Hogy lett a náci csodafegyver kifejlesztőjéből az amerikai űrprogram megbecsült vezetője?

Elemzések2019. dec 15.Fellegi Tamás

Egy-két éve a legújabb atomhatalom, Észak-Korea vezetőjét emlegette az amerikai elnök Rakétaemberként, azonban volt egy sokkal híresebb előd, aki kiérdemelte ezt a címet. Rakétái először Londont bombázták, végül ő oldotta meg az amerikai holdraszállást. Ő Wernher von Braun, aki náci csapatát egy az egyben átmentette Amerikába és ott hatalmas karriert csinált.

Csodafegyver

A náci Németország vezetője, Hitler úgy kezdte meghódítani a világot, hogy ellenségei eleve túlerőben voltak. Amikor aztán kezdett bejönni a papírforma, és összeomlóban volt a náci birodalom, a rövidesen megjelenő és bevethető csodafegyverrel biztatták katonáikat és egyre inkább vonakodó szövetségeseit.

Érdekes módon a csodafegyver meg is lett, sőt mindjárt kétféle is, de már szerencsére későn, megfordítani már nem lehetett velük a háborút. Az egyik a sugárhajtású repülőgép volt, a másik a ballisztikus rakéta. Az igazi csodafegyvert, az atombombát végül Amerika vetette be, de már csak a német fegyverletétel után.

Verseny a szakemberekért

Az a tény, hogy a Hitler birodalmában két újítást is úgy valósítottak meg, hogy senki más még a közelében sem volt ezek kifejlesztésnek, arra ösztönözte a győztes és közben egymás ellenségévé váló két szuperhatalmat, a Szovjetuniót és az Amerikai Egyesült Államokat, hogy az elfoglalt Németországtól minél gyorsabban megszerezzék ezeket a technológiákat, mindenekelőtt azokat a tudósokat és szakembereket, akik ezeket kifejlesztették.

Ők, ha már választani kellett, érthető módon inkább a nyugati oldalt választották, ahogy a háború utolsó napjaiban magát megadó többmillió német katona is, de a Szovjetunió is megszerzett jó néhány komoly szakembert. A legnagyobb versenyfutás Werner von Braun rakétamérnökért folyt, aki kifejlesztette a V2 nevű, a háború utolsó napjaiban még nagy pánikot keltő, Londont és Amszterdamot bombázó rakétát, amelyet, miután a hangsebesség többszörösével érkezett, nem lehetett előre észlelni.

A győztes hatalmak tudták, hogy a rakétáknak döntő szerepük lesz a jövő háborúiban, vagy akár egymás háborútól való elrettentésében, de egyúttal azt is sejtették, hogy ez az eszköz lehetővé teszi az ember és eszközeinek a világűrbe való kijutását, sőt akár más égitestek elérését is. Volt hát miért versenyezni.

Náci párt és SS

Csakhogy volt egy bökkenő: a jónevű tudósok, élükön von Braunnal, nem kerülhették meg egy totalitárius rendszerben, hogy annak élcsapatába, az uralkodó pártba ne lépjenek be, ami ezesetben a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt, a náci párt volt. Von Braun, az ifjú is tehetséges rakétamérnök is belépett 1937-ben, mentségére legyen mondva, hogy a több mint ötmilliomodik tag volt, így sokan voltak már előtte.

Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de az élcsapat élcsapatába, az SS-be is bekerült, sőt ott obersturmbannführeri rangot is kapott, ami azért már ciki, ha a győztes hatalmak a szárnyuk alá akarják venni az illetőt. Nos, míg másokat ebben a minőségben háborús bűnösöként ítéltek el, von Braunt elvitték Amerikába, és ott mindent megkapott ahhoz, hogy felépítse a Németországban már összehozott rakétát, sőt, továbbfejlessze, és ha már kihozta belőle, amit egy fegyverből ki lehet, akkor mindjárt szervezze meg az űrrepülést, sőt végül még a holdraszállást is.

