Kártyavárként omlott össze az afgán demokrácia. Az események még a győztes tálibokat is meglepték, akik most már a kormányzásra készülnek. A lakosság egy része pánikban, az Egyesült Államok Irak után Afganisztánban is látványos kudarcot szenvedett.
A világ megdöbbenve figyelheti az afganisztáni eseményeket, amelyek utolsó szakaszára vasárnap került sor. A Tálibán mozgalom fegyveresei harc nélkül foglalták el a fővárost, az államfő és a más vezető tisztviselők külföldre menekültek. A tálibok offenzívája még márciusban kezdődött, amikor a nyugati országok erői megkezdték a kivonulást.
Júliusig jelentős sikereket értek el vidéken, ez idő alatt az ország mintegy 70 százalékát vonták ellenőrzésük alá. Ekkor még a találgatások arról szóltak, hogy talán a papíron négyszeres túlerőben levő kormányerők megpróbálják átcsoportosítani állásaikat, és az ország nagyvárosainak, illetve tartományi fővárosainak védelmére fognak koncentrálni. A harcokat rövid ideig tartó csend követte augusztus elejéig. Akkor még arra lehetett számítani, hogy ezt követően egy elhúzódó polgárháborúnak leszünk tanúi, ahol a tálibok majd megostromolnak egy-egy ilyen nagyvárost.Az első tartományi központ augusztus harmadikán esett el, egy távoli, viszonylag jelentéktelen tartománnyal együtt, ez inkább kivételnek tűnt, mint egy új offenzíva kezdetének. Ami viszont ezután jött, az mindenkit megdöbbentett. A tálibok egymás után foglalták el a nagyvárosokat, északon és keleten (ahol korábban gyengék voltak) majd Dél-Afganisztánban. Sok esetben nem is került sor érdemi harcokra, a helyi kormányzó vagy a vének tanácsa letárgyalta a város átadását vagy egyszerűen átállt. A létszám- és technikai fölényben levő afgán alakulatok megadták magukat a náluk kisebb tálib támadóknak, így hatalmas fegyvermennyiség került a felkelők kezére.
Pánik Kabulban
A múlt hét elején már csak néhány nagyváros és Kabul tartotta magát. Az ország korábbi befolyásos hadurai, akik még az 1990-es években harcoltak a tálibok ellen, esküdöztek, hogy az utolsó töltényig harcolni fognak. Ki, ha ők nem, gondoltuk, míg nem aztán egyszer csak inkább ők is a menekülést választották, és harc nélkül feladták városaikat.
Így érkeztünk múlt hét végéhez, amikor a tálibok már Kabul körül vonták össze erőiket. A pánik akkora lett a fővárosban, hogy az Egyesült Államok több ezer katonát küldött a nemzetközi repülőtérre, hogy segítsen az evakuálásban. Később számos európai ország, Nagy-Britannia vagy Németország is csatlakozott a mentőakcióhoz.Az ország elnöke Asraf Gáni szombaton televíziós beszédet tartott az országnak, sokan a lemondását, vagy átmeneti kormány megalakítását várták. Ehelyett a realitását vesztett afgán elnök csak további erőfeszítésekről, összefogásról és konzultációkról beszélt. Ekkor már számos kormánytisztviselő, tábornok is menekülőre fogta a dolgot, többen lemondtak és külföldre távoztak.
Így jutottuk el augusztus 16-hoz, vasárnaphoz, amikor a tálib fegyveresek több helyen támadással próbálkoztak a fővárosban. A védelem – ha volt egyáltalán – összeomlott, a szombaton még oly eltökélt elnök Tádzsikisztánba menekült.
Estére a várost teljesen elfoglalta a fundamentalista mozgalom, az elnöki palota tetejére felvonták a mozgalom fehér zászlaját, Gáni elnök irodájában és a parlamentben a tálib fegyveresek sziesztáztak, miközben a pánikba esett lakosság egy része a repteret ostromolta, hogy feljusson a repülőgépekre. Ekkora már az amerikai elnök 8000 főre növelte a készültségbe levő erők létszámát, akiknek a feladata az is lett, hogy megvédjék a légikikötőt a tálibok esetleges támadásától.
Hogyan eshetett el az ország ilyen rövid idő alatt?
A tálibok így kevesebb mint két hét alatt elfoglalták az országot, az ország új elnökének Baradár mollát nevezték ki, aki az elmúlt évben az amerikaiakkal folytatta a tárgyalásokat a kivonulásról (erről 2020. február 29-én egyeztek meg) és aki a kínai, orosz, iráni és egyéb szomszédokkal is egyeztetett.
A tálib győzelem hatására elképesztő mennyiségű fegyver került a mozgalom kezére. Érdemes felidézni az USA felszerelte a mintegy 300.000 fős afgán biztonsági erőket kézifegyverekkel, harcjárművekkel, repülőeszközökkel.
Az afgán légierő több helikopterrel és repülőgéppel rendelkezett mint a közép-európai országok együttvéve.
Fotók alapján a legmodernebb felderítő drónokból is jutott a tálibok kezére, bár kérdés, hogy ezeket tudják-e használni.
Miért nem harcoltak az afgán katonák és rendőrök a tálibok ellen? Ezt a kérdést sokan fogják boncolgatni még egy ideig, de láttunk már ilyet Irakban 2014-ben, amikor az Iszlám Állam fegyvereseitől futamodtak meg a biztonsági erők.
Egyfelől az afgán katonák nem hittek a saját politikai vezetőiknek, nem akartak meghalni sem a demokráciáért, sem a korrupt parancsnokaikért. A tálibok nagy előnye, hogy ők hittek abban, amiért harcoltak.
