Miért is ne összegezhetnénk az elmúlt 30 év magyar eredményeit és kudarcait egy körvonalazódó jövőkép szempontjából úgy, hogy ami eddig nem sikerült, azt tartalékként vesszük számba?
Az 1990 és 2020 között lévő három évtized már alkalmas idősáv annak vizsgálatára, hogy mi sikerült és mi nem, hiszen a sikerhez többeknek közel ennyi vagy ennél kevesebb idő is elegendő volt. Például az írek 15 év alatt, Japán és Szingapúr 23 év alatt zárkózott fel a jövőképükben célba vett élvonalhoz.
A következő 10-20 évre felrajzolható jövőkép és stratégia számára azonban a 40-50 éves idősáv is értelmezhető. Dubai 40 év alatt, Izrael és Dél-Korea 50 év alatt érte el a kitűzött fejlettségi szintet. Kína 100 éves tervekkel dolgozik, de egyes jól tervezett térségei (például Peking, Sanghai, Senzsen, Csengdu, Csungking körzetei) már az 1989-es nyitást követő 40 év alatt sikeresen felzárkóznak.
Ha Magyarország képes lesz a Kelet sikeres felzárkózási mintái alapján kidolgozni egy vonzó, mérhető és elérhető jövőképet, akkor a "40-50 évesek" csoportjához csatlakozhat. Az elmúlt több mint fél évszázad alatt több mint 100 ország indult el a felzárkózás ösvényén, de csak minden tizedik ért célba. Egy helyes vízióra alapozott, 50 év alatt teljesített magyar felzárkózás világsikert érne.
Az így felsejlő magyar jövőkép felől tekintve milyen is volt tehát az elmúlt 30 év? Nézzük először az eredményeket.
Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz.
Az Észak-Atlanti Szövetséghez (NATO) és az Európai Unióhoz való teljes jogú csatlakozás történelmi tett, a három évtizedben elért eredmények többsége ezek nélkül nem jöhetett volna létre.
Magyarországon politikai-társadalmi stabilitás és kezelhető pénzügyi egyensúlytalanság jellemezte az elmúlt 30 évet.
1990 és 2019 között nem – ahogy most a járvány sokkjai között sem – következett be fizetésképtelenség, államcsőd, politikai ciklusokat megtörő fordulat és nem lépett fel olyan mértékű kivándorlás, ami veszélyeztetné a jövőt.
Magyarországon a piaci átmenet igen jelentős társadalmi, ezen belül foglalkoztatási áldozattal ment végbe, de ezt a két évtizedes ciklus végére az ország ledolgozta.
Az 1990-es években a piaci átmenetre először kényszerűen (az évtized első fele) majd önként (az évtized második fele) vállalt sokkterápia 1,4 millió munkahelyet szüntetett meg. Ezek többségét helyreállította az ország 2019 végére. Sőt, a gazdaságunk erejét jelzi, hogy a járvány sokkjai között is sikerült ezt az eredményt megőrizni.
Magyarország az export szempontjából "középhatalommá" vált, döntően a külföldi működő tőkeberuházásoknak köszönhetően.
A sikeres felzárkózási minták – az USA kivételével – mind a tőkevonzásra és a kivitelre épültek az elmúlt száz évben és ez az előfeltétel az elmúlt 30 évben a magyar gazdaságban is megjelent.
Az exportágazaton belül húzó területeket alakítottunk ki.
Elsősorban az autóiparban és a turizmusban sikerült ezt elérnünk, mindkettő szerepel a sikeres felzárkózásokat jellemző stratégiákat tartalmazó étlapon.
Végül, Magyarország rátalált a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly együttes receptjére (E+N).
Az elmúlt száz évben először, most sem könnyen, a 2010-re fellépő összetett válság kezelésének kényszere alatt, de létrejött a jó irányú gazdaságpolitikai fordulat. A magyar gazdaságpolitika végül megtalálta a sikeres felzárkózások receptjének egyik nélkülözhetetlen elemét, ami az egyensúlyi növekedés, majd az azt követő felzárkózás.