De hogy is zajlott részleteiben ez a páratlan, és ma már, évtizedekkel a hidegháború vége után az amerikaiak által is kissé kínosnak tartott felívelés?

Gyors karrier

A porosz családból származó von Braun, aki 1910-ben született, már gyerekkorában rakétákon és űrutazáson gondolkozott, akkor persze még leginkább Verne-regények alapján, majd nagyobb gyerekként kisebb rakétákkal kísérletezett Berlin külvárosaiban. Érettségi után már egész komolyan gondolta a dolgot, és tanulmányai folytatása közben 20 évesen már dolgozni kezdett az akkor még demokratikus ország hadseregének. 1935-re csapatával már kilőtt két rakétát, amelyek folyékony üzemanyaggal működtek, és ezzel útjára indította a jövő nagy tudományát.

A Berlin melletti kísérleti telepet a tengerpartra költöztették, Peenemündébe, hisz a tenger felett sokkal egyszerűbb volt kísérletezni. Közben persze sor került a náci hatalomátvételre, majd mindent eluralt a totalitárius rendszer, a háború kezdetétől pedig már nagy nyomás nehezedett rá, hogy minél hatékonyabb fegyvert hozzon létre. Az űrutazás egyelőre lekerült a napirendről.

A bűnök

1942-re már olyan rakétát sikerült megépíteni, amely 100 km magasra emelkedett, elérve a világűr határát. Ez már felkeltette Hitler figyelmét is, és komoly forrásokat áldoztak a továbbfejlesztésre. Két év alatt el is jutottak addig, hogy viszonylag pontosan juttassák el a rakétát a célponthoz, viszont rátenni csak egy hagyományos bombát tudtak – igaz, elég nagyot. A háború utolsó szakaszában összesen 3000 darabot lőttek ki belőle, több ezer ember halálát okozva, miközben a gyártást már csak rabszolgamunkával tudták megoldani, melynek során becslések szerint 20 ezer ember halt meg, legtöbbjük azután, hogy a gyárat egy hegy gyomrába költöztették, hogy ne érje bombatalálat. Minderről a rakétamérnök tudott, sőt meg is látogatta az üzemet.

Rakétaember

Mindenféle felelősségre vonás helyet gyorsan tisztára mosták, és 120 fős csapata elindult az amerikai karrier felé. Von Braun ráadásul nem egyszerű rakétamérnök volt, hanem ünnepelt celeb is: a Disney TV-műsoraiban is ő beszélt a gyerekeknek szóló adásban a rakétákról és az űrutazásról, németes akcentusával. 1958-ban a Time magazin címoldalára is felkerült, „Von Braun, a Rakétaember” címmel.

Von Braun a Disney műsorában

1957-ben a Szovjetunió felbocsátotta az első, a Földet megkerülő úrjárművet, a Szputnyikot, ami Amerikát sokként érte. Gyorsan megalkották a NASA-t, az űrkutatási szervezetet, amely 1959-ben fel is vette von Braunt és csapatát. 1960-tól ő lett a NASA Ürrepülési Központjának vezetője. 1961-ben megint a szovjetek léptek nagyot: Jurij Gagarin lett az első ember, aki az űrbe jutott. Ekkor aztán már semmi nem számított, Amerika mindent bevetett az űrversenyben. Kitűzték, hogy az évtized végére ember lép a Holdra, és ez meg is valósult, von Braun jóvoltából.

Már nem büszkék rá

1970-től egy saját osztályt kapott von Braun a NASA-n belül, De 1972-ben kilépett és egy céghez szegődött alelnöknek, amely többek között a kommunikációs műholdak fejlesztésével foglalkozott. Pár év múlva rákot diagnosztizáltak nála, 1977-ben halt meg. Rakétaemberi hírneve még évtizedekig megmaradt, de ahogy a náci múltról egyre inkább lekerült a fátyol, a róla elnevezett iskolák és más intézmények egymás után nevet váltottak.