Ismét hátba döfte az amerikai elnököt Észak-Korea ravasz ura

Amióta Trump az amerikai elnök, érdekesen alakul viszonya Észak-Korea mindenható urával, aki a kommunista Kim-dinasztia immár harmadik tagja. Az ifjú diktátor teljes erővel fejlesztette országa nukleáris fegyvereit és ballisztikus rakétáit, a világ pedig azt hitte, hogy van még idő, ez úgysem fog gyorsan haladni.

Atomhatalom lett

Ez tévedésnek bizonyult: 2017-ben sorra próbálta ki Észak-Korea az egyre messzebbre hordó rakétákat, egész addig, amíg ki nem derült: szinte bárhová elér már velük a világon. Hogy ne legyenek senkinek illúziói, még egy-két kísérleti atomrobbantást is végrehajtott, ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a világ jelentős hányadára nukleáris csapást tud mérni.

Ezen a ponton Amerika elkésett: a háború, Kim és rezsimjének eltávolítása, a kommunista rendszer megdöntése immár lehetetlenné vált: egy atomhatalomnak, legyen az mégoly kicsi, nem lehet nekimenni a válaszcsapás kockázata nélkül. Maradtak a szankciók, amelyek meg is viselték az amúgy is szegény, és jövedelmének jelentős hányadát fegyverkezésre költő ország gazdaságát.

Fenyegetőzés

Trump vadul szidalmazta és fenyegette ellenfelét, ráadásul Twitteren, így az egész világ láthatta és ma is emlékezhet rá. A Kim-dinasztiának azonban komoly tapasztalata alakult ki Amerikával kapcsolatban, sokkal jobban megvizsgálta az amerikai politika működési mechanizmusát, mint amennyire Amerika az övét. Különösen jól jött neki, hogy heves természetű, az érzelmektől gyakran elragadott elnökkel áll szemben: ennek megfelelő stratégiát dolgozott ki.

Béketaktika

Kim tavaly év elején váratlanul békülékeny hangot ütött meg az amerikai elnökkel szemben, leszerelésről, a két Korea közti közeledésről kezdett beszélni, amivel teljesen le is vette lábáról nem csak népe másik felének országát, a gazdag Dél-Koreát, de magát Trumpot is. Az amerikai elnöknek kiútnak tűnt a zsákutcából, hogy tárgyalhat, alkudozhat Kimmel, abban a reményben, hogy elérje nála a nukleáris leszerelést, cserébe feloldja a szankciókat, sőt akár segítse is gazdaságilag az országot.

Egymást követték az észak-koreai gesztusok: csúcstalálkozó Dél-Koreával, a koreai háborúban hősi halált halt amerikai katonák maradványainak visszaadása, letartóztatott amerikaiak szabadon engedése. Trump teljesen odavolt az immár békülékeny korábbi ellenségtől, az amerikai elnökök történetében először még csúcstalálkozóra is vállalkozott az észak-koreai vezetővel.

Az első csúcs

Ez Szingapúrban zajlott, kevés konkrét eredménnyel, de annál látványosabban. Szóba került a nukleáris leszerelés, és Trump azt hitte, hogy ezt tárgyalópartnere komolyan is gondolja, pedig esze ágában sincs, hisz ezzel pont azt a védelmi és egyben zsarolási potenciált vesztené el, amit az amerikai elnökkel szemben olyan szívesen alkalmaz is.

Mikor a későbbiekben Kim visszakozott a leszereléstől, Trump nagyon vigyázott, hogy semmi sértőt ne mondjon rá: inkább másokat vádolt azzal, hogy feszültséget keltenek, miközben az ő viszonya szívélyes lett egykori ellenségével, akkor is, ha nem jut vele közben semmire. Az amerikai elnöknek, akinek számít a közvélemény és újabb elnökválasztásra készül jövőre, eredményeket kell felmutatnia, és sehogy nem mutatott volna jól, ha újra ellenséges lesz a kapcsolat Észak-Koreával.

