A járvány megmutatta: a védelmi képesség akkor is fontos, ha a veszély nem fegyveres

MAG2020. máj 18.Farkas Ádám
A rovat támogatója:

Matolcsy György „Erős a kockázat, nagy a lehetőség” című cikkének gondolataiból egyértelmű prognózisként rajzolódik ki a változás szükségessége/igénye az állam szerepe, működése, dinamikája tekintetében. Ezen gondolatokat fontosnak látom exponálni és továbbvinni a komplex válságkezelés és a védelmi-biztonsági feladatellátás személetmódjára nézve is. Stabil és folyamatosan korszerűsödő biztonsági rendszer nélkül ugyanis aligha képzelhető el a 2020-as évtized lehetőségeinek hatékony kiaknázása és az ehhez szükséges stabil, nyugodt, fejlődést megalapozó társadalmi és gazdasági környezet.

Már a jelenlegi koronavírus-járvány is Európa-szerte azt mutatja, hogy a kormányzatoknak egyszerre kell egy rendkívül differenciált egészségügyi válságot kezelnie, ennek gazdasági hatásait lehetőség szerint kordában tartania és felkészülnie a válságot követő revitalizációra, miközben a közigazgatást a világháborúk óta nem tapasztalt működési metódusokhoz hasonló rendkívüli keretek között kell üzemeltetni.

Mindezek közepette azonban – a biztonság komplexitásából adódóan – a védelmi és biztonsági erők, azaz a rendvédelmi, a katonai és a nemzetbiztonsági képességek összehangolt igénybevételével szavatolni kell a krízis-menedzsment hatékonyságát, a rendszabályokkal szembeni elégedetlenség minimalizálását és a kritikus helyzetből bűnös módon előnyt szerezni próbálók féken tartását is.

Az pedig még messze nem látható, hogy a járvány gazdasági és társadalmi következményeinek milyen hatásai lesznek a geopolitikai viszonyokra és a regionális biztonságra nézve, amely bizonytalanság újabb kapcsot jelent a kialakult krízis, annak gazdasági hatásai és a védelmi, biztonsági szempontok, illetve funkciók között.

Az ilyen kiélezett helyzetek rávilágítanak arra, hogy az 1990-es évek eleje óta térségünkben és általában Európában kevéssé preferált, sőt inkább perifériára sodort védelmi és biztonsági képességeknek bizony azokban a helyzetekben is kulcsszerepe van, amikor a társadalmat fenyegető veszély nem fegyveres természetű.

Ugyanígy egyértelművé válhat a jelen események kapcsán az is, hogy a védelmi és biztonsági képességek részben gazdasági célokra is tranfszofmálhatók, másik oldalról pedig a biztonság és a gazdasági körülmények változásai szoros összefüggésben állnak egymással.

A védelmi és biztonsági szférák megújítása, 21. századivá tétele azonban önmagában nem csak képességfejlesztési, hanem rendkívül komoly szervezet-fejlesztési és –működtetési, továbbá szabályozási és végső soron szemléletmódbeli, intellektuális kérdés is.

Ezt a jelenlegi koronavírus-járvány egyértelműen megmutatja.

Az Országgyűlés által megalkotott, a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény ráirányította a figyelmet arra, hogy ha az állam rendelkezésére álló képességek mögött a korábban megalkotott szabályozás nem tud lépést tartani a körülményekkel, akkor „rendkívüli” megoldásokra van szükség. Ezt megerősítik a járvány kezelésére felállított eseti grémiumok is az Operatív Törzstől a különféle Akciócsoportokon át a kórházparancsoki rendszerig és a Honvédelmi Irányító Törzsekig.

A „rendkívüli” megoldások szükségessége abból fakad, hogy a normál működés rendszerei nem voltak optimálisan alkalmazhatók a kialakult helyzetre. Ennek eredője egy korábbi személetmód, amely egész Európára jellemző, de azokban a térségekben, ahol korábban a szovjet elnyomás érvényesült, fokozottan jelen van.

Ez  a személetmód a védelmi és biztonsági képességek fejlesztésének háttérbe szorítására, ezen állami funkciók erőteljes korlátozására, az ezekre vonatkozó szabályozás szisztematikus korszerűsítésének és megújításának mellőzésére építkezett és éles pártpolitikai vitákat generált minden, a védelmi rendszer korszerűsítése felé ható változtatás esetén.

