Miért is ne tanulhatnánk az elmúlt fél évszázad magyar válságaiból a mostani járvány hatásainak kezelésénél?
Az elmúlt 50 évben három jelentős válságot élt át Magyarország. Az 1970-es évtized olajárrobbanásai, az 1989 utáni rendszerváltoztatás és a 2008/2009-es pénzügyi válság súlyos következményekkel jártak a politika, a gazdaság, a pénz és a mindennapok világára.
Az 1970-es évtizedben végbement kettős olajárrobbanásra az állampárti rendszer eladósodással válaszolt. Először 4 milliárd dollár hitelt vett fel, majd ennek kamatait és törlesztéseit is újabb kölcsönökből fedezte. Így végül 22 milliárd dollár külső adóssággal érkeztünk el az új világba. A 70-es évek válságát a rendszer valójában soha nem tudta sikeresen kezelni. A végtelenített válságnak a rendszer vége vetett véget, nem a válság megoldása.
1989 után a régi rendszer megoldatlan adósságával indultunk újra. Az 1990-es évtized elején ráadásul három válság ért össze Magyarországon. A régi válság adóssága, a rendszerváltoztatás válsága és az 1989-1992 között lezajlott nyugati gazdasági válság. A hármas válság kezelésére az új rendszer nem talált jó megoldást és a külső hitelezőknek való kiszolgáltatottság sokkterápiához vezetett. Ez először egy nemzeti/kereszténydemokrata, majd egy balliberális politika köntösét vette magára, de végig neoliberális sokkterápia volt. Ennek hatására közel 1.5 millió munkahely szűnt meg a magyar gazdaságban. A foglalkoztatási szint zuhanását az egy főre eső GDP csak 2001-re heverte ki, így az induló 1989-es gazdasági teljesítményt Magyarország csak 12 év múlva érte el újból.
A harmadik válság először rejtve jelentkezett, rögtön a 2002-es kormányváltást követően. Az elhibázott gazdaságpolitikai fordulat következtében az állam, majd a családok jelentős adósságot halmoztak fel, ráadásul zömében svájci frankban. Már 2005-re fenntarthatatlan pályára állt az ország, majd 2008 őszén beütött a külső pénzügyi válság. A kettős válság kezelésére az IMF-től készenléti hitelt vett fel a kormány, ezzel a 2002 közepén mért 53%-os államadósság-ráta 2010 közepére 85%-ra ugrott fel.
Az első válsághoz, az 1970-es évekhez hasonlóan a harmadik válság első megoldási kísérlete is az eladósodás volt. Emellett a második válságban, az 1990-es évek első felében alkalmazott neoliberális recepttel próbálták meg kezelni a halmozott válságot. Két kudarc receptjét adták össze, így a két mínusz összege is mínusz lett.
Ha marad a régi neoliberális recept, ami növekedési és foglalkoztatási áldozattal állítja be az egyensúlyt, akkor e harmadik válság után legalább egy évtizedet, de inkább kettőt veszített volna Magyarország. A hasonló, de nem kettős válságot azonos recepttel kezelő olasz, spanyol, görög és portugál gazdaság a 2008-as válság előtti gazdasági teljesítményt csak egy jó évtizeddel később érte újból el.
2010 közepétől új politika és gazdaságpolitika indult útjára. Ezzel már sikeresen lehetett kezelni az összetett válságot, mert szakított az előző három válságkezelés kudarcot vallott elveivel és eszközeivel. Újbóli eladósodás helyett fordítva, az államadósság rátát állandóan csökkentve tágította az ország pénzügyi mozgásterét. A foglalkoztatás csökkentése helyett fordítva, munkahelyteremtéssel alapozta meg a növekedési fordulatot.
Még így is – a belső és külső válság mélysége, a magas adósságteher és az alacsony foglalkoztatási szint miatt – 6 évbe tellett a 2008-as válság előtti szint újbóli elérése. 2014-re értünk el a válság előtti szintre, miközben már 2011-re beállítottuk a 3% alatti költségvetési hiányt, 2010 közepétől folyamatosan bővült a foglalkoztatás és 2012 őszétől újraindult a gazdasági növekedés. Baljós belegondolni, hogy a mai kihívásokra milyen válaszokat adhatnánk, ha nem nyertük volna meg a 2010-2019 közötti évtizedet.
De megnyertük, ezért jó eséllyel vágunk bele a jelenlegi összetett /vírus, félelem, zárás, visszaeső ágazatok, munkahelyvesztés/ kihívás kezelésébe is. A sikerhez jól jön a korábbi három válságkezelés néhány tanulsága.
Ma már látszik, hogy:
- Mai nehézségeink nem állnak össze rendszerszerű válsággá. Nem válságot, hanem egymástól elkülöníthető bajokat kell kezelni. Ma nem a rendszer válságával vagy válságok rendszerével van dolgunk, hanem célzott eszközökkel megoldható nehézségekkel. Beárazva a kormány és az MNB célzott eszközeit, már 2020-ra is egy szerényen bővülő magyar gazdaságot várhatunk.
- Az előző sikertelen válságkezelések legfontosabb tanulságát is le kell vonni: szigorúan tilos újabb külső eladósodás felé menni. Semmilyen körülmények között sem szabad újabb nemzetközi, ezen belül uniós hitelfelvétellel kezelni a mai kihívásokat.
Az Európai Unió déli országaiban rendszerszintű válság van. Ez az euró és az EU válsága, amit nem képesek az EU és az eurózóna számukra kedvező átalakításával megoldani, ezért adósodnak el. Mi és a V4-ek mások vagyunk, a mi rendszerünk már Európa jövője és a jövő Európája.
- A korábbi válságok második döntő tanulságát is követni kell: a gazdasági kilábalás döntő forrása a foglalkoztatás és a vásárlóerő megőrzése. Az 1990-es évtized első felében megszűnt 1.5 millió munkahely soha nem épült vissza, ez áll a 12 elveszített év mögött. Most átmenetileg megszűnik néhány százezer munkahely, de ezek többségét még ebben az évben vissza lehet építeni.
- Az elmúlt 10 év sikereinek harmadik forrását is használnunk kell: a hitelt. Azért indulhatott meg a növekedési fordulat 2013-ban, mert a költségvetés rendbetétele után a jegybanki pénzpolitikát is átformáltuk. A hitelállomány csökkenése helyett bővültek a vállalati és lakossági hitelek. Ha kétszámjegyű a hitelállomány bővülése, akkor legalább 2%-kal nő a magyar gazdaság. Ma is ez a célunk és az eszközünk.
- Egy vadonatúj tanulságot is használnunk kell. Az elmúlt két év kiemelkedő, átlagosan 5%-os növekedése mögött a beruházási tevékenység magas szintje áll. Mindkét évben a teljes növekedés 75%-át adták a beruházások, ennek közel felét az építési tevékenység. Már egy tőke- és technológiaintenzív növekedési pályán vagyunk/voltunk.
Aki tehát most beruházást indít, az mindenkit segít a gazdaság újra indításában, ez kiemelten igaz az államra.
Ahogy az ismeretlen római üzeni nekünk: „Ne holnap, inkább ma!”/Non cras, quod hodie!/.
