Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az élelmiszerhiánnyal mi küzdhetünk, ők viszont meggazdagodnak rajta

Elemzések2022. máj. 12.D.J.

Az amerikai agráripari óriási a Cargill idén akár rekordprofitra is számíthat, most hogy az élelmiszerárak elszálltak.

A borús gazdasági kilátások, az akadozó ellátási láncok és az egyre több helyen jelentkező áruhiány miatt az idei évben még a szupergazdagok többségének is elkezdett apadni a vagyona, ahogy az a Bloomberg listájából is kiderül.

Kivételek persze azért akadnak. Köztük találjuk egy agrárbirodalom két örökösét is: Pauline Keinath-ot és Gwendolyn Sontheim Meyert.

Ahogy mondani szokás, nekik csak megszületniük volt nehéz. A dédapjuk annak a Cargill-nak az alapítója, amely jelenleg a világ egyik legnagyobb agrárvállalatának számít. A működtetésében Pauline és Gwendolyn nem vesznek részt viszont társtulajdonosként a cég sikerei az ő számláikat is gyarapítja.

A Cargill úgy 155 ezer embert dolgoztat és 70 országban van jelen, köztük Magyarországon is.

A tavaly 134 milliárd dolláros forgalmat bonyolító mamutcég a bioipartól a gyógyszeriparig több területen is jelen van. Egyebek mellett ők az egyik legnagyobb gabonakereskedők a világon.

A várakozások szerint a Cargill csak jól jár azzal, hogy az élelmiszeripar felett gyűlnek a sötét fellegek. Az orosz-ukrán háború vagy épp az USA-t sújtó szárazság miatt az árak ugyanis egyre feljebb mennek. Ahogy azt megírtuk: a globális mezőgazdasági élelmiszerárindex 60 százalékos növekedést mutat 2021 eleje óta.

Bár ellátási problémáktól nem kell tartanunk, viszont az árdrágulásokat hazánk se nagyon tudja elkerülni.

Ezek a globális folyamatok a Cargillnak akár rekordévet is hozhatnak, pedig már tavaly is csúcsot döntöttek a közel 5 milliárd dolláros profitjukkal.

Mivel jelentős tulajdonrészük van a vállalatban a Cargill család említett tagjainak idén már eddig is 652 millió dollárral nőhetett a vagyona, amelynek a teljes értéke fejenként úgy 7,1 milliárd dollárra rúg. A rokonságukban nem ők az egyetlen milliárdosok. A Cargill vállalatban lévő részesedésük miatt a tágan vett família vagyona elérheti az 50 milliárd dollárt is.

Ezt a fajta gazdagodást, pláne most, amikor a világ több pontján is élelmiszerhiány fenyeget sokan rosszallással figyelik.

Andrew Speke, a tisztességesebb társadalomért kampányoló High Pay Center munkatársa szerint a Cargill család szárnyaló gazdagsága „lehangoló vád a jelenlegi gazdasági modellünk ellen”.  

„Ők etetik a világot”

Bár sok nyugati cég kivonult Oroszországból az ukrán háború kitörése miatt, a nagy amerikai agrártársaságoktól a Fehér Ház nem vár el teljes bojkottot. Emiatt maradhatott az országban a Cargill vagy épp a világ egyik legnagyobb olajos magvak, kukorica, búza és kakaó feldolgozója, az Archer-Daniels-Midland.

Mindkét vállalat csökkentette az üzleti tevékenységét Oroszországban, viszont az alapvető élelmiszeripari létesítményeket tovább működtetik.

Ám, ahogy a Politico megírta: kérdéses, hogy a Cargill valóban csak a legszükségesebb munkákat fogja tovább vinni Oroszországban. A cég ugyanis roppant szűkszavú, ha a működéséről van szó. A részletekbe pedig ezen a téren se akartak belemenni.

A kormányzat pedig a nyilvánosság előtt nem akarja kérdőre vonni a társaságot, hisz roppant kényes a téma.

Az ukrán háború miatt Afrika több pontján komoly élelmiszerválság fenyeget. A Cargillnak pedig kulcsszerepe van a globális gabona-kereskedelemben.

Épp emiatt Tom Vilsack az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere szerint ez nem egy jó pillanat arra, hogy elkezdjék bolygatni, mennyire nélkülözhetetlenek mindazok a létesítmények, amelyeket a Cargill tovább üzemeltet Oroszországban.

A Cargill a szó szoros értelmében táplálja a világot, és elkötelezték magukat, hogy az Oroszországban megtermelt nyereséget az ukrán segélyezési erőfeszítések támogatására fordítják. Nem csak ők, hanem én is határozottan abban hiszek,  hogy most nem érdemes leállítani az élelmiszertermelést. Inkább azt kell biztosítanunk, hogy a humanitárius segélyek – beleértve az élelmiszereket is – rendelkezésre álljanak.

A Cargillnál nem fognak profitálni ebből a háborúból. Ellenkezőleg, segíteni fognak az embereknek túlélni azt. És ezt támogatom

mondta Dean Phillips, aki annak a minnesotai körzetnek a kongresszusi képviselője, amelyben a Cargill székhelye is áll.