Azok a fajta változások azonban, amelyeket Matolcsy György a 2020-as évtizedre prognosztizált, komoly geopolitikai és geostratégiai változásokkal is együtt járnak majd.

Ezekhez az állam akkor tud megfelelően felzárkózni, ha végre maga mögött tudja hagyni azt a személetet, ami a védelmi és biztonsági szervezetekre és funkciókra, valamint azok szabályozására valami szükséges rosszként, háttérbe szoríthatóként tekintett.

Ezen képességek nélkül ugyanis nehéz vagy inkább lehetetlen lesz lépést tartani azokkal a társadalmi, gazdasági, technológiai és ezek hatására jelentkező biztonsági változásokkal, amelyek a következő évtizedben előállhatnak.

Stabil és folyamatosan korszerűsödő biztonsági rendszer nélkül pedig aligha képzelhető el a 2020-as évtized lehetőségeinek hatékony kiaknázása és az ehhez szükséges stabil, nyugodt, fejlődést megalapozó társadalmi és gazdasági környezet.

Egyik oldalról tehát a biztonság szavatolása és az erre való képesség a gazdasági fejlődés megalapozásához elkerülhetetlen. Másik oldalról a gazdaság különféle mozgásaira a védelmi és biztonsági széfárnak is fokozott figyelmet kell fordítania, hiszen az egyértelműen tovagyűrűző hatással van mindazokra a nemzeti és nemzetközi folyamatokra, amelyek körében a különféle biztonsági kockázatok megjelennek. Ennek a kölcsönhatásnak szintén be kell épülnie mind a védelmi, mind a gazdasági gondolkodásba, legyen szó e körben a gazdasági jelenségekkel kapcsolatos biztonsági prognózisok fontosságáról, vagy épp a nemzetgazdaság védelmi célú felkészítésének korszerűsítéséről. A 21. század lehetőségeihez igazodó korszerű szemléletnek úgy vélem, erre is ki kell terjednie.

Ahhoz azonban, hogy Magyarország védelmi és biztonsági intézményrendszere a 2020-as dekád lehetőségeihez és kihívásaihoz igazodjon, új fajta megközelítésre van szükség, még hozzá

  1. szabályozási,
  2. működési,
  3. fejlesztési-intellektuális

szempontból is a védelmi és biztonsági szférában.

Szabályozási szempontból egyik oldalról meg kell teremteni a komplex biztonsághoz igazodó, immár 21. századi magyar szabályozási környezetet és egy valóban átfogó megközelítésre, azaz civil, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági összhangra épülő rendszert kell kialakítanunk.

Ez a személetváltás jegyében elsőként azt teszi szükségessé, hogy meghaladjuk az ágazatok közti versengést és azt a helyzetet, amely a szabályozásban a szervezeti (mikro) szint felett az ágazati (mezo) szintű elkülönítésre épül és nem képez megfelelő hidat az egyes ágazatok között, nem biztosít egy összkormányzati (makro) szintű kapcsolódást a védelmi és biztonsági szabályozásban.

A merev és versengő ágazatiság ugyanis ellene hat a hatékony erőforrás-kihasználásnak a védelem terén, csökkenti a komplex megközelítés érvényesülését és végső soron egy-egy adott ágazati tudás- és értékkészlet monopóliumává teszi a védelem kereteinek alakítását, ami miatt az elvesztheti koherenciáját, rugalmasságát, alkalmazkodó képességét azon valóság viszonylatában, amelyre reagálnia kellene.

Másodsorban be kell látni, hogy az 1989-es rendszerváltás óta eltelt három évtizedben a védelmi és biztonsági funkciók perifériára sodródása miatt nem biztosítottunk kellő figyelmet e funkciók szabályozásának rendszerére.

Időről-időre csak az aktuális kihívások kezeléséhez szükségesnek vélt eseti korrekciók valósulhattak meg az előzőekben jelzett szemléletmódbeli determinációk miatt, ami esetenként a meglévő, olykor már dogmává szilárdult fogalmi és szabályozási keretek feszegetését is magával hozta.

Ezek egyik eredménye pedig a komplex védelmi szemlélet meggyökeresedésének lelassulása mellett az lett, hogy elgyengültek a szabályozáshoz is szükséges innováció érvényesülési lehetőségeit a speciális és piaci viszonyok közül nehezen feltölthető védelmi és biztonsági szférákban.

