Elvesztette-e a szüzességét Budapest? A Mol-torony az építészek között is komoly vitát generált
ElemzésekLehet majd szeretni vagy utálni, de az biztos, hogy Budapest hamarosan legmagasabb épületéről, a Kopaszi-gáton épülő Mol-toronyról mindenkinek meglesz, sőt már most megvan a véleménye. Természetesen az építészeknek is, ám az korántsem egyöntetűen pozitív vagy negatív, ami abból is látszik, hogy az Építészfórum szakportálon cikksorozatot indítottak Beszéljünk a toronyházakról! címmel.
A növekedés.hu-n még májusban írt átfogó véleménycikket a Mol-toronyról kollégánk, aki egyúttal állást is foglalt a kérdésben: szerinte itt volt az ideje hogy a magyar fővárosban is épüljön egy felhőkarcoló.
Az Építészfórumon közölt vitaindítójában Hulesch Máté inkább a tényeknél marad, amikor úgy fogalmaz: Budapest látképe megváltozott. A MOL campus 143 méteres tornya új, megkerülhetetlen elemévé vált a budai tájnak. Az elmúlt évtizedek során többször felszínre törő, majd elhalkuló budapesti magasház-vita új szakaszhoz érkezett: immár nem az a kérdés, kell-e, legyen-e a városnak magasháza – tetszik, nem tetszik, a ház ott van. De mi lesz ezután? - teszi fel a kérdést.
Budapest két legmagasabb épülete idáig az Országház és a Szent István Bazilika volt a maguk 96 méterével – a hivatalos definíciók szerint ezek tehát toronyházak, bármilyen furcsán hat is így nevezni őket. A sorban a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbje követi őket 86 méteres magassággal, majd a 73 méteres Nyugdíjfolyósító Igazgatóság következik – ha a templomtornyokat kihagyjuk a listából. Magas- és toronyházak tehát akadnak Budapesten. A vita tárgya inkább arra a kérdésre szűkíthető, hogy legyen-e 90 méterhez közelítő, vagy akár azt meghaladó toronyház a városban. A most épülő Mol-torony megjelenése a városképben ezt a kérdést eldöntötte - szögezi le Hulesch Máté.
„A város elvesztette a szüzességét" – idéz a szerző egy építészt, aki egy magánbeszélgetés során fogalmazott így. Az erős kép talán kissé túlzás - teszi hozzá -, ugyanakkor jól tükrözi azt a helyzetet, amit az épület megjelenése jelent a városban, mert nem tudni: egyszeri alkalomról van szó, vagy ez egy folyamat kezdete? Újabb toronyházak követik majd az épületet? Milyen lehetőségeket nyit egy majdnem-felhőkarcoló megjelenése a városban? Milyen érdekek mentén döntenek ezekről a kérdésekről?
A szerző utal rá, hogy az elmúlt évtizedek magasház-vitái sok szempontot felvonultattak a kérdéskör kapcsán, melyek többsége elsősorban – tág értelemben véve – esztétikai megfontolású. A városképre gyakorolt pozitív vagy negatív hatás, az építészeti minőség, a városszövet átalakulása, a tájba illeszkedés kérdése – olyan felvetések, melyek egy lehetséges toronyház és környezete tér- és tömegformálását helyezik fókuszba. Ezek a főként építészeti és városépítészeti szempontból releváns kérdések új kontextusba helyeződnek a Mol-torony megépülte által, hiszen immár nem egy, a beépítési magasságot tekintve relatíve homogén városi térben keresik a helyüket az esetleges új toronyházak.
Az eddig elméleti síkon zajló vitában az érvek és ellenérvek egy absztrakt felvetést vizsgáltak, ami most, a MOL campus megkerülhetetlenné váló jelenlétével materializálódott, új mederbe terelve a vita menetét.
