Arcképek a magyar panteonból:Hegedüs Loránt, a reneszánsz pénzügyminiszter

Hegedüs Loránt ősei Magyarzsákodról, a Székelyföldről származtak, ő azonban már Budapesten született 1872. június 28-án, és hetvenévesen ugyanitt halt meg 1943. január 1-jén. Apja, Hegedüs Sándor a Széll Kálmán-kormány kereskedelemügyi minisztere (1899–1902), egy igazi „self-made man” volt, aki miután korán elvesztette apját, Kolozsvárról Budapestre költözött s kemény munkával, önerőből épített szakmai és politikai karriert. Édesanyja, Jókay Jolán költői világszemlélettel és írói vénával megáldott asszony, aki kilencéves korától nagybátyja, Jókai Mór (Mikszáth Kálmán szerint „az emberek egyik legnagyobbika és legjobbika”) otthonában nevelkedett.

A gyermek Hegedüs Loránt sokat és igen jól tanult, s nemcsak az iskolában, de otthon is gyakran töltötte az időt olvasással, tanulással; legszűkebb családján kívül főként keresztszülei, Jókai és Laborfalvi Róza társaságában, a budai Svábhegyen.

Apjához és más rokonaihoz hasonlóan 1882 és 1890 között ő is a Budapesti Református Főgimnáziumban tanult. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte, majd Berlinben, azt követően pedig Londonban tanult. 1895-ben Budapesten avatták az államtudományok doktorává legfelső királyi (gyémántgyűrűs) kitüntetés – „sub auspiciis regis” – adományozása mellett.

Pályafutását a Pénzügyminisztériumban kezdte, majd bejárta Európát és az Amerikai Egyesült Államokban az oda kivándorolt magyarok helyzetét tanulmányozta.

Hegedüs első írásai, melyekkel felkeltette a szakma érdeklődését, az adóreform kérdésével és a munkásviszonyokkal foglalkoztak, az 1890-es évek első felében jelentek meg.

Közülük A magyar egyenes adók történeti fejlődése, jelen állása és reformja című értekezésével pályadíjat nyert, A tőzsde megadóztatása című munkáját pedig a Magyar Tudományos Akadémia részesítette elismerésben.

Az adóztatással kapcsolatos érdeklődése egészen 1939-ig élénk maradt; egyik legnagyobb „találmánya” a gyakorlatban is sikerrel alkalmazott forgalmi adó volt. Egyébként rendkívül termékeny szerző volt, gondolatait és elképzeléseit folyamatosan olvasók százezreivel osztotta meg. Életében a következő fontos állomás 1898, amikor megnősült, s ugyanekkor indult politikai karrierje is: Pápán szabadelvű programmal képviselővé választották, így 26 évesen az országgyűlés legfiatalabb képviselője lett. Mandátumát 1901-ben sikerült megőriznie, de az 1905. évi választásokon Tisza István híveként alulmaradt. 1910-ben nemzeti munkapárti programmal Sepsiszentgyörgy képviselőjévé választották, s ebben a minőségében egészen a háború végéig megmaradt. Főleg az állami pénzügyek területén szorgoskodott; előbb a pénzügyi bizottságnak volt főelőadója, majd a delegációnak. 

Hegedüs 1904-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen pénzügytanból magántanárrá habilitált, 1916-ban ugyanott rendkívüli tanári címet szerzett. Tudományos munkája mellett szakterületének gyakorlati területein is sikeres volt. 1905-ben megválasztották a GYOSZ ügyvezető igazgatójává.

Egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy megszervezte a gyáripar érdekképviseletét; országszerte 26 fiókot hozott létre, melyek az érdekképviseleten messze túlmutatva a gazdaságpolitika fontos szerveivé váltak. 1912-ben a GYOSZ alelnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett, emellett 1913 és 1917 között az 1841-ben alapított patinás Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatója.

Hegedüs Loránt élete során „három poklon ment keresztül”. (Erről a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságban tartott egyik előadásában, illetve A halhatatlanok útja címmel 1926-ban Budapesten megjelent könyvében részletesen beszámolt.) Az első a kommunisták börtöne volt: 1919 tavaszán több száz politikussal, egyházi vezetővel, a GYOSZ tisztségviselőivel és bankigazgatókkal együtt előbb a Markó utcai gyűjtőfogházba, majd a Parlament pincéjébe hurcolták, ahol „ki-ki elsuttogta a másiknak, hogy mi szabadulásának reménysége, vagy agyonveretésének félelme”. Élete második pokla a világháborús vereség előidézte politikai, gazdasági, pénzügyi összeomlást és zűrzavart követően elvállalt pénzügyminiszteri működése volt (1920. december–1921. szeptember), amiről ezt írta: „Trianon kínzókamrává alakította a pénzügyminisztériumot annak, aki meg akarta Magyarországon a középosztályt menteni.”

Szerinte nincs nagyobb fájdalom annál, mint ha valaki „a faját akarja megmenteni és a faj nem engedi, hogy megmentsék”. 

Hogyan lett pénzügyminiszter a kiváló pénzügyi szakember? Mint az 1919 elején megalakult TÉBE egyik vezetője aktívan részt vett a békeszerződést előkészítő szakmai háttérmunkában, illetve politikai tárgyalásokon. A párizsi békekonferenciára utazó magyar delegáció egyetlen gazdasági szakértője Hegedüs Loránt TÉBE-igazgató volt, de a győztes antanthatalmak nem vették figyelembe a vesztes Magyarország véleményét, érveit és jogos érdekeit. A trianoni békediktátum aláírása (1920. június 4.) után a megcsonkított és kifosztott ország zilált viszonyainak a konszolidálása, az élet normalizálása lett a politika fő feladata. Ennek legfontosabb előfeltétele volt a száguldó infláció megfékezése és a romokban heverő államháztartás stabilizálása.