Működési szempontból a 2020-as évtizedre prognosztizált gyorsulásnak és összetett kihívásoknak való megfeleléshez egyértelmű, hogy át kell gondolni a biztonság szempontjából releváns – fegyveres és nem fegyveres – képességek, szervezetek összehangolt működtetését, szükség szerint azok összehangolt irányítását és mindezekhez egy ágazatokon valóban átívelő szakigazgatási, elemzési, tervezési háttér megteremtését.

Úgy is mondhatnánk, hogy

a 2020-as évtizedben a versenyképesség megőrzéséhez életet kell lehelni abba a speciális igazgatási szférába, amit annak néhány hazai szakírója – és a honvédelmi törvény is – védelmi igazgatásnak nevez.

Azt azonban megújítva, a szabályozás terén javasolt változásokkal összehangolt módon, valóban ágazatközi működést eredményezve kell véghez vinni, nem csak a védelmi és biztonsági sajátosságok, hanem a közigazgatás egyre differenciáltabb rendszereihez és a gazdaság védelmi-biztonsági jellegű felkészítésének lehetőségeihez idomulva.

A hatékony és folyamatos államműködés és vele a gazdasági stabilitás egyik alapja ugyanis az állam reagáló képessége és annak korszerűsége a sokrétű és gyorsuló biztonsági kihívásokkal szemben is. Ez a változás biztosítani tudja a komplex biztonság számos-számtalan szektora tekintetében az ágazatok feletti koordinációt anélkül, hogy elvonná az ágazatok autonómiáját, feladatait, tehát úgy tudja hatékonyabbá és jól kanalizálttá tenni a védelmi és biztonsági funkciók ellátását a központi közigazgatás és a kormányzás szintjén, hogy közben nem bolygatja meg az alapvető funkciók begyakorlott működési mechanizmusait.

Emellett egy ilyen változás arra is lehetőséget teremt, hogy a kiemelt, képességek összehangolt igénybevételét szükségessé tevő krízisek kezeléséhez – mint amilyen a jelenlegi járvány is – alapot teremthessen egy nemzeti szintű válságkezelési központ magképességének kialakítására.

Ez a fajta intézményi fejlesztés azonban hosszabb távon nem csak az állam szűk értelemben vett védelmi és biztonsági képességeinek kiaknázását teheti hatékonyabbá és reagálási képességüket korszerűbbé, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a szükséges metszéspontokban létrejöjjenek a korszerű szinergiák és felkészülési metódusok a gazdaság és a védelmi-biztonsági szférák között.

Fejlesztési-intellektuális szempontból egyrészről ki kell mondanunk, hogy sem kellő figyelmet, sem pedig kellő forrásokat és intézményi feltételeket nem biztosítottunk az elmúlt harminc évben a védelmi és biztonsági funkciók szabályozásának és működtetésének komplex kutatására, szakmai-tudományos fejlesztésére.

Az egyes ágazatok klasszikus tudományágain túl az ágazatilag szakosodott jogi-igazgatási kutatók egyéni munkássága; az elmúlt években megalakított és főszabályként a szakirányú oktatást megalapozó – honvédelmi és rendészeti – ágazati jogi tanszékek; illetve a terület szakembereiből álló civil szervezetek őrizték e kérdések kutatásának lángját.

Erre szakosodott kutatóközpontjaink; kellő potenciált képviselői think-thank-jeink; valamiféle ösztöndíj rendszerünk; komplex képzési-felkészítési szisztémánk; ebből adódóan pedig kellő számú kutatónk és specializált szakemberünk azonban jelenleg még nincs.

Másrészről azt is be kell látni, hogy az a megközelítés, ami a jogi, az igazgatási, vagy épp az ágazati szakpolitikai, fejlesztési kérdéseket egymástól elválasztva kezelte/kezeli, már a 20. század végén sem volt kellően korszerűnek mondható a biztonság komplexitása és a technológia dinamikus fejlődése miatt.

Nem elég tehát a szakmai-kutatási háttérkapacitások növelése és intézményesítése esetén „összeterelni” az egyes védelmi és biztonsági ágazatok már meglévő kutatóit, hanem indokolt kidolgozni egy új kutatási és elemzési megközelítést,

majd megkísérelni egy új multidiszciplináris terület megalapozását, amely az állam védelmi és biztonsági funkcióit a komplex biztonság követelményeinek talapzatán, a társadalmi, gazdasági, technológiai, geopolitikai, pszichológiai és más releváns vonatkozások szintetizálásával próbálja szabályozási és igazgatási szempontból megközelíteni.

