Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Tegyük zsebre gyorsan a nyereséget, ha viharfelhők gyülekeznek

Pénzügy2020. máj. 30.Fellegi Tamás

Sokat emelkedett a részvénypiac két hónap alatt, a válság ugyanakkor még nem múlt el, ezért óvatosságot ajánl Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt, vezető elemzője. A szakember a Trend FM Prémium kategória műsorában beszélt erről.

Nyugodt, optimista piac

Az utóbbi hetekben a piacokon visszaesett a korábban látott nagy volatilitás és a forgalom is mérséklődött, ami Török Lajos szerint természetes folyamat, hisz a márciusi összeomlást hatalmas emelkedés követte, így már ideje volt, hogy kissé lelassuljon a piac. A befektetők megnyugodtak, sőt, optimisták: V alakú felpattanást áraznak a gazdaságban, félelemnek nyoma sincs, ilyenkor a volatilitás lecsökken.

Ha kijönnek a cégek második negyedéves eredményei, akkor már változhat a helyzet, hisz látszani fog, hogyan hatott ténylegesen a válság és a leállás az egyes vállalatokra, persze még akkor is bízhatnak abban, hogy a harmadik negyedévben a V betű emelkedő szárát láthatják majd.

Arany

Ugyanakkor azok, akik nem a V-alakú felpattanásban hisznek, vagyis pesszimistábbak, inkább az arany felé fordulnak. Az arany hosszú távon az infláció ellen is védelmet nyújt, és akik attól tartanak, hogy a piacokra ömlő óriási fedezetlen jegybanki pénz előbb-utóbb inflációt gerjeszt, ilyen módon védik magukat. Eddig ugyan nem jelentkezett az infláció, de hát félig lezárt világ mellett ez érthető is, de hosszabb távon ez megváltozhat, ha a fedezetlen pénz irányt vált.

OTP

Itthon a Richter és az OTP a sztárpapírok elsősorban forgalom tekintetében, a V-alakú kilábalásra számítók szívesen vesznek OTP-t és általában bankpapírokat, hisz jóval olcsóbbak, mint a válság előtt. A kockázatok persze fennállnak (hitelkockázat), de ezt előre nem lehet tudni: V alakú felpattanásnál minden jól alakul, második-harmadik járványhullámnál viszont sokkal kedvezőtlenebb lehet a helyzet.

Telekom

A Telekom nem remekelt az utóbbi időben, bár a 400 forint fölötti stabilizálódás már valamekkora eredmény. Török szerint az, hogy 27 forint helyett 20 lett az osztalék, nagyon nagy csalódás, ez a kisbefektetőket kiábrándította. A járvány ugyanakkor nem érintette a céget, sőt még akár többletbevételt is jelenthet az adatforgalom növekedése miatt.

Felmerül a kérdés, hogy miért érdemes venni a papírt? Osztalékpapírnak kevésbé tekinthető, ráadásul mérsékelt növekedést vár a menedzsment, így növekedési sztorinak sem tekinthető. A Telekom úgy tűnik, mindenáron csökkenteni akarja adósságát, ami az anyavállalat felé áll fenn. Ez érthető, hisz az anyacég forrásigényei ezt indokolják saját akvizíciói miatt, tulajdonképpen az lenne a szerencsésebb Török Lajos szerint, ha a Magyar Telekom a piacról finanszírozná magát, piaci hiteleket venne fel, nem az anyavállalattól finanszírozná magát.

Mol

Az elmúlt hónapokban történelmi olajárakkal szembesültünk, sőt, negatívval is, ami sokkolta az egész szektort, Most már azonban a normalizálódás jelei mutatkoznak az olajárban, viszont a Mol szempontjából a volumen kérdéses: mikor áll vissza a korábbi üzemanyageladási szint, nem is beszélve a kiskereskedelemről a kutakon. Emellett persze a marzsok alakulása is kérdéses, a befektetők tehát még túl sok bizonytalanságot látnak, ugyanakkor a Mol nem nagyon tér el versenytársaitól, az egész szektor hasonló megítélés alá esik.

Richter

Nagyot emelkedett a Richter, majd csúcsközelben megtorpant. A jelenlegi időszakban sokat segíthet a papírnak, hogy az alapkezelők most régiónkban szívesebben vesznek gyógyszerrészvényt, mint például bankpapírt, mindazonáltal sok a kérdés a cég várható eredményességét illetően: fennmarad-e, amit az első negyedévben láttunk, miszerint a cariprazin mellett sok más termék is jelentősen hozzájárul az eredményhez, vagy ez csak a járványhoz köthető egyszeri hatás volt.

Profitrealizálás

Török Lajos általában óvatos: sokat emelkedett a piac, azt javasolja, hogy a profitbiztosító stopokat húzzák feljebb a befektetők, ahogy az árak emelkednek, ne engedjék el a profitot, ne kockáztassák a visszaesést.

A teljes műsor itt hallgatható meg.