A világ következő ura? – A Kínát felemelő Hszi Csin-ping portréja

Kína világgazdasági és geopolitikai megerősítésével kívánja újjáépíteni az ország régi nagyhatalmi státusát Hszi Csin-ping kínai elnök, aki egyértelműen bejelentkezett globális nagyhatalmi szereplőnek. Egyáltalán nem titkolt törekvése, hogy még a saját vezetése alatt újra naggyá, sőt, Amerikát lekörözve az első számú globális nagyhatalommá tegye Kínát.

Retorikájában gyakran idézi fel a kínaiak szenvedését – az ópiumháborúkat, a japán hódítást és a világháborúkat –, de visszatérő elem az is, hogy országa milyen pótolhatatlan újításokkal – mint a papír, puskapor, iránytű vagy a naptár – gazdagította az emberiséget.

Kína most visszanyeri erejét, és újra központi szerepet játszik a világban – ez a fő üzenete a nyilvános megszólalásaiban mindig a világbékéről és együttműködésről beszélő államelnöknek.

Meghurcolták a családját, átnevelő táborba küldték

Kevés dolgot lehet tudni a joviális külső mögött meghúzódó valódi személyiségről. Hsziről  nem írják meg naponta, hogy mi a kedvenc márkája, mit evett, mit csinált a családja, noha pr-szakemberek csapata áll mögötte, akik gondosan építik a közéleti imázsát. A magánéletéről annyit tudható, hogy második feleségével, Peng Li-jüan népi énekesnővel már negyed évszázada él kiegyensúlyozott kapcsolatban. Csak ritkán kerül elő olyan kis morzsa az életéből, hogy gyerekként egyszer nem volt hajlandó felvenni a nővéreitől örökölt virágmintás cipőt, mert attól félt, hogy csúfolni fogják az iskolában.

Miután nagyon szegények voltak, édesapja úgy oldotta meg a kérdést, hogy befestette a cipőt.

Az öntudatos és tekintélyelvű Hszi ma sem viseli el még a kedveskedő gúnyolódást sem, ennek estek áldozatul a Micimackót ábrázoló képek is az utóbbi időben Kínában.

Az egyik legártatlanabb rajzfilmes karakter azóta van tiltólistán, amióta 2013-ban készült egy kép Hszi Csin-pingről és Barack Obama akkori amerikai elnökről, amelyen úgy festettek egymás mellett, mint Micimackó és Tigris.

Ugyanakkor Hszi szívesen tekint magára a nép fiaként, aki húsos táskát eszik az egyszerű emberekkel, és meghatottan emlékszik vissza a Kína északnyugati részén, Liangjiahe faluban töltött évekre. Mint visszaemlékezéseiben írja, hét évig tartó falusi élete megszilárdította hitét abban, hogy a népet akarja szolgálni. “Láttam a nép erejét és gyökerét, megismertem az átlagembereket, a társadalmat. A valósággal kapcsolatos sok gondolatom akkor keletkezett, és ezek máig befolyásolnak engem.”

Érdekes gondolatok ezek, főleg annak fényében, hogy az 1953-ban, Pekingben született Hszi Csin-pinget 1966-ban átnevelés céljából küldték az Isten háta mögötti faluba, ahol kemény fizikai munkát kellett végeznie.

Édesapja, Hszi Csung-hszün a Kínai Kommunista Párt (KKP) alapító tagja volt, veterán forradalmár, sőt, egy időben miniszterelnök-helyettes, akit a kulturális forradalom idején meghurcoltak és bebörtönöztek, Hszi egyik lánytestvére pedig öngyilkosságot követett el.

Mindezek ellenére nyolcszor próbálta felvetetni magát a kommunista ifjúsági szövetségbe, mire sikerült. Végül 21 éves korában párttag, majd a kis falu párttitkára lehetett. A kulturális forradalom enyhültével, a hetvenes években visszakerült Pekingben, a Csinghua Egyetemre, ahol marxizmusból és ideológiai nevelésből szerzett diplomát.

Ezután a reformer Teng Hsziao-ping híveként folyamatosan kapaszkodott fel a kommunista párt ranglétráján, amelynek fontos állomása volt, amikor a hadseregben is kapott pártfunkciót.

A kilencvenes évek elején már a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés tagja lett, majd igazgatta a Tajvannal szemben fekvő Fucsien tartományt.

Később Sanghaj élére került azzal a feladattal, hogy az ottani korrupciós ügyekbe belebukott helyi vezetők tevékenységét kivizsgálja, 2008-ban pedig a pekingi olimpia fő szervezőjévé nevezték ki. 2012-ben választották meg a KKP főtitkárává, azaz az ország de facto vezetőjévé, egy évre rá pedig az államelnöki poszt is az övé lett.

Élete végéig elnök maradhat

Sokan nem értik, hogyan lehetséges az, hogy a családját és az őt ért meghurcoltatás dacára állhatatosan be akart kerülni a pártba, és ott képes volt ilyen karriert befutni. Sőt, egynémely megnyilatkozásából a hozzáértők azt olvassák ki, hogy titkon a mai napig csodálattal viseltetik Mao iránt.

