Az Unió fővárosa a héten kezd magához térni a nyári kábulatból. A politikusok és a tisztviselők egyaránt azon merengenek, az, hogy Brüsszel régió vörössé változott – újra közel napi 500 új koronavírusos beteg és 9 halott van – mit jelent majd az uniós intézmények működésére nézve. Elindulni Európa legkülönbözőbb sarkaiból, vállalva az esetleges karantén-kötelezettséget és a kockázatot, hogy az intenzív összeurópai víruscsere következményeként kialakul egy újabb gócpont vagy a sokkal lelketlenebb hibrid üzemmódot választva on-line dolgozni – ez a fő dilemmája a döntéshozóknak.
Teendő ugyanakkor volna bőven. A külpolitika terén a nyáron is sok minden történt – elég a belarusz választásokra vagy a török-görög-ciprusi konfliktus kiéleződésére gondolni –, de a gazdasági témák tekintetében a többéves pénzügyi keretről és az Unó új finanszírozási eszközéről szóló júliusi megállapodás volt a csúcs- és nyugvópont.
Most azonban nekigyürkőznek a felek, ma, azaz csütörtökön tartják az illetékes uniós intézmények – a Tanács és a Parlament – az első hivatalos egyeztetési fordulót.
Miről is van szó, ha már egyszer az állam- és kormányfők megállapodtak?
Nos, egyrészt az uniós jog alapján az Európai Parlament társ-döntéshozóként belegyezését kell hogy adja a megállapodáshoz. Nem módosíthatja azt, de elutasíthatja. A bólintásnak pedig megkéri az árát.
Másrészt a csomagnak vannak olyan elemei – a hitelfelvétel és az új saját források bevezetése miatt –, amelyek igénylik a nemzeti törvényhozások jóváhagyását is. Mindennek rekordidő, kevesebb, mint fél év alatt kellene megtörténnie.
Az EP októberre tervezi a döntést, de a nemzeti parlamentek ilyen rövid idő alatt még talán sosem végeztek a hatáskörükbe tartozó uniós témával. Ez a 27-es menet általában két évig szokott tartani...
Frissítsük fel egy kicsit az emlékezetünket, mit is tartalmazott a minden korábbit felülmúló nagyságú, innovatív megoldásokat tartalmazó csomag, amelyet kilencvenegy óra kemény tárgyalás után ütöttek le július 21-én.
Óriási összegről, összesen 1824 milliárd euróról, azaz mintegy 638 400 milliárd forintról van szó, ami az éves magyar költségvetésnek majdnem harmincszorosa, a teljes magyar GDP-nek pedig a tizennégyszerese.
A csomag két elemből tevődik össze. Az első a szokásos, hét évre, a 2021-27 közötti időszakra szóló pénzügyi keret (MFF) 1074 milliárd eurója.
Ez a tagállami nemzeti jövedelmek 1,08%-a, ami abszolút értékben és százalékosan is csökkenés az előző, 2014-20-as időszakhoz képest (1082 milliárd euró, 1,16%; ebben ugye még benne voltak a britek).
Az eredeti, 2018-as, majd a COVID válság fényében idén májusban újrarajzolt bizottsági javaslathoz képest az állam- és kormányfők a kompromisszum érdekében megemelték a kohéziós (+6,6 milliárd euró) és az agrárforrásokat (+3,2 milliárd euró), de a jelenlegi periódushoz képest a két politika tortaszelete kisebb lett.
A források 30%-át klímavédelemre kell fordítani, de a Bizottság ambiciózusabb kívánt volna lenni az e cél elérését szolgáló források tekintetében, mint amit a végeredmény tükröz. Ugyanez történt a digitális fejlesztésekkel, a kutatással és a migrációs kiadásokkal, bár ezekre még így is többet fordít majd az EU, mint jelenleg. Infrastruktúrára is valamivel több jut majd, mint most.
A második a Következő Nemzedék EU névre (NGEU) keresztelt ún. helyreállítási eszköz, amelynek teljes kerete megmaradt a májusban javasolt 750 milliárd eurós szinten, csak a belső arányai változtak meg.
Eredetileg 500 milliárd euró lett volna a vissza nem térítendő támogatás (azaz az ingyen pénz) összege és 250 milliárd eurót szántak hitelre. Ez 390-360 arányra módosult, elsősorban a takarékos négyek (nettó befizetők) nyomására, akik nem lelkesednek a közös adósságfelvétel gondolatáért.
Fontos kiemelni, hogy az Unió most először vállal a közös költségvetési perióduson túlmutató pénzügyi kötelezettséget: a hitelt az Unió veszi fel a kiváló minősítésének köszönhetően kedvező feltételekkel a pénzpiacokon 2026-ig, a tagállamoknak pedig 2058-ig kell majd azt visszafizetniük. Csöndben jegyzem meg, egyesek vitatják, hogy ez biztosan összhangban van-e a szerződésekkel (elvileg az Unió nem adósodhat el, EU működéséről szóló szerződés 310. és 311. cikkei értelmében).
