján a Statista rangsorolta a legtöbb bevételt hozó Iphone alkalmazásokat: a Netflix népszerűsége töretlen, már az App Store-t is uralja.
Tech2019. jan 30.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.