Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bizonytalanság és leállások – A magyarországi nagyvállalatokra így hat a háború

Elemzések2022. márc. 11.D.J.

A szomszédban dúló fegyveres konfliktus alaposan felbolygatta a céges életet. A nagyvállalatok körében a legnagyobb problémát az jelenti, hogy senki sem tudja igazán mit hoz a holnap.

A jelenlegi fejlemények miatt az Electrolux Csoport úgy döntött, hogy minden oroszországi üzleti tevékenységét felfüggeszti. Nagyon aggaszt bennünket az ukrajnai helyzet, az érintett alkalmazottaink biztonságának támogatása érdekében konkrét vállalati program indult

- árulták el a társaságnál a növekedés.hu-nak.

Hozzátéve, hogy a kivetett szankciók nem befolyásolják a magyarországi működést.

Gyáraikban a termelés folyamatos, a helyi üzemekbe irányuló szállítások útvonalát kellett átcsoportosítaniuk.

Általában véve is elmondható, hogy a hazai nagyvállalatokat ugyan negatívan érintette az orosz-ukrán háború, de egyikük lába alól se húzta ki a talajt. Az üzleti élet viszont nem szereti a bizonytalanságot, ezért a menedzserek körében mindenütt hasonló kérdések merülnek most fel: pontosan mi jön majd ezután? Megnyugtató válaszok egyelőre nincsenek.

A gyógyszeriparunk különösen ki van téve az ukrán és az orosz piacnak, hisz az ágazatban ebbe a két országba megy az export több mint 9 százaléka.

Viszont a Richter Gedeonnál elárulták, hogy mindezzel együtt a várakozásaik alapján, a 2022-es árbevételük euróban kifejezve hasonló lesz a 2021-es esztendőhöz. Specialty termékeik nyugat-európai illetve az Egyesült Államokbeli értékesítésének növekedése kompenzálhatja a FÁK-térségben bekövetkező visszaesést. Ugyanakkor a háború kitörése nélkül a bevételek bővülése kétszámjegyű lehetett volna.

A Richter Gedeon egyébként évtizedek óta fontos szerepet tölt be Ukrajna gyógyszerellátásában.

Úgy 200 főt foglalkoztatnak az országban. Marketing tevékenységüket felfüggesztették Ukrajnában, amíg a körülmények ismét lehetővé nem teszik a normál ügymenetet. Oroszországban a működésűk zavartalan, de mint elmondták: még korai megítélni az Oroszországgal szemben tervezett korlátozások lehetséges hatását.

Sebességváltás Keleten

Az autóipari szereplőket már csak azért is érzékenyen érintette a háború, mert több társaság, így az Audi és a Mercedes is foglalkoztat ukrán beszállítókat. Ez utóbbi, akár csak a Suzuki pedig egy időre lefújta az orosz kivitelt.

A Mercedes-Benz visszavonásig leállítja a személygépkocsik és kishaszonjárművek Oroszországba irányuló exportját, valamint az ott folytatott gyártási tevékenységét.

[...] Beszállítóinkkal szorosan együttműködve, folyamatosan figyeljük és elemezzük a helyzetet, és intenzíven dolgozunk közös, az ellátási láncaink biztonságát szolgáló megoldásokon.

Ez egyebek mellett magában foglalja egyes megrendelések áttelepítését a beszállítóink más telephelyeire, mindemellett gyáraink nagyfokú rugalmassága révén igyekszünk a lehető legjobban biztosítani a folyamatos termelést.

nyilatkozta a Mercedes-Benz AG a növekedés.hu-nak. A MOL is jól állja a cégvilág viharait. Mint elárulták: felkészültek rá, hogy biztosítani tudják az ország és a régió energiaellátását. A Barátság vezetéken keresztül folyamatos a kőolajellátás, de a szárazföldi finomítóikat Százhalombattában és Pozsonyban az Adria vezetéken keresztül is ki tudják szolgálni.

A háború üzleti hatásai kapcsán a piacvezető vasútlogisztikai szolgáltatót az ÖBB Rail Cargo Group-ot is megkerestük. Ők tavaly mintegy 4,2 millió tonna árut fuvaroztak Ukrajnát érintő útvonalakon a magyar–ukrán illetve az ukrán–szlovák határon keresztül, amely megbízások keretében a küldemények nagy részét Ukrajnában adták fel.

Jelenleg az érintett ügyfelekkel folyamatosan egyeztetve felügyeljük ezeket a forgalmakat annak érdekében, hogy vészhelyzet esetén megfelelő alternatívát kínálhassunk. Egyelőre, a helyzet gyors változása miatt, túl korai lenne a konkrét következmények meghatározása.

mondták a növekedés.hu-nak.

Az OTP-nél most is dolgoznak Ukrajnában

A működést a Bosch csoportnál is át kellett hangolni. Az oroszországi telephelyek a korábbi megrendeléseket teljesítik, új megrendeléseket viszont az ottani gyáraikba nem fogadnak.

Most az a legfontosabb, hogy az Ukrajnában élő kollégák és családjaik biztonságáért megtegyük mindazt, ami megtehető. Az ukrán telephelyeink működését a helyzetre való tekintettel leállítottuk, az ott dolgozó kollégákat pedig biztonságos helyre küldtük.

A helyi vezetők folyamatosan tartják velük a kapcsolatot, hogy az aktuális helyzetről tájékoztassák őket és segítsenek nekik, amennyiben szükséges. A magyarországi Bosch csoport civil szervezeteken keresztül felszerelések és eszközök adományozásába kezd, hogy támogassa az Ukrajnából Magyarországra érkezőket.

tudatták a lapunkkal. A magyar nagyvállalatok jelentős része hasonló lépésekre szánta el magát. Így a Videoton is, akiket rövidtávon főleg a náluk dolgozó ukrán munkavállalók miatt érint a háború.

Mivel az ukrán harcok miatt a befektetői környezet kifejezetten rossz, a részvényárfolyamok itthon nagyot estek a fegyveres konfliktus kipattanása óta. Ennek kapcsán múlt pénteken az OTP-vezér Csányi Sándor is megszólalt. Akkor azt mondta: az ukrajnai és az oroszországi érdekeltségek hatása a bank eredményére összességében maximum 15 százalékos csökkenést indokolhatott volna a papírok korábbi, 18 ezer forintos értékéhez viszonyítva.

Ehhez képest most csütörtökön az árfolyam 11 ezer körül járt.

Mint Csányi múlt héten elárulta: ezen vészterhes időkben, amikor a szomszédos országban ölnek és robbantanak, az ügyfelek kiszolgálása zavartalanul zajlik Ukrajnában, a pénzintézet 42 fiókjában, a mintegy 80-ból. A dolgozók bejárnak, holott erre nem kényszerítik őket.