Most, hogy a tárgyalás megindult és remélhetőleg hamarosan sikeresen lezárul az Európai Unió hétéves költségvetéséről és a kiegészítő élénkítési csomagról, érdemes végig gondolni a vírusválság tükrében azt, hogy milyen irányba haladhat hazánk gazdaságpolitikája, különösen külgazdasági vonalvezetése.
1. Magyarország gazdasági helyzete nem lesz rosszabb állapotban a következő két évben, mint az európai átlag, az első félév 6 %-os visszaesése ellenére jó esélyünk lehet arra, hogy 2021-ben növekedésnek induljunk, azonban mi valószínűleg azon többségi tagállomok közé tartozunk, amelyek 2022 elejére még nem fogják elérni a 2019-es teljesítményt, de nem is kell, hogy ez felesleges kommunikációs versenyfutásba vigyen minket.
2. Egyensúlyi helyzetünk is romlik az EU és régió legtöbb országával együtt, de figyelmeztető lesz az, hogy magyar szuverén adósságráta újra 80 % közelébe kúszik, ami abszolút értékben is viszonylag magas, ám európai viszonylatban nem lesz igazán kimagasló.
Lesz tagállam, ahol az adósságnövekedés 20 százalékpont közelébe is kúszik, mint a leginkább sújtott spanyoloknál, olaszoknál, de akár a franciáknál is. Feltűnő volt eddig az északi - skandináv, balti - államok viszonylagos jó teljesítménye. Folyó fizetési mérlegünk - mely versenyképességünk állandó tükre - azonban romlik, elsősorban a külkereskedelmi mérleg tartja 2017 óta csökkenő aktívumát, ami miatt most már a folyó fizetési mérleg negatívuma erősödik az idén. Mivel a működőtőke állomány is inkább stagnál, ezért a külső fizetési képességünket idén is az EU nettó transzfer fogja pozitív tartományban tartani.3. A válság utáni 2021-es kilábalás európai találós kérdése az lesz, hogy akkor ki tudja visszaállítani az egyensúlyi államháztartási egyenleget, amit rajtunk kívül a környező országok nagy része 2017-19 között már megvalósított.
Ez a várhatóan 110 milliárd eurós nagyságrendű adóssághalmaz egy ideig elég, még akkor is, ha a GDP növekedési üteme ezt felülmúlhatja. Mivel a stagnáló FDI beáramlás nem lehet mindenre megoldás, a növekedés attól is függ, hogy képesek lesznek-e a magyar tulajdonú cégek beruházásukat növelni, és az EU forrásokat tudjuk-e olyan területeken elkölteni, ahol ez megtérülő módon fog nettó exportoldalon is felesleget hozni, és nem elsősorban a fogyasztásban jelenik meg.
4. Figyelmeztető, hogy a többi EU államokhoz hasonlóan - Írország kivételével -, a mostani válságban csökkent az árukivitel mennyisége, a szolgáltatás területén a turizmus külkereskedelme miatt ez még rosszabb lesz nálunk.
De ami probléma, hogy azon nyolc EU tagállam között vagyunk, ahol augusztus végéig a válság alatt romlott az árukereskedelem mérlege. Vagyis a 2008-09-től és 2012-től eltérően a külkereskedelmi mérleg nem lesz mérséklő, anticiklikus hatással a gazdasági visszaesésre, hanem mélyíti azt. Ez a 27 EU államból csak nyolcnál van így. Mindez a külkereskedelmi szerkezetváltás és a versenyképesség javítását követeli meg.5. A júliusi brüsszeli csúcsalkuból - eddig - újra jól jöttünk ki, akárcsak az előző két hétéves időszaknál.
A hét év alatt tisztán megint 25-30 milliárd eurós összegből gazdálkodhatunk, bár ez valamivel alacsonyabb lesz a GNI-hoz képest, annak időközi növekedése miatt. Ezt a mérleget kevesen tudják e gy főre számítva hozni a nálunk fejlettebb országok közül, főleg ha ehhez viszonylag kicsi kumulált gazdasági növekedés párosul, mint nálunk. De azt is látni kell, hogy
ebben már többet nem lehet arra hivatkozni, hogy lakosságunk harmada él az EU átlag színvonala alatt, ezért kapunk ügyesen, de szégyenszemre még 3 milliárd eurót.
Ha nem kezdünk el magunk is hathatósan tompítani az elmaradott négy régió - sőt most már Pest megye is idetartozik - fejlesztésével, amiben nem elég most már az EU forrásokra és azok magyar önrészére támaszkodni, hanem saját olyan forrásokat is bele kell tennünk ezekbe a régiókba, amelyek segítik a felzárkóztatásukat, akkor középtávú felzárkózási gondjaink lesznek. Láthatóan a beruházások FDI bevonásával való ösztönzése most már lényegében nem segített az utóbbi időben.