Afganisztánban egyébként is hagyománya van az átállásnak, a háborúkat nem életre halálra vívták, ez csak a nyugati civilizáció újítása. Mikor az afgánok látták, hogy nincs értelme harcnak, inkább megadták magukat. A harc értelmetlenségéről vallott nézeteiket persze erősítette az is, hogy az USA és a NATO kivonult, így joggal gondolták, most már nem lesz, aki megvédje őket. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy hogy miért nem akarták magukat, vagy az afgán kormányt megvédeni.
A jövőt két dilemma fogja meghatározni
Egyfelől miként viszonyuljon a nemzetközi közösség a tálib hatalomátvételhez. Megadja számukra a nemzetközi elismerést és ezzel talán tud majd hatni a tálibokra? Nemzetközi elismerés nélkül nincsenek nemzetközi segélyek, nincsen részvétel a nemzetközi szervezetekben, Afganisztán pária státuszba kerülhet. Ez már megtörtént 1996-ban, amikor a tálibok először foglalták el Kabult és annak a végeredménye ismert (az al-Káida és más terrorszervezetek befogadása, majd 2001. szeptember 11).
A tálibok - úgy tűnik - szintén nem akarnak visszalépni az időben, de egyelőre nem bízik bennük a világ, a nyugati közvélemény pedig ellenséges. Miközben érkeztek hírek a harcok során kivégzésekről, a tálibok egyelőre sehol sem követtek el tömeges kivégzéseket, genocídiumot vallási vagy etnikai kisebbségek ellen. Elmaradt a USA-val vagy az afgán kormánnyal együttműködő tisztviselők tömeges büntetése.
Vasárnap hivatalosan amnesztiát is hirdettek, bár valószínű, hogy ezt nem mindenhol hajtják végre. A külföldi katonákkal együttműködő tolmácsok ügye az elmúlt hónapokban nagy figyelmet kapott, számos ország kimenekítette őket. Most fogjuk meglátni, hogy akik hátra maradtak, azokra milyen sors vár.
A nők kérdésében is hivatalosan egyelőre „liberális” álláspontot foglaltak el, mondván, hogy a hidzsáb viselése mellett a nők továbbra is végezhetik a munkájukat, a lányok járhatnak iskolába. Ennek betartatása saját híveikkel biztos nem lesz egyszerű, mert az elmúlt napokban több hír is érkezett, hogy vidéki városokban hazaküldtek női dolgozókat. Ugyanakkor az is igaz, hogy a lányok iskolai oktatása nem szűnt meg, sőt folyamatos volt olyan területeken is, amelyek már korábban tálib uralom alatt voltak.
Amerikai vereség
A bűnbakok keresése kapcsán a legtöbben az USA-ra mutogatnak. Washington helyzete nem volt egyszerű, hiszen a politikai elit egy része 10 éve be akarta befejezni ezt a háborút. A Donald Trump alatt megkötött kivonulási megállapodást sokan bírálták, de csak most látni igazán, hogy a világ egykori szuperhatalma már nem az többé.
Gyakorlatilag semmit sem tudott elérni a táliboknál cserébe a távozásáért, arra sem tudta rákényszeríteni őket, hogy legalább névleg megegyezzenek egy átmeneti testületben az afgán kormánnyal. A tálib hatalomátvétel annyiban mindenképp az USA veresége is, hogy a hatalom aurája tényleg semmivé foszlott a nagyvilágból nézve. Washington látványosan elbukott először Irak, majd Afganisztán esetében is. Elköltött dollármilliárdokat, irakiak és afgánok százezrei haltak meg vagy nyomorodtak meg, azért mert a Fehér Házban ilyennek vagy olyannak látták a világ eme sarkát.
Bár Afganisztán 2001-es megtámadása igazolható volt (a tálibok nem adták ki Oszáma bin Ládent), ám azt követően az USA vezetése hibát hibára halmozott, annyi felelősséget sem vett magára, hogy egy valamire való stratégiát alkosson az ország újjáépítése kapcsán.
Amit az elmúlt 20 évben láttunk amerikai részről, az sajnos nem volt több kísérletezésnél, ad hoc ötletelésnél, vagy a felelősség megosztásánál. Ide kell sorolni azt is, hogy a tálibok visszatérésében kulcsszerepet játszó Pakisztánnak sosem kellett igazi amerikai retorziókkal szembe néznie, a Tálibán mindig menedéket és támogatást kapott a szomszédtól így az USA gyakorlatilag úgy öntötte a pénzt Afganisztánba, hogy a zsák alul lyukas volt.
Ellopott segélyek
A mostani kudarcért az afgán vezetést is felelősség terheli. 20 éven keresztül olyan mértékű katonai, politikai és gazdasági támogatást kaptak, amelyet egyetlen más ország sem élvezett korábban. Ahelyett, hogy kitalálták volna, hogy hogyan lehet egy működőképes rendszert felépíteni ehhez, elfogadták a donorok követeléseit, elvárásait azért hogy hozzájussanak a forrásokhoz.
A tálibok részben azért tudták elfoglalni az országot ilyen könnyen, mert az emberek többsége semmi vonzót nem talált az afgán demokráciában, nem éltek jobban, sőt elszegényedtek, miközben a korrupcióban meggazdagodtak a kiváltságosok. Mindezeken túl (vagy éppen ezért) az afgán kormány a legfontosabb dolgot sem tudta biztosítani, a biztonságot. Az egyszeri afgán nem csak táliboktól szenvedett, de a rendőrök, katonák, vagy bírok korrupciójától is, így aztán nem maradt más számára, hogy mint hogy ismét azoktól a táliboktól remélje a megoldást, akik egyszer már Afganisztán urai voltak.
