Az április elején lezajlott a magyar parlamenti választás eredményeként nagyon stabil és kényelmes kormányzás folytatódik. Mivel menetrend szerint két és fél évig nem lesz választás, lehetőségünk van arra, hogy átgondoljuk a dolgainkat - stratégiai és rövidtávon is.
Háborús helyzet, újjáépítés
1. Az ország helyzetértékelésében kiemelendő, hogy szomszédunkban egy katonai invázió zajlik.
Azért megnyugtató, hogy hazánk a NATO (és az EU) tagja , így sokkal biztonságosabb az ország helyzete, mint egy semleges államé. Bármit mondunk, érkezik hozzánk - inkább jelképesen - NATO harci alakulat szűk ezer fővel, amerikaiakkal is a soraikban.
Hazánk minden szankciót megszavazott eddig, és hozzájárult ahhoz is, hogy éles helyzetben az EU félmilliárd euróért fegyvereket vegyen és küldjön a megtámadott Ukrajnának- még jöhet több ilyen is-, valamint, hogy a NATO országok közötti katonai szállításokhoz területünket fel lehessen használni.
Bár, így Huszt vagy Ágcsernyő felé csak egy minimális román vagy szlovák kitérővel juthatnak be Kárpátaljára fegyverek, de mi elmondhatjuk, hogy közvetlenül nem küldünk. Mivel a frontországok közül már Lengyelország, Csehország és Szlovákia döntött fegyverek küldéséről Ukrajnába , az orosz reakció - a magyar doktrína szerint- ott nem marad el.
Az biztos, hogy ha egyszer lesz ukrán újjáépítés, akkor abban a vele baráti országok tudnak majd elősorban részt venni, és a kárpátaljai magyarok és a szlovákoknak is kedves ruszinok is ukrán (és nem orosz) környezetben fognak élni.
Államháztartás helyzete
2. Ugyanakkor látszik, hogy a háború hossza és hatásai kiszámíthatatlanok, de az biztos, hogy hamar nem lesz vége, és hatalmas nyersanyag, energia és élelmiszer áremelkedést hozhat magával.
Ehhez járul még hozzá, hogy a háború előtt már súlyos egyensúlyi problémák jelentek meg a magyar külső és belső mérlegekben, ami az elmúlt időszak kumulált súlyos versenyképességi problémáit jelzi.
Az ezredforduló (tulajdonképpen Bokros Lajos) óta nem volt a magyar államháztartás egyetlen negyedévben sem egyensúlyban, nemhogy pluszban.
Csak négyszer fordult elő - jellemzően választások előtt -, hogy 10 százalék fölötti volt a negyedéves hiány. Utoljára, 2021 utolsó negyedévében 11,9 százalékos volt ez a mutató, de olyan nem volt még, hogy két egymást követő negyedévben is ilyen magas legyen a hiány. Most lesz, az idei első negyedévi deficit 2400 milliárd forint körüli, ami a legjobb szándékkal is legalább 15 százalékos hiányt fog eredményezni.
A folyó fizetési mérlegünk a békés tavalyi utolsó negyedévben is 5 milliárd euró körüli volt, a termékkereskedelmi mérlegünk pedig-nagyon régen nem látott módon- hét hónapos szakadatlan hiányt mutatott 2021 júliusától idén februárig, még a háborútól függetlenül is. (A cserearányunk romlik, mivel a feldolgozatlan élelmiszerexportunk nem tudja ellensúlyozni a szénhidrogén áremelkedést, akárcsak 1973 után.)
Gazdaságilag rendkívüli helyzet van, stagfláció – vagyis növekedés nélküli tartós infláció - fenyeget. Nálunk ráadásul úgy van magas - az eurózónát is meghaladó - lakossági infláció, hogy még tartjuk a rezsicsökkentést - a lakossági hatósági árat -, az élelmiszer árstoppot, vagy a benzinársapkát.
A bankrendszer finanszírozza a kamatstoppot. A forint romlik, soha nem kellett 15,5 forintot adni pl. egy cseh koronáért, a magyar jegybank kamatot emel - az EKB még nem -, hogy tartsuk az árfolyamunkat és így hűtsük az inflációt. Jövőre ezért várhatóan megugrik a magyar államadósság kamatköltsége.
