Ha valaki megkérdezné, mit akarok ezzel az írással üzenni; azt, hogy a mai „trendetlen” világban kivétel nélkül minden politikai, társadalmi erőcsoportnak engedni kell a hatalomból vagy hatalmi vágyaiból a jövőnk érdekében.
Minden nap értékes elemzéseket lehet olvasni az új, nagy viták után elfogadott, Európa nyújtotta lehetőségekről, pénzügyi-gazdasági perspektíváról. Professzionális szervezésben mindenki hozzáférhet a két nagy pénzügyi keret, a hétéves kohéziós és a „feltámadást” segítő forrásokat felhasználásra buzdító kormányzati szándékok megismeréséhez, véleményezheti azokat.
A gond az, hogy a következő hét év alatt két országgyűlési és egy önkormányzati választás lesz, amelyek minden bizonnyal meg fogják változtatni a jelenlegi „status quo”t. A hatalmi viszonyokat. Mert a társadalmi viszonyok sokkal lassabban változnak.
Akármilyen politikai erőviszony fog kialakulni, tudomásul kell venni, hogy Magyarország egy van, és oszthatatlan, azt kell szolgálni.
Ehhez viszont olyan fejlesztéspolitikai konszenzusra van szükség, ami a kényszer szülte, drámai átalakulást követően, a rendelkezésre álló roppant méretű emberi akarat , és anyagi eszközök felhasználását, ahhoz méltóan, a parciális érdekeken felül emelkedve, össztársadalmi, összpolitikai céloknak megfelelően tervezi.
A fő célokat és azok arányait, egymáshoz való viszonyát, kölcsönhatásait , a kedvezményezett gazdasági és társadalmi csoportokat, településeket, térségeket, a tervezésben és a megvalósításban jelentkező partnerekkel együtt kell meghatározni. Ebben Európa irányt mutat. Méltóvá kell válni a lehetőségek adta felelősség felvállalására.
Ezért nem csak véleményeztetni kell, hanem együtt kell dolgozni.
Harminc év után újra ott tartunk, hogy fel kell ismernünk, egy kerekasztalunk van csak, ahol „mind egyaránt foglal helyet”. K özös érdek a kultúr ánk , a biztonságunk, a jövőbe vetett bizalom megerősítése.
Az asztal ma virtuálisan igaz, de a lényege nem változik: legyőzésre kerülhetne a személyes gyűlölet, a félelem, és annak ellentéte, a megértés és bizalom kerülhet előtérbe.
Ez nem választási harci eszköz, ez a közjó érdekében az önmérséklet gyakorlata. Tolerancia és politikai intelligencia kérdése. Egyes országok nagykoalíciós tárgyalásai igazolják a lehetőségét.
Mielőtt valaki naivnak ítéli a javaslatot, kérem, gondolja végig az ellenkezőjének következményeit, mint alternatívát. A várható veszteségeket. Nem a hatalomról való önkéntes lemondásról beszélek. A legjobb megoldás kereséséről.
„Az első lépés megtételekor annak nem a nagysága, hanem az iránya a meghatározó.”
Természetesen olyan, hogy „első” lépés már nem lehetséges, de a helyes irány meghatározása lehet „első” lépés.
Úgy is fogalmazhatok, hogy a válságból való folyamatos kilábalás esetén az első lépés megtételekor nem annak sebessége, hanem iránya a fontos.
A gazdasági leépülés, a válság által átrendezett társadalmi-környezeti alapok megteremtették annak a lehetőséget, hogy a rendszerek szövetszerű újrarendezése megkezdődjön.
Válság idején még sokkal erősebb az igény a lehető legszélesebb körű egyetértésre, a megoldásban történő közös áldozatvállalásra , mind politikai téren, mind a gazdaságban, mind a fejlesztésekben. Minden területen az ember az origó.
A társadalmi tudás a felemelkedés záloga. Nincs olyan politikai tudás, ami ebben a helyzetben kizárhatja a releváns kérdéseket, mert különben a válaszok is hiányozni fognak a döntések meghozatalakor, és ha azok a végrehajtáskor fogalmazódnak meg, akkor a szándékok torzói válnak valósággá. Erről is vannak tapasztalataink.