Pénzügyminisztersége első napján két dolgot jelentett be a minisztertanács ülésén: teljesen kész terve van a gazdasági-pénzügyi kibontakozásra, és mindössze egy évre vállalja el a tárca vezetését.

Mivel az ország külső forrásokhoz nem tudott hozzájutni, ezért csak a belső erőforrásokra hagyatkozhatott. A gazdasági-pénzügyi válság közepette a kiadások felére nem volt fedezet, ezért Hegedüs a költségvetési hiányt a bevételek jelentős emelésével, valamint az állami kiadások drasztikus csökkentésével kívánta megszüntetni.

Előbbi módszereként megemelte a korábbi adókat és bevezette az 1 százalékos forgalmi adót, ami nagy és maradandó újításainak egyike volt.

Új közteherként bevezette a hadiváltság, továbbá a vagyon-, illetve vagyonváltság adót is. A korona külső árfolyamának emelését a magánbankok vásárlásaitól és a természetben (földben) megállapítandó egyszeri nagy vagyonadótól várta. A vagyonadóval az állam birtokába került földeket kívánta eladni az akkor még sok pénzzel (bankjeggyel) rendelkező kisgazdáknak, azért, hogy a befolyó bankókat megsemmisíthesse. A kormányzati takarékosság, a forgalmi adó, a vagyonváltság és a valutaárfolyam emelése: erre a négy „lábra” alapozta a stabilizációs programot. Tisztában volt azonban azzal is, hogy mindezen intézkedések csak hosszabb idő alatt – a magyar gazdaság (az adóalanyok) teherviselő képességének javulásával és a háborús jóvátételi kötelezettséggel megnövekedett külső adósság apadásával – hoznak tényleges eredményt.

Emellett az egész csomag egy nagy összegű külföldi kölcsönre és az önálló Magyar Nemzeti Bank felállítására épült, ami azonban csak évek múlva valósult meg.

Hegedüs Loránt nagyszabású terve végül is összeomlott, de nem az ő hibájából, hanem a külső és belső politikai és gazdasági feltételek hiánya miatt. 1921. szeptember 27-én – alig kilenc hónapos miniszterség után – megroppant egészségi állapotára hivatkozva bejelentette lemondását a nemzetgyűlésben. A Hegedüs által említett „harmadik pokol” hosszas betegsége volt, ami miniszteri bukásával és családi bajaival szoros összefüggésben alakult ki. 1921 őszén egy berlini idegszanatóriumba került, teljes felgyógyulása azonban csak több mint három év múlva történt meg. 1925 tavaszán kezdett a konzervatív Pesti Hírlap hasábjain újra cikkezni – külön rovatot vezetett az adózók számára –, s ez bizonyult számára a legeredményesebb terápiának. Ennek köszönhetően gyors javulás mutatkozott az állapotában. Az irodalmi tevékenység mellett más területeken is egyre aktívabb lett.

1926 végén ismét megválasztották GYOSZ alelnökévé, valamint a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének az elnökévé is, amelynek szervezésében még 1919-ben játszott kulcsszerepet. 

Miután Hegedüs meggyógyult, rengeteget írt: 1926 és 1940 között harminc könyve és nagyobb lélegzetvételű tanulmánya jelent meg, s bár korábban is jelentek meg újságcikkei, ekkor publikálta a legtöbbet. Míg önelemző prózájában (A halhatatlanok útja, Könnyek könyve, Túl az Óperencián, a Mesék a boldog öregségről) önmagát analizálta, addig történelmi és politikai regényeiben főhőseinek cselekedeteit és jellemét. Főművében, a Magyar trilógiában az általa legnagyobb magyarnak tartott személyiségekről – Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról, a két Andrássy Gyuláról és a két Tiszáról – festett különösen differenciált képet. Míg betegsége előtt a tudományos és szakmai kérdéseket tárgyaló munkái domináltak, addig 1926-tól a lírai elemekben bővelkedő műfajok kerültek előtérbe.

Hegedüs protestáns meggyőződése szakmai és irodalmi tevékenységét is erősen meghatározta. Az autonómiához, az önkormányzatiság elvéhez és a liberális gazdaságpolitikához való ragaszkodásában egyaránt szerepet játszott református szemlélete. Gazdaságelméleti írásaiban és az érdekképviseletek szervezése terén egyaránt tetten érhető e látásmód. Sőt, külföldi levelezőpartnerei között is sok protestáns volt, köztük Gerard Vissering (1865–1937), a holland nemzeti bank elnöke, aki pénzügyminiszteri programjára is nagy hatást gyakorolt.

Az 1930-as évek végétől agyérelmeszesedésben és súlyos cukorbetegségben szenvedett. Állapota 1942-ben fordult válságosra; élete utolsó hat hónapját egy budai magánszanatóriumban töltötte. 1943. január 1-jén halt meg, a Kerepesi úti temetőben Ravasz László református püspök búcsúztatta. Szladits Károly akadémikus, akit 1895-ben vele együtt avattak a legfelső királyi kitüntetéssel jogi doktorrá, e szavakkal méltatta Hegedüst:

Lobogó lelke tele volt lelkesedéssel, idealizmussal, tudnivágyással és kultúraszomjúsággal. Akciórádiusza hihetetlenül széles volt és tevékenységi körének minden szelvényében egyforma lelkiismeretességgel töltötte be feladatát. Így lett ő a kötelességkeresés és kötelességteljesítés valóságos fanatikusává. A service, az emberiség önzetlen szolgálata volt vezércsillaga.