A kelet-közép- európai régióban a legnagyobb adóssághányad nálunk van-idén értelemszerűen újra nőtt-, de ami ennél is fontosabb, hogy a kamat/GDP hányad is ezáltal arányosan nőni fog.
Első lépésként azt kellene leszögezni, hogy a helyzet bizonytalansága és súlyossága miatt csak ősszel, az európai szokásjog alapján kellene a 2023-as költségvetést megalkotni, - addigra talán a helyzet is tisztul -, most inkább az ideit stabilizálni szükséges. Nem tartom elképzelhetetlennek az európai kultúrkörben azt sem, hogy hazánkban minden lényeges politikai és szellemi erő bevonásával kezdődnének meg a konzultációk a helyzet normalizálása céljából.
Inflációs kihívások, uniós hitelfelvétel
3. A rezsicsökkentés kapcsán be kell látni, hogy nincsenek csodák, a vízhez hasonlóan a költség is mindig utat talál magának: ha ugyanannyiért vesszük az oroszoktól a gázt és az olajat, mint a rotterdami piacon éves átlagban, akkor valakinek ki kell fizetnie a lakossági árszintcsökkentést.
Ha nem a fogyasztónak közvetlenül, akkor neki közvetetten:az állami MVM-nek az adónkból kell kompenzációt adnunk, vagy a szolgáltatókon átfolyatva keresztfinanszírozással a piaci szereplők - a péktől a gyárakon át, a fodrász fűtés- és áramszámlájáig, vagy a műtrágya áráig - a magasabb infláción keresztül fizetik meg. (Természetesen, ideig-óráig bizonyos piaci szegmensek lenyelik a kisebb haszonkulcsot, amíg a költségek emelkedése miatt tudják.)
Nincsen ingyen ebéd azzal sem, hogy kevesebbet fizetünk az üzemanyagért, mert azt meg a benzinkutasok nem bírják sokáig, és/vagy a nagykereskedelmi árképzésnél előbb-utóbb a MOL-nak lesznek gondjai.
Ez sem folytatható-így a szomszéd országok személykocsi tankolásának magyar adófizetői szubvenciója- a végtelenségig. Ráadásul kérhetjük az Uniótól, hogy ideiglenesen engedje meg kötelező elemek, így zöld szempontok, a jövedéki és ÁFA-minimumok csökkentését, de akkor az államkassza bevétele is csökken.
Marad még a csodafegyver, a különadók kivetése, de ez nem lehet állandó eszköz, ráadásul áthárítással ez is inflációt okoz majd.
Ezt még tetézi, hogy most az EU pénzek befolyása is bizonytalan, elég sok projektet megelőlegeztünk saját magunk, de nem lehet tudni, hogy mikor kapunk pénzt nemcsak a kibontakozási programhoz, hanem az új hétéves költségvetésben a strukturális programjainkhoz. (Ebben ráadásul az előző 2014-20-as program maradékának lehívása is még tét.)
Ha nem állítjuk helyre a piaci árképzést, (amit a rászorulóknál külön kompenzálhatunk), akkor nagy pénz a stabilitáshoz nem fog érkezni. Azt nagyon helyesnek találom, hogy megkérjük a lényegében kamatmentes helyreállítási hitelt is az EU-tól, még ha kötött is a felhasználása. A zöldgazdaságra és a digitalizációra ilyen gyenge versenyképesség mellett egyébként is szükség van.
Kétszámjegyű az élelmiszer infláció, ami Európában is igen magas, és nem látom azt a hatalmas versenyképes ellátást, melynek révén mennyiségi kínálattal le lehetne szorítani az árnövekedést, vagyis agrártermelőink nem tudják a fajlagos költségeiket csökkenteni.
Főleg ha a forint gyengülésén keresztül özönlik be az import közvetítésével az infláció az országba.
