Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egy ország jegybankja és ijedt lakossága húzza fel az arany árát

Befektetés2024. márc. 11.F. P.

Örökös csúcsra ért az aranyár: ennek a fele sem tréfa. A válságba jutott Kína jegybankja és lakossága egyaránt menedéket keres benne, pláne, hogy újra tartaniuk kell Trump kiszámíthatatlanságától.

A múlt héten megtörtént, amire korábban már számítani lehetett: nagy erővel kirobbant az arany ára az éveken át kiépített bázisból, és örökös csúcsra emelkedett. Korábban is ismert volt, hogy a kínai jegybank nagy tételben vásárolja az aranyat, azonban a Bloomberg szerint ez idén is folytatódik, ráadásul az ingatlanlufitól, az árnyékbankok csődjétől, az összeomló tőzsdéktől megriadt kínai lakosság is aranyat vesz, mégpedig minden elérhető fizikai formában: érméket, rudakat, ékszereket.

A kamat szerepe

Sok nyugati befektető inkább megvált az aranytól, amikor a kamatok felszaladtak az elmúlt két évben, hisz az arany nem kamatozik, dollárban és euróban pedig sok év teljes hozammentesség után végre érdemi kamatot lehetett elérni. Kétségtelen, hogy közben a növekvő devizatartalékú feltörekvő országok jegybankjai is vásároltak, de a legnagyobb vevő Kína volt.

Kína menekül Jegybankja az idei év első két hónapjában is erőteljesen vásárolt, ami nem meglepő, hisz az USA és Kína közötti feszültség nem enyhül, így érthető, hogy egyre kevésbé akarnak dollárt, illetve amerikai államkötvényeket tartani. Külön kockázatot jelenthet Donald Trump esetleges újabb elnöksége, hisz első ciklusa alatt kezdődött a feszültség: egyre nagyobb vámokkal akarta leszorítani a Kínával szembeni amerikai kereskedelmi hiányt.

Ez azóta ugyan okafogyottá vált, hisz Kína az elmúlt években megszűnt a világ gyára lenni, de azóta is korlátozzni próbálják a Kínának eladható legfejlettebb technológiákat, az orosz-ukrán háború kezdete óta pedig a Tajvan körli esetleges háborús feszültség lehetősége is idődől időre felmerül.

Így érthető, hogy a nagy ázsiai ország leginkább aranyban tartalékol, a dollár arányát igykszik lecsökkenteni.

Sokan vetődnek a kitörésre

Ez azonban önmagában mág nem robbantja fel úgy az árfolyamot, ahogy ez múlt héten történt.

A kitörés pillanatában, esetleg már előtte megjelenik a spekulatív vétel, és ez az amerikai árutőzsdei határidős kereskedési bizottság adatai szeint meg is valósult: alapok vásároltak nagy erővel, amikor kedden az árfolyam új csúcson zárt. Ezek a vételek magát a technikai értelemben vett kitörést, mint kedvező kockázat/hozam arányú lehetőséget célozzák meg.

Álkitörés vagy igazi?

Ha az ár tovább emelkedik és a jegybankok ennél magasabban is szívesen vásárolnak, számításaik bejöbbek, ha viszont a hirtelen megugrott ár miatt egy nagy vevők kicsit félreállnak, az ár visszaeshet a bázisba, és akkor a múlt heti vevők gyorsan lezárják pozícióikat, még lejjebb tolva az árat.

A következő néhány hét döntő lesz: ha nem esik vissza az ár 2100 dollár alá érdemben, a kitörés él, jó eséllyel következik tartós emelkedő szakasz az arany árában.