Érdemes a nettó béreket összehasonlítani egymással. Nem mindegy, hogy az adó 50 százalék feletti (a legmagasabb SZJA-kulcs Ausztriában 55 százalék, Belgiumban 53,5 százalék, Dániában 55,9 százalék, Finnországban 51,2 százalék, Görögországban 54 százalék, Portugáliában 53 százalék, Spanyolországban 54 százalék, Svédországban 52,3 százalék), vagy pedig egységesen 15 százalék, mint hazánkban.
A mai napig sokszor hallom, hogy nyugaton 3-4-5-szörösek a fizetések a magyar bérekhez képest. Az érvelésben lévő logikai hibára már számtalan alkalommal felhívtam a figyelmet. Ám ma már az alapállítás sem állja meg a helyét.
A magasabb fizetés nem azonos a magasabb életminőséggel
Tény, hogy sok olyan fejlett ország van, ahol a bruttó fizetések összege mechanikusan forintra váltva irigylésre méltó összeget ad. Ez az egyszerű matematika azonban több sebből is vérzik.
A bruttó bért ugyanis nem kapjuk kézhez.
Egy jelentős részét az állam kapja, személyi jövedelemadó formájában.
És abszolút nem mindegy, hogy ez az elvonás 50 százalék feletti (a legmagasabb SZJA-kulcs Ausztriában 55 százalék, Belgiumban 53,5 százalék, Dániában 55,9 százalék, Finnországban 51,2 százalék, Görögországban 54 százalék, Portugáliában 53 százalék, Spanyolországban 54 százalék, Svédországban 52,3 százalék), vagy pedig egységesen 15 százalék, mint hazánkban. Azaz semmi értelme a bruttó béreket összevetni, egyedül a nettó, kézhez kapott összegek összehasonlításának van értelme.
De még a nettó bérek alapján sem kapunk tiszta képet.
Ha ugyanis a valóban magas dán fizetését akarja egy helyi lakos elkölteni az étteremben, akkor neki ki kell fizetnie az ugyancsak jól kereső dán pincér, szakács és étteremvezető bérének arányos részét, plusz az 55,9 százalékos személyi jövedelemadóját és a vállalkozás 22 százalékos nyereségadóját is.
Ezzel szemben Magyarországon nem csak a mi fizetésünk kisebb, mint számérték, de a pincér, szakács és étteremvezető fizetése is, nem beszélve a jóval alacsonyabb, 15 százalékos személyi jövedelemadóról, és az ugyancsak kisebb, 9 százalékos nyereségadóról. Azaz a kisebb fizetésünk mellett a költségeink is alacsonyabbak.
De nem kell sajnálni a magyar pincért, szakácsot és étteremvezetőt sem, hiszen ők is alacsonyabb költségekkel találkoznak, amikor itthon mennek fogorvoshoz, henteshez, szervízbe, szállodába vagy magántanárhoz, nem pedig Dániában. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi magyarok kevesebb mint hatod annyit fizetünk a gázért, mint a dánok, és az áram is több mint kétszerese az északi országban a hazainak.
Azaz a nettó béreket úgy van csak értelme összevetni, ha az eltérő költségeket is figyelembe vesszük. Az eltérő költségek egy fontos oka pedig az, hogy nem csak a mi fizetésünk alacsonyabb számszakilag, mint a hasonló munkakörben dolgozó dánnak, de minden más magyarnak is, akivel üzleti kapcsolatba lépünk.
Pontosan ez az oka annak, hogy a bérek értelmes, hiteles összevetését a szakemberek vásárlóerő-paritáson végzik. Azaz a bérek értékét a megélhetés költségeihez képest számítják. Ha egy dán kétszer annyit keres, mint a megélhetési költségei, mi pedig csak másfélszer annyit, akkor a dán valóban jobban él, mint mi. Azonban ha a dán kétszeresét kapja a kiadásainak, mi pedig háromszorosát, akkor a mi életminőségünk jobb, még akkor is, ha Dániában mindenki milliárdokat kap a hónap végén.
A várt csavar elmarad, de…
Aki a fentiek után arra számított, hogy most bebizonyítom, hogy a magyar bérek vásárlóértéken jobbak, mint Dániában, annak csalódást kell okoznom. Az északi állam lakói mindig is jobban kerestek, mint a magyarok, költségekkel korrigálva és anélkül is, legalábbis amióta gyűjtjük ezen adatokat. Ám az elmúlt évek tendenciái ettől függetlenül nagyon érdekesek.
Az 1. ábra azt mutatja, hogyan alakultak a kétgyermekes, átlagbért kereső magyarok vásárlóparitáson számított nettó fizetései a dánok hasonló mutatójához képest. 2010-ben még nagyjából csupán kettő ötöde volt egy magyar munkavállaló életminősége annak, amit egy dán tudhatott magáénak. 2022-re azonban ez az érték közel kétharmadra növekedett. Azaz a magyar bérek relatív szintje 20 százalékpontot növekedett, egyben közel másfélszeresére emelkedett.
1. ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson a dán érték arányában. Forrás: Eurostat.
Konvergencia, konvergencia
Még jobb a teljesítményünk akkor, ha a magyar bérek alakulását a görög mutatóhoz képest mérjük. A 2. ábra tanúsága alapján 2010-ben még kevesebb, mint fele volt a magyar kétgyermekes, átlagfizetést kereső családok életminősége a déli államban tapasztaltnak. Mára azonban gyakorlatilag utolértük a görögöket.
2. ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson a görög érték arányában. Forrás: Eurostat.
De nem csak a 2008-09-es válság által megtépázott hellénekhez képest volt jó a magyar bérdinamika. Ahogyan azt a 3. ábráról leolvashatjuk, 27 százalékpontot közeledett a magyar bérek vásárlóértéke a máltaiak mutatójához.
3. ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson a máltai érték arányában. Forrás: Eurostat.
A 4. ábra pedig azt mutatja, hogy az olasz fizetésekhez képesti lemaradásunk is jelentős mértékben csökkent, egészen pontosan 26 százalékponttal.
4. ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson az olasz érték arányában. Forrás: Eurostat.
Még meglepőbb a helyzet, ha a gazdasági növekedés terén évről évre hihetetlen számokat produkáló Írországhoz képest nézzük a fejlődésünket. Ahogyan az az 5. ábráról leolvasható, 2010-ben még csupán harmada volt a magyar bérek által elérhető életminőség az Írországinak, 2022-re azonban közel duplázni tudtunk, így mára a szigetország előnye a felére olvadt.
5. ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson az ír érték arányában. Forrás: Eurostat.
De jelentős mértékben közeledtünk Európa gazdasági motorjához, Németországhoz is. A magyar fizetések vásárlóértéke a 6. ábra alapján 2010 és 2022 között 14 százalékponttal közelítette meg a német mutató értékét. Egy ingolstadti Audi dolgozó persze még ma is jobban él, mint egy győri, ám az előnye lényegében évről évre egyre kisebb lesz.
6.ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson a német érték arányában. Forrás: Eurostat.
De nem csak az európai fizetésekhez képest zárkóztak fel a magyar mutatók jelentős mértékben. A 7. ábra alapján a japánok sincsenek már annyira előttünk, mint bő 12 éve. A magyar fizetések relatív értéke 12 év alatt közel duplázott, 40 százalékról 73 százalékra nőtt.
7.ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson a japán érték arányában. Forrás: Eurostat.
És mit mutat a visszapillantó tükör?
Szlovákia hihetetlen gazdasági növekedési mutatókat produkált 2009 előtt. Ám az euro bevezetése drámai módon törte meg északi szomszédunk dinamikáját. Így nem meglepő, hogy a bérek sem emelkedtek jelentős mértékben azóta. Nem csoda tehát, hogy a magyar bérek mára egyértelműen elhagyták a szlovákot. Bár 2010-ben még ők éltek jobban, mára közel egyharmaddal több kerülhet egy magyar fogyasztó kosarába, mint egy határon túli vásárlóéba (8. ábra).
8.ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson a szlovák érték arányában. Forrás: Eurostat.
2022-re ráadásul megelőztük a korábban nálunk sokkal jobb mutatókkal rendelkező Portugáliát is. Ahogyan azt a 9. ábra is megmutatja, a magyar felzárkózás lényegében töretlen volt az elmúlt 12 évben. Tavaly óta pedig már el is hagytuk Cristiano Ronaldoékat (ahogyan Szoboszlai Dominik piaci értéke is bőven meghaladja a portugál sztárjátékosét).
9.ábra: Magyar nettó bérek vásárlóerőparitáson a portugál érték arányában. Forrás: Eurostat.
De rosszabb a jövedelmek reálértéke Bulgáriában, Horvátországban, Lettországban és Romániában is, mint nálunk. Szlovéniát pedig lényegében utolértük tavaly.
Múlt és jövő
Az elmúlt 12 év egyértelműen sikeres volt, ha a magyar bérek vásárlóértékének alakulását tekintjük értékelési szempontnak. Az Európai Unión belül nem volt olyan ország, melyben a fizetések reálértéke több mint kétszerese lett volna a magyar értéknek. A luxemburgiak és a hollandok esetében valóban van még egy kettes szorzó, ám ez is lényeges előrelépés 2010-hez képest, amikor még háromszor jobban éltek ezen Benelux lakosok, mint a magyarok.
Ám nem csak ezen két államhoz képest faragtunk le a lemaradásunkból, hanem a lengyelek kivételével minden olyan országhoz képest, mely 2010-ben még jobban teljesített nálunk. Elmondhatjuk, hogy a magyar bérek konvergenciája jó ütemben zajlik. A célunk az kell, hogy legyen, hogy ezt az irányt a jövőben is tartsuk.
A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.