Az orosz energia-függőség csökkentése
4. Persze most lehet azon morfondírozni, hogy nem tudunk lemondani az orosz energiáról, de 25 évvel ezelőtt is sokan voltunk így a keleti szárnyon. Sokan mások sokat tettek azért, hogy most, ha kell, az év végén - mint Litvánia vagy Lengyelország bejelentette - egyszerűen helyettesítsék az orosz gázt más forrásból, ha kell saját szénből, ha kell LNG terminálon keresztül. (Takarékoskodni mások fognak, az olasz miniszterelnök már szigorítaná a közhivatalokban a fűtést és hűtést, és ott senki sem gúnyolja ki.)
Nálunk az elmúlt években nagy tárgyalások kommunikációi folytak az alternatív földgáz (és tranzit) beszerzése ügyében, az azeri NABUCCO és annak West valamint Tesla változata, vagy a Török Áramlat, vagy az izraeli és ciprusi gázfakasztások ügye, vagy román partmenti új kitermelés lefoglalása.
De a realitás eddig és most, ha jól értem, csak a horvát LNG-n keresztül érkező évi 1 milliárd köbméter, még szerencse, hogy az eurozónába fegyelmezetten készülő szomszédunkkal még nem mérgesedett el teljesen a kétoldali viszonyunk.
Uniós források jól átgondolt felhasználása
5. Milyen stratégiai lépéseket kellene megtenni, aminek révén hirtelen megszorítások nélkül - az sosem jó - megszerezzük a piacok bizalmát? Azon túl, hogy az EU-val mindenáron meg kell egyeznünk - csak jelezném, hogy az átlagos magyar gazdasági növekedés nagyságrendileg megegyezett a nettó EU transzfer GDP arányos mértékével az utóbbi 12 évben -, még néhány lépést kell megtennünk.
Ilyen az, hogy az állam költéseit olyan ügyekre, melyek nem alkotmányos kényszerek, leállítsuk.
Például a sport stratégiai ágazattá nyilvánítása kapcsán az élsport és azon belül a látványsportok hatalmas, évi több tízmilliárdos finanszírozása helyett követnünk kellene a csehek vagy a horvátok, bolgárok takarékos megközelítését. (Csak egy példa, hogy 1988-ban az olimpián Magyarország, Románia és Bulgária 20 fölötti érmet kaszált, 2021-ben Tokióban Magyarország szintén ennyit, míg Bulgária vagy Románia csak négyet.)
A nekünk még korai gigantikus infrastruktúrák megtérülő fenntartását sem tudjuk vállalni, még ha az állami vagyon értéke sokat zuhan is.
(Uszodák, tram-train, hatalmas kézilabdacsarnokok.) De említhetném a családsegítő intézkedések közül azokat, amelyek hatalmas közköltség mellett az építőipar és az építőanyag ipar kebelén landolnak, inflációt is jócskán fűtve, és melyek a társadalmi haszon részén egy rövid gyermekvállalási felfutás után kipukkadnak.
Középtávon sem hoz több gyermeket azon családsegítő intézkedések sorozata, amely csak a jómódúakat érinti, akik nem befolyásoltatják magukat a gyermekvállalást illetően, de a kedvezményes forrásokat felveszik.
Olyan konstrukció kell, ahol a szegényebb fiatalokat is tényleges és így pótlólagos gyerekvállalásra ösztönözzük. Jó ötlet és kiterjesztendő ezért a felújítási támogatás.
Szükségesek a presztízsrendezvények?
6. De ugyanúgy át kell gondolni, hogy kell-e nekünk az évi 130 milliárd forintos támogatással olyan méretű köztévé, mely a hír- és sporttelevíziózás szegmensében is szerepel, amit a piac már maga is megoldott.
És ezen felül több tízmilliárdos propagandát költünk eredményeink lakossági megismertetésével. Jó bornak nem kell cégér. Vagy, hogy a lassan CO2 mentes közösségi buszközlekedés mellett is gigantikus pénzt költünk a sokkal drágább vasútközlekedésre, a tram-traintől kezdve a majdnem üres mellékjáratokig. Vagy egyik, vagy másik.
Ha valakinek a városban saját közlekedési rendszer kell, akkor oldja meg a nagyobb település a maga helyi adózási szabadsága révén. Akárcsak a több tízmilliárdos TAO helyett a focicsapat szponzorációt a helyi vállalkozókkal együtt finanszírozzák az önkormányzatok, ha tudják és akarják, legalább megkövetelik a munkát és azt, hogy neveljenek és játszassanak helyi gyerekeket.