A második csúcs

Ilyen körülmények között került most sor a második csúcstalálkozóra, ezúttal a vietnami fővárosban, amely bizonyos mértékig szimbolikus is lehet, hisz Vietnam jelentette Amerika történetének legkellemetlenebb háborús bukását. Vietnam azonban az utóbbi időben gyorsan fejlődő gazdaságú, de elméletben kommunista politikai rendszerű ország, így Trump gyorsan példának is állította Észak-Korea elé: ugyanezt érhetné el, ha teljesítené az amerikai óhajt, és leszerelne.

Mikor az amerikai elnök megérkezett, dicsérte, barátjának nevezte Kim Dzsong Unt, akivel működik a kémia, óhatatlanul az egykori Brezsnyev-Honecker szívélyes elvtársi csókot juttatva eszünkbe. Nos, a bökkenő csak az ezzel, hogy mindenki emlékszik még másfél évvel ezelőtti kirohanásokra, szidalmazásokra, háborús fenyegetésekre. Túl nagy a kontraszt, dehát Trump a végletek embere.

Sértetten távozott

Nos, ami a tárgyalásokat illeti: a kedd esti, majd szerdai udvarias találkozók után tegnap Kim a lényegre tért: azt szeretné, hogy az amerikai elnök, ha már egyszer jó barátja, legyen szíves és függesszen fel minden szankciót Észak-Koreával szemben, cserébe ő részleges nukleáris leszerelést ígért. Nem tudni, Trump mire számított, de ezen a szemtelenségen úgy meglepődött, hogy felpattant, otthagyta az előző napi jóbarátot, törölte a közös ebédet.

Kérdés, hogy mi alakulhat a továbbiakban a két ország és a két vezető között egy ilyen kudarc után. A teljes konfrontációhoz feltehetően egyikük sem akar visszatérni, nem állna érdekükben. Az észak-koreai leszerelés látszik, hogy teljes illúzió, így Trump nagy célokat már nehezen tűzhet ki Észak-Koreával kapcsolatban a jövő évi elnökválasztásig, esetleg megelégszik apró, szimbolikus lépésekkel, és arra hivatkozik majd, amit már a közelmúltban is hangoztatott, hogy más elnök talán már nukleáris háborúba keveredett volna Észak-Koreával, de ő, a béke bajnoka, ezt elkerülte. 

Lényeg a Trump-szimpatizánsok véleménye?

Várható volt, hogy nem lesz érdemi előrelépés az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozón, annak ellenére, hogy már hónapok óta tudni a második fordulóról – nyilatkozta lapunknak Klemensits Péter Ázsia-szakértő, a Pázmány Péter Tudományegyetem előadója. Hangsúlyozta, hogy

Donald Trump összes lépését igazítja a belpolitikai igényekhez, most is jelentős részben erről lehetett szó, az elnök szeretné ugyanis a saját magáról kialakított, a békefolyamatot támogató politikus képét a választói szemében erősíteni.

Az első Kim-Trump találkozó alkalmával sikerült elérnie, hogy (legalább retorikai szinten) áttörésről beszéltek, így saját magáról a békét kötő, a globális fenyegetést elhárító államférfi képét alakíthatta.

Éppen ezért a mostani találkozó esetében Trump számára jobb lett volna a közös sajtótájékoztató megtartása és egy közös sajtóközlemény megjelentetése, amire végül nem került sor. Klemensits Péter szerint ennek egyik legfőbb oka, hogy

az észak-koreai delegáció a szankciók eltörléséhez ragaszkodott, ezt azonban Trump nem akarta megígérni,

amíg az atomfegyverek leszerelésének konkrét bizonyítékai nem láthatóak. A Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Kutatóintézet szenior kutatója ugyanakkor kiemelte, hogy a találkozó helyszínéül szolgáló Hanoi jelentőségét nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Vietnam most jó eséllyel a közvetítő pozíciójába kerülhet, mivel jó kapcsolatokra törekszik Kínával és az USA-val is, utóbbi pedig az úgynevezett „vietnami modellt” kínálná példaként az átalakuló Észak-Korea számára.

Az elemző arra számít, hogy a találkozó kudarca után a diplomáciai kapcsolatok révén tovább folytatódhatnak a háttértárgyalások Washington és Phenjan között, az atomfegyvermentesítéshez azonban egy hosszú tárgyalási sorozat szükséges majd.