A híres sinológus, François Godement a következő magyarázatot kínálja: a fiatal Hszi azt a következtetést vonta le a kulturális forradalom megpróbáltatásaiból, hogy neki kell a legerősebbnek lennie, és az ifjúságát leromboló diktátornál is nagyobb hatalmat kell szereznie. Ami felé a legjobb úton halad: népszerűbb, mint Mao Ce-tung óta bármely vezető, személyi kultusza és egyszemélyi hatalma pedig vetekszik vele.

Nevét, gondolatait és doktrináit már az életében beemelték a kínai alkotmányba, és 2017-ben a KKP javaslatára eltörölték az államfői tisztség gyakorlására vonatkozó időkorlátot. Ez azt jelenti, hogy Hszi Csin-ping 2023-at követően, vagyis akár élete végéig elnök maradhat.

Évtizedes normákkal szakított ily módon, hiszen Mao Ce-tung több mint négy évtizeddel ezelőtti halálát követően, a kiszámítható hatalomátadás érdekében alkotmányba foglalták, hogy Kína elnöke legfeljebb két, egyenként öt éves ciklust tölthet az államfői pozícióban. Az utódlási folyamat szigorú szabályozása biztosította, hogy az egyeduralkodó kommunista párt nem falta fel önmagát az elmúlt évtizedekben.

Ennek megfelelően az 1992-ben visszavonult Teng Hsziao-pinget követő vezetők, mint Csiang Cö-min és Hu Csin-tao, inkább technokraták voltak, akik mindent megtettek a kínai gazdasági nyitásért, és nyugodtabb, stabilabb körülmények között kormányozták az országot. Így szépen meg is indult Kína és a pártelit gyors gyarapodása, és létrejött a többszázmilliós középosztály a maga sajátos “polgári kommunizmusával”.

Egyetlen lányát a Harvardra küldte tanulni

Hszi vezérletével Kína most újabb nagy ugrásra készül. Az elnök szeretné megragadni azt a talán soha vissza nem térő alkalmat, amikor Donald Trump vezérletével az Egyesült Államok befelé fordul, miközben az első számú globális szuperhatalom számos fontos területen kezd visszaszorulni.

Kína globális vezető pozíciójának kiépítése Hszi nem is titkolt vágya, a cél érdkében eig nem elegendő öt év.

Magának a párton belüli korrupció visszaszorításával is nevet szerző elnök ezzel új irányba tereli az egyre nagyobb globális szerephez jutó ázsiai óriást.

Kína ma a technológiai fejlesztések és a szabad kereskedelem élharcosa, pénzügyi rendszerében is többé-kevésbé engedi érvényesülni a piaci játékszabályokat. A Hszi nevéhez fűződő Új Selyemút projekt is a gazdasági-kereskedelmi expanzió része, amellyel akár minden résztvevő jól járhat, de Peking számára mindenképpen példátlan geopolitikai erősödést hozhat. A Kína és közép-kelet-európai országok közötti 17+1 együttműködés – melynek hazánk is része –, kisebb léptékben, de ugyanezt szolgálja. 

Ugyanakkor a kereskedelmi kapcsolatok terén mutatkozó nyitottság nemigen csorog át más területekre, amint az internet fokozott cenzúrája vagy a még kísérleti stádiumban lévő társadalmi kreditrendszer – az országos kamerahálózat segítségével mindenkit megfigyelnek és értékelnek – bizonyítja. Ellentmondásos képet mutat tehát az ország: míg az egyik oldalon folytatódik a gazdasági nyitás és az elképesztő iramú fejlődés (némi lassulás ellenére az első negyedévben 6,4 százalékkal nőtt a kínai GDP), a másik oldalon egyes autoriter tendenciák felerősödése látható. Mintha Hszi egyéniségének kivetülését látnánk.

Az elnököt Kínában “Hszi papának” becézik, aki kerüli a feltűnést, és örökös mosollyal az arcán felemelő beszédeket tart,

például arról, hogy “tartsuk fenn a Föld ökológiai egyensúlyát, hogy az elkövetkező generációk is élvezhessék a jólétet, ugyanakkor láthassanak csillagokat és zöld hegyeket is, szagolhassák a virágok illatát”.

Eközben sokak szerint méltó, semmitől sem visszariadó ellenfele lehet Donald Trumpnak az éppen kiéleződő amerikai-kínai kereskedelmi háborúban. De ugyanez a Hszi csendben az amerikai Harvard egyetemre küldte tanulni – álnéven – egyetlen lányát. Olyan kritikus gazdasági szakértővel is hajlandó leülni elbeszélgetni, mint  Hu De-ping, ám 2016-ban lényegében bezáratta a párt liberális hangvételű politikai-történelmi folyóiratát. Ma még nem tudjuk, melyik lesz Hszi igazi arca: a modern politikusé, aki felkészítette országát a 21. századra és a globális vezető szerepre, vagy egy olyan vezetőé, aki nem tűrte a kritikát, és autoriter módszerekkel kormányzott.