Ez ugyanis a szabályozást konkrét, de rendszerszinten támogató javaslatok megfogalmazásán túl egy komplex, elemeiben egymásra épülő, jól differenciált és a konkrét képességek hatékonyabb működtetését is növelni képes stratégia és doktrína rendszer kialakítását; a jó gyakorlatok megfelelő szintű absztrahálását és formalizálását; továbbá egy 21. századi képzési és felkészítési rendszer kialakítását is jelentősen támogathatná.

Fontos látni ugyanis, hogy a képesség-fejlesztésekkel előálló eredményeket jelentős mértékben csorbíthatja a szabályozásra, igazgatásra, szakpolitkára irányuló megfelelő fejlesztési-intellektuális háttér és rendszerezés hiánya, hiszen az előbb vagy utóbb a működést meghatározó – szabályozási – keretek deficitjeiben ütközik ki.

Hasonlóan fontos azonban arra is felhívni a figyelmet, hogy a védelmi és biztonsági funkciók kormányzástani, igazgatási, szabályozási vonatkozásait támogató kutatásba a gazdasági szemléletet is be kell vonni, tehát abban egyrészről újabb megvilágítást nyerhetnek a gazdasági viszonyok, másrészről ennek eredményei a gazdasági szakemberképzésbe is részint visszaforgathatóvá válhatnak.

Matolcsy György a 80 és 50 éves ciklusokra hívta fel a figyelmet, magam ezekre építve a 2020-as évtizedben való versenyképességhez szükséges védelmi és biztonsági kérdések tekintetében a két ciklus közötti változásokra is javaslom ráirányítani a gondolkodásunkat.

Meg kell kísérelnünk sajátos, magyar módon, de a már megismert példákra nyitottan egy korszakos személetváltást az állam védelmi és biztonsági funkciói kapcsán.

Ehhez olyan mintákat vehetünk alapul, mint amilyen a Magyar Közigazgatástudományi Intézet kibontakozása volt hazánkban; vagy amilyen az Egyesült Államokban Zbigniew Brzezinski és Henry Kissinger munkásságával vette kezdetét a külpolitikai, geopolitikai elemzésben; Samuel P. Huntingtonnal az állam és védelem elemzése viszonylatában; vagy épp az 1947-es National Security Act és az azon alapuló intézményrendszer elfogadásával a védelmi és biztonsági szabályozás, illetve működés tekintetében.

A megfontolandó megoldások és utak kapcsán érdemes volna mérlegelni még a NATO kiválósági központjainak rendszerét, a civil egyetemek és a védelmi szféra közti együttműködés nyugat-európai modelljeit és egyáltalán a multidiszciplinaritás szabályozási és igazgatási elemzésekben való megalapozását is.

Ennek első lépése azonban az, hogy elismerjük: a 2020-as évtized gazdasági-technológiai-társadalmi-geopolitikai dinamikájában akkor lehet helytállni, ha a védelmi és biztonsági szféra és gondolkodás újra teljes értékű részévé válik az állami, társadalmi és gazdasági gondolkodásnak is és az államon belül a képességek megfelelő, összehangolt fejlesztése és kihasználása érdekében az ágazatok szintje feletti összkormánymzati, azaz makro szinten is megerősödhet.

Ehhez egy megfelelő, egyre szélesedő és szakosodó személyi körre épülő, multidiszciplináris szakmai-tudományos háttér kiépítése éppúgy nélkülözhetetlen, mint a védelem és biztonság kulcskérdéseinek pártpolitikai harcok fölé emelése.

A körülmények dinamikus változására ugyanis nem lehet csak a régi – ágazatilag elkülönített és versengő – receptúrák és személet szerint reagálni, különösen akkor nem, ha már a jelen válság kapcsán is érezzük, hogy a meglévő kereteket, intézményeket bizony fejleszteni, újragondolni szükséges ahhoz, hogy az előttünk álló későbbi krízisek és válságok kezelésében ne kelljen újra és újra eseti megoldásokhoz nyúlni. Ez a szemléletváltás és fejlesztés tehát olyan befektetés, ami mind állami és társadalmi, mind pedig gazdasági értelemben jelentős megtérüléssel kecsegtethet a 21. század várható változásaiban történő helytállás során.

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának tudományos munkatársa