Most pedig nézzük át az elmúlt 30 év kudarcait, amelyek azonban a következő évtizedek sikeres felzárkózásának tartalékait is jelentik.
A digitális átállásban középszerűen teljesítünk.
A digitális átállás 2006 óta először rejtve, majd nyíltan a gazdasági és társadalmi sikerek döntő forrása. Információs korban élünk, az emberiség rátalált arra az erőforrásra, aminek a használatával gyarapszik, ahelyett, hogy fogyna vagy szinten maradna. Az nyer, aki a többieknél gyorsabban él az információs erőforrással, amihez teljes digitális átállás szükséges.
A magyar felsőoktatás legfeljebb a középmezőnyben teljesít.
A globális innovációs rangsorban a magyar helyezés kedvező, a 27. helyet éri, de a felsőoktatási rangsorban csak az 53. helyen állunk, ami elfogadhatatlanul alacsony szintet jelent. Az elmúlt évtized nemzetközi rangsoraiban ott romlott jelentősen a helyezésünk, ahol a humán tőke fejlesztése számít. Az nyer, aki munkára és tudásra építi a felzárkózást, nekünk az egyik már működik, a másik még nem.
Az egészségipar messze képességei és lehetőségei alatt teljesít.
A négy kitűnő orvostudományi egyetemünk, a régióban kiemelkedő gyógyszergyárak és az ígéretes kutatások, találmányok ellenére a teljes egészségipari szektor fejletlen, a sikeres felzárkózókhoz (például Izrael, Dél-Korea, Dubai) és különösen a lehetőségeihez képest. Már látjuk, hogy nem nyerhet az, aki nem tekinti az egészségipart stratégiai ágazatnak.
Még nem születtek meg a vezető magyar technológiák.
Az elmúlt 100 év minden nemzetközi sikere mögött hazai fejlesztésű és tulajdonú, az adott korszak vezető technológiai hullámához csatlakozó találmányok állnak. Külföldi tulajdonú technológiákra csak leányvállalatok épülhetnek, a hazai tulajdonú vezető technológiákból lehet regionális vagy globális multinacionális vállalat. A hazai vezető technológia nem feltétlenül ipari, lehet oktatási (lásd Szingapúr), mezőgazdasági (Izrael), társadalmi (Japán) vagy térszerkezeti (Dubai).
Még nem jöttek létre a dinamikus térbeli motorok.
Minden sikeres felzárkózás mögött okos térszerkezet, dinamikusan fejlődő térbeli motorok, városrégiók állnak. Budapest 100 kilométeres körzetében, Debrecen 3 milliós térségében, hasonlóan Miskolc, Szeged, Pécs régióiban még kiaknázásra várnak azok az integrációs energiák, amelyek a városmagok és kertvárosok hálózatával sűrű, de fenntartható és zöld térszerkezetet kínálnak a családok és vállalkozások számára. Az nyer, aki dinamikus és fenntartható térszerkezetet alakít ki.
Végül, még nem rendelkezünk egy hosszútávú, fenntarthatóságra épülő versenyképességi programmal sem.
Vannak fejlesztési programjaink elkülönülve, egyes területekre: demográfiai programunk, otthonteremtési elképzelésünk (ez még nem program), modern városok programja és sok más, de ezeket nem fűzi egybe egy 10-20 éves időhorizontra kitekintő Nemzeti Versenyképességi és Fenntarthatósági Program. Az nyer, akinek van ilyen, aki már a kezdet-kezdetén rendelkezik egy vízióval.
Neumann János megjegyzése, mely szerint "csak Budapestről jöhetett az, aki utánad lépett be a forgóajtóba és előtted lépett ki belőle" az egész országra, sőt a Kárpát-medencére is igaz lehet a következő évtizedekben.