Ideje lenne azt is átgondolni, hogy nekünk kell-e annyi presztízsrendezvény, mely köztudottan veszteséges, igaz, növeli az országimázst.
Ha a jó bornak nem kell cégér, akkor a világbajnokságok és grand prix-k sorozatában követni kellene a cseh vagy a horvát példát, annyit rendezzünk mi is.
Egészségügy további átalakítása
7. De előbb-utóbb el kell kezdeni azon is gondolkozni, hogy lehet-e a jelenlegi állami egészségügyet mindenre és mindenkinek finanszírozni.
Például cafetériával támogatott magánegészségügyi biztosításokkal a munkaképeseknek és a dolgozóknak az ellátást átszerveznénk, hogy legyen erő az idős és fiatal eltartottakra.
A másik nagy állami rendszerben, az oktatásban viszont az államnak – nem a településeknek- az esélyegyenlőség miatt kellene hatalmas finanszírozási többletet invesztálnia, ami versenyképességünk és kitörésünk mindenki által hírdetett záloga.
Önkéntes nyugdíjpénztárak szerepének erősítése
8. A nyugdíjrendszer kapcsán is tenni kellene valamit, mielőtt összeomlana vagy túlterhelné az államháztartást.
Például az öregségi nyugdíjkorhatárt rugalmasan kellene emelni az egészséges életévek növekedésével, ugyanakkor kedvezményt kellene adni a magyarhonban maradó és ott járulékot fizető gyermekek után, vagy ösztönzéssel erősíteni a meglévő önkéntes pénztárak szerepét és súlyát.
De említhetném a szubvenció megannyi fokának elhagyását a magyar rendszerben-például a kommunizmusban is volt nyugdíjas önrész a közöségi közlekedésen -, ami pl. az észteknél mérsékeltebb, és ezért tudnak többet átcsoportosítani az oktatás felé. Sok európai országban ismeretlen pl. a falunapok, parádék teljes központi finanszírozása.
Egyes beruházások elhalasztása
9. Fel kell adni a keleti eredetű, de magyar állami finanszírozású hatalmas infrastrukturális projekteket, pl. a Budapest-Belgrád vasút, V0 - a fővárost délről elkerülő tranzitvasút terve -, a Fudan egyetem vagy Paks 2.
Paks 2 szükséges lehet a magyar energiapolitika miatt, de ezt meg lehetne finanszírozni nagyon olcsó hitelekből, pl. részben a mostani 10 milliárd eurós kibontakozási hitelből, ezen túlmenően az EIB-től.
A közbeszerzést pedig viszonylag gyorsan ki kell írni, mivel a jelenlegi helyzetben nem reális, hogy a Roszatom meg tudja építeni 2030-ig. (Ha több okból a Duna vízszintjét emelni kell, akkor már lehetne egy olyan híd- ami szintén kell- a Dunakanyarban, ahol vannak vízenergiát termelő lapátok is.) A vasútra -az európai folyosókra- pedig ott vannak az erre célzott EU pénzek.
Ez csak néhány gondolat arra vonatkozóan, hogy hogyan tudjuk a költségvetésünket kiadási oldalon kiigazítani. (A bevételi oldal növelését úgyis a végén a polgár fizeti meg.)
De aminek leglényegesebbnek kellene, hogy legyen, az a társadalmon és szakmákon, sőt politikai -túllépve a botrányokat imitáló biodíszlet formulán- feleket is valóban bekapcsoló párbeszéd, bevonva az önkormányzatokat is.
Utóbbiaknak fontos szerepük lehet abban, hogy terhet vegyenek le a központi büdzsé válláról, ha megkapják újra a szabad adókivetés, gazdálkodás-és annak közvetlen lakossági láthatósága- jogát, ha kilépünk az újra kijárásos és céltámogatással működő kvázi tanácsrendszerből. Ekkor tudnak reálisan beszállni a helyi közlekedés, kultúra és sport finanszírozásába.
Izgalmas lesz az április végén benyújtandó konvergencia programunk. Komoly kihíváshoz komoly emberek kellenek.
A szerző korábbi külgazdasági államtitkár, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
