Az ősmagyarok legnagyobb győzelme – térdre kényszerítették a németeket

Kicsit félrevezető, hogy a honfoglalást egyetlen esztendőhöz, 896-hoz szoktuk kötni. Hisz több évbe telt mire a magyar törzsek a birtokukba vették a Kárpát-medencét és megerősítették az uralmukat. Fontos mérföldkő volt az ide vezető úton, hogy Itáliában még 899-ben győzelmet arattak Berengár király seregei felett. Majd rá pár évre teljesen felszámolták a Morva Fejedelemséget.

A hadiszerencse annyira az őseink mellé állt, hogy a 900-as évek elején sejthetően nyugaton már a teljes Kisalföld a magyarok ellenőrzése alatt állt.

A honfoglalók a megszerzett területeken azonban nem ülhettek nyugodtan. Ezt mi sem jelzi jobban mint Kurszán vezér sorsa. Kurszánt egy bizánci forrás úgy tartotta számon, mint a magyarok egyik fő vezetőjét.

A honfoglalás után a bajorokkal hadakozott, aminek nem lett jó vége. Ugyanis 904-ben az embereivel együtt tőrbe csalták. Béketárgyalásra hívták, majd a lakomán egy Trónok harcát idéző fordulattal Kurszánt és a kíséretét lemészárolták.

Vagyis nyugaton a helyzet igen csak feszült volt: a bajorok nem nézték jó szemmel, hogy a magyarok bevonultak a határterületeikre.

A Bajor Hercegség ebben az időben a Keleti Frank Királysághoz tartozott. Az itt uralkodó Gyermek Lajos király környezete pedig arra jutott: ideje leszámolni az erősödő magyar törzsekkel. Ezért 907-ben kísérletet tettek arra, hogy döntő csapást mérjenek a honfoglalókra.

A haderejük a mai Pozsony – akkori nevén Brezalauspurc – felé vonult. A sereg a Duna két partján haladt: délen a salzburgi érsek, míg a folyótól északra Luitpold határőrgróf vezette a csapatokat.

Közben egy hajóhad is vonult a Dunán Sieghard bajor herceg vezetése alatt.

Ahogy a kora-középkori eseményeknél lenni szokott a részletek kapcsán sok a kérdőjel. Tudjuk a csata végkimenetelét, de az ütközet menete nem egészen világos. Ugyan a pozsonyi csatáról Aventinus bajor történetíró részletesebben beszámolt, de mindezt évszázadok távlatából tette. Olyan forrásokhoz is hozzáférhetett, amihez a mai kor embere már nem, de fennáll a veszély, hogy néhol a saját fantáziájára hagyatkozott.

Ő úgy tudta, hogy a magyarok már útközben megtámadták a püspökök hadoszlopát. Volt hogy színlelt megfutamodással, csellel csaptak le az ellenséges csapatokra. Az első győzelmüket a Duna déli partján aratták. Majd rejtve átkeltek a folyón és először Luitpold csapatai, majd utána a hajókon tartózkodó erők felett arattak győzelmet.

A menekülő katonákat hiába próbálták összegyűjteni és újra bevetni, a magyarok komoly veszteségeket okoztak és szétverték az ellenséges sereget.

Ez az a pont, amellyel az összes forrás egyetért: a konfliktus egyértelmű magyar győzelemmel ér véget.

Ahogy azt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum egyik kötete is idézi a Sváb Évkönyv például így fogalmaz:

907. a bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Luitpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.

A Salzburgi Évkönyv pedig azt mondja: „907. Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én).

A csata valódi komoly fordulópont volt a honfoglalók történetében, hisz ez a győzelem segített abban, hogy a magyar törzsek hatalma a Kárpát-medencében megerősödjön és elindulhassanak azon az úton, amely végül a magyar államisághoz vezetett.