6. Szalonkérdés, hogy jól tudunk-e bekapcsolódni az EU új generációs programjába. Bár az összeg megoszlik majdnem felesben a vissza nem térítendő és a kedvezményes kamatozású hitelek között, de mindkettőre szükségünk lehet. A vissza nem térítendő uniós hitelfelvétel visszafizetéséhez természetesen hozzá kell járulnunk az új adóformák - pl. a nem felhasználható műanyagflakonok - külön adóztatása révén, de a mérleg itt is enyhén pozitív lehet számunkra. Ezt a pénzösszeget valóban a regionális felzárkóztatásra és a versenyképesség növelésére, a kis- és közép vállalkozások külpiaci kitörési képességének erősítésére kell fordítani, mert most már alig van olyan tagállam, ahol ekkora terület és lakosság vár ilyen mérvű felzárkóztatásra.
A hozzánk jutó hitelt pedig arra kell felhasználni, hogy a szuverén adósságunk utáni kamat mértéke csökkenjen, erre nem megoldás a csillagászati hozamú szuperkötvény, sem annak elinflálása.
Megértem azokat, akik az Unió kollektív eladósításától félnek - magam sem preferálom ezt -, és különösen nagy indulatokat és bizonytalanságot fog kiváltani ennek a tagállamok iránti új feltételekhez kötése. De a déli tagállamoknak kell az olcsó forrás, az északiak nem is mindannyian fognak élni vele.7. A következő hét évre így akár maximum 50 milliárdos uniós keretből gazdálkodhatunk, ami alapvetően pántlikázott pénz, de a lényeg a friss és olcsó forrás most.
Még ha számunkra a mostani kifutó hétéves időszak tartalékainak mozgósítása a teljes korai és ügyesnek mondható lekötésünk miatt nekünk nem is jelentős, viszonylag alacsony összegű, de gyors lesz a munkahelyvédelmi fizetésekre költendő, de nem ingyenes SURE forrásunk is. Ebből meg kell valósítani az államháztartási egyensúlyt („mindig három évre vagyunk ettől”), vagyis a magyar közösségi fogyasztást csak az oktatásnál szabad emelni, máshol áramvonalasítani kell azt, beleértve az egészségügyi kiadások racionalizálását, az állam által bőkezűen dotált tömegközlekedést, élsportot, stb. Amit lehet, piaci alapra kell vinni, amit nem, azt viszont koncentráltan kell támogatni.
8. Meg kell rendezni a következő időszakban az euró vitát, kormány és jegybanki program kellene rá, és először el kell indulni az ERM 2 rendszerbe való belépés irányába. Ehhez a hagyományos - főleg a magyar tulajdonú kkv-k - szektor technológiai fejlesztése, a munkatermelékenység javítása kell, ahogy az a szlovákoknál tíz éve történt.
9. A kitörési pontokhoz, a külgazdasági szerkezetváltáshoz át kell térni a végfogyasztásra összeszerelt termékekről a magas hozzáadott értékű félkésztermékek, stratégiai anyagok termelésére - külföldi beruházásokhoz történő beszállításra. A harmadik világba egyrészt csak a tőkekivitel tud exportot gerjeszteni tőlünk, másrészt olyan humán, technológiai és finanszírozási tartalékot kell teremteni, amely képes lesz a technológiai exportunkat a 70-80-as évekhez hasonlóan előfinanszírozni.
Emellett az agrárvertikumnak is ki kell törnie a jelenlegi 2,5 milliárdos külkereskedelmi aktívum plafonból, ahogy a lengyelek vagy a litvánok tették, - legyen itt saját tőkefelhalmozás - főleg, ha jelentős EU pénzek folynak ebbe a szektorba.
10. Összességében a feladat nem könnyű, de jelenlegi külgazdasági struktúrák kommunikációs továbbgörgetése, vagy annak mennyiségi javulásához fűzött remények éltetése dicséretes, de nem igazán ez segít. Lépni kell a kintre menő jó munkaerő utánpótlásának mérséklésében, valamint a legszegényebb négy-öt lakossági tized demográfiai helyzetének és iskoláztatásának javításában. Lépni kell, mert nem fogjuk tudni könnyen visszafizetni azt az EU pénzt, amit az EU-kölcsön részeként kapunk, és a közös visszafizetés egy része is ránk esik.
A magyar elmúlt 50 év legnagyobb tanulsága az, hogy könnyen felvett pénzeket hatalmas presztízsű beruházásokba fektetve - eocénprogram, Bős-Nagymaros, újabb korban is vannak-voltak túl korai infrastruktúra finanszírozások - elmegy a pénz, az adósság meg megmarad a következő generációkra.
A hitelek politikai célú, még ha jó szándékú és szociálisan indokolható - ezt láttuk az utóbbi két évtizedben is- felhasználásának ideje lejárt.