Az új eszköz legnagyobb részét, az ún. helyreállítási és rugalmassági eszköz 672,5 milliárdját reformokra és gazdaságélénkítésre, tehát a válság kezelésére fordíthatják a tagállamok, kevesebb megkötéssel, mint azt többen szerették volna. Ennél jóval kisebb összegek állnak majd rendelkezésre az eredetileg tervezettnél a kohéziós pénzek megfejelésére (ReactEU, 50 helyett 47,5 milliárd euró) a tudományos kutatásokra (Horizon Europe, 13,5 helyett 5 milliárd EUR, a piaci hiányosságok és az optimálistól elmaradó beruházási helyzetek kezelésére (InvestEU, 30,3 helyett 5,6 milliárd euró), vidékfejlesztésre 15 helyett 7,5 milliárd euró), az energia terén a méltányos átállást támogató alap céljára (30 helyett 10 milliárd euró). nagyjából szinten maradt a polgári védelmi célú RescEU (1,9 a tervezett 2 milliárd euró helyett), de teljesen eltörölték az eredetileg a perspektivikus cégek megsegítésére kitalált fizetőképességi támogatási eszközt, a humanitárius segítségnyújtási eszközt, az egészségügyi programot és a külkapcsolati eszköz megerősítését.
Az állam- és kormányfők abban is megállapodtak, hogy a közös költségvetés bevételi oldalának lesznek a jelenlegi rendszeren (a tagállamok GNI arányos hozzájárulása, továbbá vámok, illetékek, áfa befizetés) túlmutató elemei.
Az egyetlen konkrétum ugyanakkor, hogy 2021 januárjától a nem újrahasznosítható műanyagra adót kell kivetni, és az az uniós büdzsét fogja gazdagítani.
A nagy vitát kiváltó, ún. jogállamisági feltétel tekintetében az eredetileg tervezettnél jóval enyhébben fogalmaz az uniós csúcs által jóváhagyott dokumentum. Leszögezi, hogy a szerződésben rögzített uniós alapelvekkel és értékekkel összhangban az Unió pénzügyi érdekeit védeni kell.
Emellett kimondja a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát, de a kettőt nem kapcsolja össze. Probléma esetén a Bizottság további intézkedésre tehet javaslatot, amelyet a Tanácsnak minősített többséggel kell elfogadnia.
Szerepel benne, hogy az állam- és kormányfők még visszatérnek a kérdésre. Mondhatnánk, győzött a józan ész, s van esély arra, hogy elkerüljük, egy pontosan nem definiált és tartalmát tekintve sem tiszta fogalmat fegyverként használhassanak, s politikai okból akár a források felhasználásával köthessenek össze. Hogy mely állam- és kormányfő mennyire meggyőződésből, mennyire óvatosságból (egyszer ellene is bevethetik) vagy csak a megállapodás érdekében fogadta el a szöveget, azt mindenki egyéni mérlegelésére bízom.
A csúcs dokumentumának azonban nem ez az egyetlen olvasata; az értékelést és a szabad interpretálást csak a nyári szünet szakította félbe. A Parlament első perctől fájlalta az MFF ún. „jövőorientált” politikáinak (digitális átállás, klímavédelem, egészségügy, fiatalok, határvédelem stb.) az alulfinanszírozottságát az eredeti bizottsági javaslathoz képest, illetve hogy miért nincs egy jogi értelemben kötő erővel bíró menetrend, hogy mikor milyen új saját forrásokkal gyarapszik majd az uniós büdzsé. Természetesen vétóval is fenyegetett a júliusban elfogadott határozatában, hacsak a Tanács nem mozdul el ezekben a témákban. A helyreállítási eszközzel kapcsolatban a mindig is föderáció párti EP kevésbé kritikus; a közös adósságkibocsátás ugyanis nagy és komoly lépés az általa preferált irányba. Szeretné ugyanakkor, ha erősebb lenne a szava, hogyan költik el a tagállamok ezt a temérdek pénzt.
A soros német uniós elnökség Reynders biztossal karöltve pedig a 2018-as eredeti bizottsági jogállamiság javaslathoz akart visszatérni, amely tulajdonképpen a Bizottság kezébe tenné annak megítélését, hogy egy tagállamban sérül-e a jogállam, és még az uniós pénzek megvonását is lehetővé tenné. Annyit azért mondtak, kissé hozzáigazítanák azt az Európai Tanácson elfogadott verzióhoz.