A rendszerváltozás folyamata nagyrészt az Uniós csatlakozásig, ha nem is töretlen, de előremutató volt. Egy új, demokratikus rendszer erényei, hibái megismertek/felismertekké váltak, bár összekavarodtak a történelmi múlt reminiszcenciái és a kidolgozatlan/kiérleletlen új alkotó erők.
A csatlakozási dokumentumokat, közte a még kissé eufórikus hangulatú első Nemzeti Fejlesztési Tervvel, majd az Európa tervvel, tükrözik azt a konszenzust, ami akkor még megelőzte a (párt)politikai érdekeket és tisztán érték-alapú volt.
Esélyteremtő szándékkal, olyan időpontban születtek a célok és eszközök terén a megállapodások, amikor nagyrészt felszámolódtak már az előző rendszer torzulásai és csíráiban láthatóvá váltak olyan új erők, amelyeknek nem voltak „generációs” problémai, mert amik/akik túlélték a változást, értették és hordozták az új esélyeket és békésen együtt éltek a feltörekvő képességekkel.
A jogi környezet általános biztonságot adott az együttélésre, és a folyamatos megújulás illeszkedett a történelmileg váratlanul adódott demokratikus szabadság igényeihez. Uniós állampolgárrá vált az ország valamennyi lakosa. Ez egyébként máig hat és a társadalom nagy többségét optimistává teszi.
Az ország nem nélkülözheti ma sem egy olyan jövő kép felrajzolását, ami összeköt, közös célokat tűz ki, a megvalósításhoz mindenki képessége és készsége alapján hozzáfér.
Felmérhető a pozitív folyamatosság az európai csatlakozástól mostanáig és építhető rá szilárd stratégia. A politikai erőtérben kristályosodik a monopolizált rendszer oldódása.
Úgy gyorsítható egy kívánatos konszenzuális többség kialakulása, ha az elmúlt tizenhat év pozitív döntéseinek eredőit összegezzük, és ahhoz mérjük/illesszük a kibontakozáshoz esélyt adó szándékainkat.
Mégis csak van „első” lépés; nyitottság a jó, a tovább fejleszthető, a közös többszörös felismerésére, a közjó fogalma által vezérelt politikai szándék kidolgozására. A deáki mellény kigombolása nem kell, hogy a szövet/ ek szétszakítására törekedjen, hanem az „újra-gombolásra” az oldalak illesztésére.
A mai politikai ellenzéki oldalon közös cél fogalmazódott meg az együtt gondolkodás alapjául.
A tagadás és az újra kezdés. Liberális, demokrata alapon. Hiányzik belőle a keresztény, konzervatív demokrata értékrend. A mai hatalmi oldalról be kell építeni azokat az értékeket, amelyeket az hirdet , azokkal az értékhordozókkal, akik vállalják. Akkor már lehet mire építeni egy többségi konszenzust.
A magyar emberek ezt megérdemlik, és hogy aztán a közös cél elérése érdekében , amikor eljön az ideje, már szabadon választhassanak a megfogalmazott eltérő utak között .
Az európai csatlakozást követő első dokumentum nagy többséggel lett elfogadva a Parlamentben. Legfontosabb céljai , az új európai irányelvekkel együtt , ma is megalapozhatnak egy újra-gombolást. Úgy látszik, másfél évtizedenként pozitív/negatív kényszerűség adódik az újra-kezdéshez.
A válságot esélyként is fel lehet fogni arra, hogy kialakult, rutinná vált , bizalmatlanságra épülő, kényszeres politikai döntések helyett, mind a három rendszerszerűen elkülönülő területen: a társadalom, a gazdaság és környezetünk területén olyan politikák nyerjenek teret, amelyek közös eredővel rendelkeznek.
A választásokat követően, a fejlesztéspolitika megvalósítás ában alkalmazott eltérő utak, eszköz ök, az érdek alapú különbözőségek már nem fogják sérteni az elfogadott közös célokat, a verseny növelheti az eszközök felhasználásának hatékonyságát és hatásosság á t egyaránt.
Fentieknek egy feltétele van: a jó kormányzás. A mindenkori hatalomnak vannak eszközei a kezdeményezésre.
A szerző a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai szakosztályának elnöke.
