Matolcsy György: Célok és eszközök

MAG2021. márc. 15.Matolcsy György
A rovat támogatója:

Miért is ne kutatnánk és idézhetnénk fel az elmúlt 30, 100 és 500 év magyar jövőképeit annak érdekében, hogy világosan lássuk a kudarcok és a félbe maradt sikerek okait?

1990-ben úgy léptünk be a szabadság világába, hogy rendelkeztünk egy világos képpel az elérendő jövőről.

Ennek kulcsa a Nyugat volt. A korábbi keleti birodalmi keretek helyére a Nyugathoz való csatlakozást állítottuk. Minden célunk a nyugati élet, politikai berendezkedés, védelem eléréséhez kötődött. Ebből eredt a rendszerváltoztatás stratégiája: az euroatlanti integráció. Úgy véltük, hogy elég átvenni a nyugati működést és ezzel elérjük a nyugati fejlettséget. Ebből következett az a gazdasági stratégia, ami elfogadta a nyugat-európai országok aszimmetrikus csatlakozási tervét és az IMF által diktált, a "washingtoni konszenzusra" épülő, sokkterápiát alkalmazó gazdasági átmenet forgatókönyvét. A kudarc várható volt és be is következett.

A kudarc oka egy hibás gazdasági stratégia volt, e mögött pedig egy rejtett hiba húzódott meg. Azt hittük, hogy céljaink jövőképpé állnak össze, pedig ezek a célok valójában eszközök voltak. Az euroatlanti csatlakozás nem jövőkép, hanem olyan eszköz, amivel egy jövőkép valósággá válhat.

Az 1990 és 2010 közötti átmeneti húsz évben valójában nem volt igazi jövőképünk. Az uniós integráció és a NATO tagság a gazdasági felzárkózás és a nemzeti felemelkedés eszközeivé váltak volna, ha lett volna ilyen jövőkép. Egy jövőképnek négy nélkülözhetetlen eleme van – célok, határidők, ezek elérhetősége és mérése – de ezek egyikével sem rendelkeztünk.

Az 1949-1989 közötti időszak első felében egy olyan birodalmi és minden elemében utópisztikus eszmével együtt hajóztunk, amit egy pozitív jövőkép negatív ellenképének tekinthetünk. A négy évtized második felében már a rendszer túlélése volt a belső "jövőkép", ami nem a jövő megnyerésére, hanem a múlt fenntartására összpontosított, az időszakos reformok ellenére. A korszak egészét tekintve Magyarország nem rendelkezett a sikerhez szükséges pozitív jövőképpel.

A Trianon utáni első évtized döntő feladata az új ország működőképességének a megteremtése volt, ami sikerült. Majd az 1930-as évtizedben egészen 1945-ig egy világos nemzeti célt tűztünk magunk elé: ez a területi revízió, a korábbi országhatárok visszaállítása volt. Nem a jövő, vagyis egy fejlett, modern és versenyképes gazdaság, valamint egy nyugati típusú demokratikus jogállam megteremtése állt a célkeresztben, hanem a múlt helyreállítása. Esély sem volt egy pozitív jövőképre és bekövetkezett a sokszoros nemzeti tragédia.

Az 1867-1914 közötti időszakban mintha világos jövőképpel rendelkeztünk volna, ami a Monarchia keretei között tűzte ki célul egy erős és fejlett Magyarország megteremtését. A Monarchia, mint keret azonban csak eszköz lehetett, nem cél, ami egyenesen vezetett el Trianonig.

1541 és 1867 között a magyarság – a rövid reformkor és az 1848-1849-es szabadságharc kivételével – nem rendelkezhetett jövőképpel, egyetlen célja lehetett csak, az ország egységének és függetlenségének helyreállítása. E múltbéli állapot elérése volt a jövőbeli cél, és minden kitűzött cél valójában eszköz volt a múlt visszaszerzésére.

1490 és 1541 között az akkori Magyarország már nem rendelkezett a korábbi jövőképével, ugyanakkor minden eszközzel próbálta megőrizni az ország egységét, sikertelenül. Elvileg lehetett volna újabb pozitív jövőképe, a reformáció hullámán megkötni egy protestáns-francia szövetséget, de ez a jövőkép veszített.

Hunyadi Mátyás világos jövőképpel rendelkezett. Egy erős Magyarországból kiindulva kívánta megszerezni a legnagyobb nyugati hatalom vezetését és a kettőt egyesítve megállítani a déli török hatalom hódításait. Ez a terv egy korábbi birodalom helyreállítására is vonatkozott, amikor Zsigmond a magyar nemesfém bányák kincseivel megszerezte a német császári hatalmat. A Hunyadiak elképzelése valójában az Anjouk és Zsigmond birodalomépítő tervének folytatása volt. Közép-Európában azonban ez a "Nyugat-központú" terv 1492 után már nem működhetett, amit a Mátyás utáni magyar vezetés nem vett észre, illetve nem volt ereje a váltáshoz sem. Az 1492 és az e "mágikus" évszám körüli évtizedek olyan törést hoztak a korábbi mintegy 500 éves korszak gerincében, ami döntően megváltoztatta Európa, ezen belül Közép-Európa jövőjét. Nyugatra tolódtak Európa politikai és gazdasági hatalmi központjai, így a korábbi közép-európai birodalom helyreállításának terve már nem működött. A térség az északi és déli hatalmak ütközőzónájává vált.

E ponton adódik a párhuzam a 2010-es, sőt a 2020-as évtizeddel. Ahogy 1492 után már nem működött a korábbi elképzelés, mert a közép-európai "Nyugat" nyugatra tolódott, ma sem működik a feljövő kelet-közép-európai országok számára a korábbi nyugati integráció terve. Bár az Egyesült Európai Államok létrehozására vonatkozó nyugat-európai birodalmi terv már hamvában holt, még küzdeni kell ellene. Elindult, sőt teljes gőzzel halad előre az új 500 éves történelmi szakasz, amelyben a mai Nyugat politikai és gazdasági hatalma jelentős mértékben Keletre vándorol. Az USA még sokáig megőrzi erejét, mert egyszerre nyugati és keleti hatalom, része az Atlanti és a Csendes-óceáni korszaknak, ez viszont nem érvényes Európára, különösen nem Nyugat-Európára. Európa keleti pereme erősödik, mert ez van közelebb a feljövő ázsiai központokhoz.

Ahogy 500 évvel ezelőtt, most is új jövőkép kell. 2010-től helyrehoztuk az országot, de még hiányzik a jövőkép. Helyes volt az 1 millió új munkahely megteremtésének nemzeti célja, de ez valójában csak a felzárkózás eszköze. Vonzó érzés lenne az EU 5 legjobb országa közé emelkedni, de ez sem valódi jövőkép, mert nem mérhető, sőt már nem is ez a jövő célja. Azért is hiányzik a magyar jövőkép, mert az már nem lehet "Nyugat"-központú. Valójában már nem egyik vagy másik európai ország a minta számunkra itt Közép-Kelet-Európában. A jövő mintái Ázsiában találhatóak. Tanulni mindenkitől érdemes, az amerikai technológiai forradalom és tőke, a sikeres európai felzárkózási minták egyaránt értékesek számunkra, de a magyar jövőkép Ázsia követhető mintáira épülhet. Elsősorban a méretben, értékrendben és kulturális hagyományokban hozzánk közelálló mintákra.

Spengler talán még korán írta le a Nyugat alkonyát, de mára világosan érzékeljük a Kelet hajnalát.