Azt pedig tudjuk, az Európai Parlament mindig is a jogállamiság bajnokaként tüntette fel magát, tehát nem kérdés, hogy az EP is erősebb jogállamiság-kontrollt szeretne. Kulcsfontosságú szerephez juthat tehát a júliusi megállapodás azon mondata, hogy az állam- és kormányfők még visszatérnek a jogállamiság kérdésére, hisz ellehetetleníti az alacsonyabb szinteken folytatott mesterkedéseket.
Berlin pontosan tudja: sok vesztegetni való idő nincs. A Bizottságnak meg kellene kezdenie a felkészülést az adósságkibocsátásra, hogy feltöltse a helyreállítási alapot, amelyre különösen a déli államoknak haladéktalanul óriási szükségük van. Ez azonban csak a kormányok garanciavállalása mellett történhet meg, ehhez pedig az kell, hogy emeljék meg azt a finanszírozási plafont, amely rögzíti, mennyivel járulhatnak hozzá az uniós költségvetéshez. Mindennek át kell mennie a brüsszeli ügyintézésen és zöld lámpát kell kapnia minden egyes nemzeti parlamenttől is. S minderre ugye összesen négy hónap áll rendelkezésre... Ritka pillanat, hogy a tagállami törvényhozásoknak, így az Országgyűlésnek is ilyen fegyver adatott uniós ügyekben.
A közös költségvetés magyar szemmel
Bár itthon volt néhány erőtlen kísérlet kommunikációs szinten arra, hogy bebizonyítsák, Magyarország rosszul járt a megállapodással, a nemzetközi sajtó nem így látta, és a számok is mást mondanak.
Mind a korábbi bizottsági javaslatokhoz, mind az Európai Tanács elnökének induló dokumentumához képest jelentősen javult a pozíciónk.
Az MFF-ből és a helyreállítási eszköz támogatási részéből Magyarország számára elérhető források nagysága valamivel meghaladja a 40 milliárd eurót. A csúcs alatt a magyar kohéziós boríték vastagodott a legnagyobb mértékben (+3 milliárd euró), így a felzárkózásunkat több, mint 20 milliárd euró szolgálja (ez a nemzeti össztermékünk 1,8%-ára rugó plusz forrást jelent, ami Bulgária és Horvátország után a harmadik legjobb eredmény), míg a közös agrárpolitika forrásaiból 10,6 milliárd euróhoz jutunk.
A helyreállítási eszközből több, mint 7,6 milliárd eurót használhatunk fel. Magyarország továbbá mintegy 2,1 milliárd eurót kap majd a közvetlen uniós irányítási programokból (K+F, infrastruktúrafejlesztés, stb.). Ha ehhez hozzátesszük a felvehető kölcsönöket is (10 milliárd euró), akkor a papíron elérhető források teljes összege 2021 és 2027 között 50 milliárd euró fölött lesz. Az EU költségvetésébe a befizetésünk 11 milliárd euró, tehát a nettó egyenlegünk durván 30 milliárd euró, ami az éves nemzeti jövedelem 2,8%-ának felel meg. Ez a hatodik legmagasabb összeg, és Litvánia kivételével csupa olyan ország áll előttünk, amelyek nemzeti jövedelme kisebb, mint a magyar. Összehasonlításképp a két korábbi költségvetési időszakban a nettó pozíciónk 25 milliárd euró volt.
Magyarország számára a legfontosabb most ezeknek az eredményeknek a megvédése. Az Európai Parlamentben paradox módon a spanyol és olasz kormánypárti képviselői túlsúlyos szocialista és a liberális Renew frakció franciái sürgetni fogják a mielőbbi megállapodást, hogy végre pénzhez juthassanak. Bármennyire is szeretnék Magyarország alatt vágni a fát a jogállamiság ügyében, az rájuk is visszaüthet.
Az otthon egyre inkább ellenzékben levő pártokból álló Néppárt a zöldekkel összefogva jóval kisebb felelősség mellett ráérősebben kukacoskodhat. De ne felejtsük el: a nemzeti parlamentek a hitelfelvétel és a saját forrás terén meglévő hatáskörük miatt bármikor megakaszthatják a folyamatot, ami tehát egyértelmű alkukényszert eredményez.
Szeptember 24-25-ére – elsősorban a bevezetésben említett külpolitikai témák miatt – EU-csúcsot hívott össze Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A napirend már most is túlzsúfolt (a külkapcsolatokon túl a COVID miatt tavaszról áthúzódó olyan kérdések, mint a belső piac, a versenyképesség, a digitalizáció, az innováció, és az egyáltalán nem haladó brexit tárgyalások helyzete), de jó eséllyel a közös költségvetés fennmaradó szálait, például a megállapodást a Parlamenttel, is ott kell majd elvarrni.
A szerző a Fidesz európai parlamenti képviselője, korábbi római és madridi nagykövet
