Áron alul kínált ország - A privatizáció társadalmi és gazdasági következményei

A privatizáció mögött meghúzódó elméleti célkitűzések világosak voltak: felszámolni az állami tulajdon kizárólagosságát, egy versenyképes, magántulajdonra épülő gazdaságot létrehozni, valamint visszaszorítani a korrupciót. Ez utóbbi azonban csak akkor valósulhatott volna meg, ha az állam erős, jogkövető és következetes lett volna. A rendszerváltás idején azonban éppen ezek a kapacitások hiányoztak. Az intézményrendszer még gyerekcipőben járt, a szabályozások sokszor átláthatatlanok voltak, és az állami döntések gyakran ad hoc módon születtek.

A privatizáció elvileg véget vethet a korrupciónak, mivel létrejön a magántulajdon rendszere. Maga a folyamat azonban rendkívül összetett: ha az állam erős és képes betartatni a saját szabályait, akkor a tranzakciók hatékonyak és viszonylag átláthatóak lehetnek

- emelte ki az állam szerepét Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybankelnök, az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, az MKT alelnöke a szakmai szervezet rendezvényén.

A kilencvenes évek folyamán a gazdaságpolitikai prioritások változása szintén nagyban befolyásolta a privatizáció menetét. Míg az Antall-kormány idején még arra helyeződött a hangsúly, hogy minél több magyar állampolgár és kisvállalkozás jusson tulajdonhoz. Addig a Horn-kormány alatt már az állami bevételek maximalizálása vált elsődlegessé. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a fizetőképes kereslet vált meghatározóvá, ami a külföldi tőke erőteljes térnyerését hozta magával.

A társadalmasítást szolgálta például az úgynevezett előprivatizációs program is, amely során körülbelül 10 ezer kisebb kereskedelmi egység, köztük sarki ABC-k és kisboltok, kerültek magántulajdonba. Ezeket elsősorban a dolgozók, a bérlők vagy a helyi vállalkozók vásárolták meg, gyakran kedvezményes privatizációs hitelekkel. A 30 százalékos infláció és hasonló mértékű piaci kamatok mellett ezek a konstrukciók komoly előnyt jelentettek. A hitelkamatok gyakran feleakkorák voltak, mint a piaciak. Mindez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a hazai szereplők felvegyék a versenyt a tőkeerős külföldi befektetőkkel, különösen a nagyobb ipari vállalatok esetében.

A privatizáció sikerét sokszor az előzetes vagyonértékelés minősége határozta meg. Mert, egy nehezen számszerűsíthető értékkel bíró állami vállalat tág teret adott az alkudozásnak. Ilyen helyzetekben különösen sérülékeny volt a folyamat a korrupcióval szemben

- vélekedett a magánosítás nehézségeiről és ellentmondásairól Bod Péter Ákos.

A privatizáció így egyfajta paradoxonná vált, mert miközben célja a szabadság és hatékonyság megteremtése volt, sok esetben inkább a kiszámíthatatlanságot és a külső függést erősítette.

A privatizáció során az egyik legsúlyosabb hiba az volt, hogy a magyar állam nem mérte fel teljeskörűen a nemzeti vagyont.

Nem készült átfogó „leltár” és nem alakult ki egységes módszertan a vállalatok értékelésére. A tudáshiány miatt a kormány külföldi tanácsadó cégekre bízta ezt a feladatot. Ezek mögött pedig sokszor ugyanazok a nyugati befektetők álltak, akik később az adott cégeket megvásárolták

- vette számba a privatizáció hiányosságait a tanácskozáson Csath Magdolna egyetemi tanár, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke.

A szakember szerint a Rába vállalat története jól példázza ezt a folyamatot. A cég teljes értéklánccal rendelkezett, beleértve a kutatás-fejlesztési, a mérnöki tervezési, a gyártási és értékesítési folyamatokat. Ez az integrált rendszer jelentős versenyelőnyt biztosíthatott volna. Ennek ellenére a tanácsadók a vállalat feldarabolását javasolták, mondván, így könnyebb lesz értékesíteni a részeit. Bár ez rövid távon bevételt hozott, hosszabb távon a versenyképesség terén súlyos veszteséget okozott.

Az értékelések során az emberi tudást, szellemi tőkét sem vették figyelembe. Hiába dolgoztak világszínvonalú fejlesztők bizonyos cégeknél, ezek az értékek nem jelentek meg az árban. Ehelyett a fizikai infrastruktúrát nézték, az elavult gépeket, az omladozó épületeket, amelyek torz képet adtak a cégek valós potenciáljáról

- hívta fel a figyelmet a külföldi értékelések hibáira Csath Magdolna.

A privatizáció társadalmi hatásai is drámaiak voltak, az ipari központokban ugrásszerűen nőtt a munkanélküliség, és a regionális egyenlőtlenségek is fokozódtak. A lakosság bizalma megrendült, mivel sokan úgy érezték, hogy nem a nemzeti érdekek vezénylik a privatizációs folyamatokat.

Magyarország számára ugyan történelmi lépés volt a privatizáció, de a külföldi tőke erős jelenléte hozzájárult ahhoz, hogy főként az összeszerelő ország szerepét vettük át. A külföldi tulajdonú cégek túlsúlya pedig nemcsak a gazdaság irányítását tette kiszolgáltatottá, hanem a hazai vállalkozások megerősödését is visszafogta. Csath Magdolna hozzátette:

nem feltétlenül kellett volna minden esetben a privatizációt választani. A piacon és műszakilag életképes, innovatív cégeket inkább meg kellett volna őrizni.

A hazai gazdasági modell alapjai már a rendszerváltás után 10 évvel stabilizálódtak, és ezek a játékszabályok azóta is érvényben vannak. A kezdeti illúziók, például, hogy tíz éven belül utolérjük Ausztriát, már a rendszerváltás idején is irreálisak voltak

- állapította meg a rendezvényen Mihályi Péter, az MTA levelező tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vendégprofesszora.

A rendszerváltást követő privatizáció három évtizedes tapasztalatairól szóló beszélgetést az alábbi linken tekintheti meg.