Huawei-ügy – A háború elkezdődött

Ma már a lehetséges ellenfél, Kína informatikai-távközlési eszközei váltak az egyik legfontosabb célponttá. Ezek lehetnek fenn az űrben, vagy egy kényelmes washingtoni, londoni, moszkvai vagy pekingi irodában. Noha a múlt század nyolcvanas éveiben, Ronald Reagan amerikai elnöksége idejében az űrhadviselés nagyjából a blöff kategóriába tartozhatott, mára ez valósággá vált.

A három katonai szuperhatalom, az USA, Kína és Oroszország már egymás kommunikációs, távközlési, helymeghatározási mesterséges holdrendszereit veszik célba.

A minap jött a hír, hogy India is csatlakozott a klubhoz, egy földről indított rakétával megsemmisítette egyik, kiszuperálásra ítélt műholdját.

Az Egyesült Államok megteremtette a GPS globális navigációs rendszert, Oroszország csaknem elkészült a saját hasonló műhold-hálózatával, a GLONASS-sal, akárcsak Kína a BeiDou-val, vagy az Európai Unió Galileojával. Valamennyi rendszernek van katonai (nagypontosságú) és polgári, lebutított változata.

Adataikon alapulhat a modern hadviselés valamennyi válfaja, a légierő, rakétaerő, páncélosok, hadihajók mozgatása, a célkijelölés-követés, a hírszerzés.

De a polgári légiforgalom, a szívbetegek állapotát követő, testre szerelt helyzetjelzők, az elterjedő okosházak, a csomagkövető szolgálatok is használják a négy rendszert. A különféle pozíció-meghatározó műhold-rendszereket regionális, polgári célú, a repülésben alkalmazott hardverek-szoftverek is integrálják, Európában az EGNOS, Amerikában a WAAS, Japánban az MSAS.

A Huawei és a ZTE kínai szuper-vállalatcsoport által eladott, gyártott elektronikai termékekkel kapcsolatban egyre növekszik a gyanú, hogy a Nyugat, mindenekelőtt az Egyesült Államok titkos katonai-gazdasági adatait gyűjtik és a Nyugat elektronikus rendszereit – akár a fent keringő műholdak szenzorait - adott esetben befolyásolják.

Míg az oroszok a nem mindig sikeres „human intelligence”, emberek által végrehajtott kémkedésben, manipulálásban találtattak elmarasztalhatónak, addig a kínaiak a kütyük hallgatag, de mindent figyelő, mindent tudó világában terjeszkedtek.

És ma már Anna Vasziljevna Chapman, a vöröshajú dögös orosz kémnő-szexbomba, tucatnyi akciófilm minta-szereplőjének, az USA börtöneit megjárt, majd fogolycserével szabadult hősének képe elhalványul azzal összemérve, amire a Huawei berendezései, talán még okostelefonjai is képesek lehetnek.

Eddig is sejthettük, hogy a rezgő-nótázó okos zsebtelefonunk ártalmatlan külseje ellenére sok mindent tudhat, amiről fogalmunk sincs. Talán a legismertebb, hogy mindenféle külső jelzés nélkül bekapcsolhat a mikrofonja és a magánszféránkba elektronikus eszközökkel behatoló manipulátornak közvetíti a telefon halláskörzetében lezajló beszélgetéseket, zajokat. De a telefon, értő kezek által manipulálva megmondhatja merre jártunk-járunk,  suttyomban bekapcsolt kamerájával megmutatja, mit csinálunk, mit veszünk-eszünk, rendelünk, mit művelünk a hálószobában.

Ahogy a telefon lassan átveszi a bankkártya szerepét, az értők, a Nagy Testvérek beleláthatnak a pénztárcánkba is, megismerik a többi között költési szokásainkat, bankszámlánkat, átutalásaink révén jelszavainkat. Persze az összes kommunikációs csatornánk is hozzáférhető számukra az emailektől a különféle közösségi csatornákig.

És a millió alkalmazás (app), amivel a szolgáltatók elöntenek, vajon csak azt tudja, amivel eladják?

A Huawei kapcsán erősödött fel a régóta érlelt gyanú a nyugati nemzetbiztonsági szolgálatokban, hogy a Kínából származó hardver (a különféle készülékektől, telefonoktól a komplett rendszerekig) és a szoftver (alkalmazások) mást is tudhatnak, mint amivel eladják őket… És az éberség mindig helyén való.

A klasszikus példa még 1945 augusztusából való, a helyszín Moszkva. Averell Harriman amerikai nagykövet a szovjet vendéglátóktól, nett kis, fehéringes-pirosnyakkendős pioníroktól az amerikai vezetés Nagy Pecsétjének egy nemesfából faragott másolatát kapta ajándékba. A követségi technikusok persze megvizsgálták, de semmit sem találtak benne. Pedig volt: egy, a korát évtizedekkel megelőző passzív lehallgató berendezés (a mai RFID-technológia előfutárja, a zseniális szovjet mérnök, Lev Szergejevics Termen találmánya), amely nem igényelt áramforrást és csak egy kívülről kapott, meghatározott hullámhosszon sugárzott elektromágneses jel hatására aktivizálódott.

Az egész egy antennából és egy membránból állt, ami a nagyköveti szobában elhangzó beszélgetéseket rezgéseivel – ahogy ma mondanánk, valós időben online - továbbította. Évek múlva a moszkvai brit nagykövetség lehallgató-tisztje véletlenül leplezte le. A tiszt éppen a szovjetek által használt rádiófrekvenciákat pásztázta és váratlanul rábukkant valamire. Nagy meglepetéssel hallgatta az amerikai nagyköveti szobában folyó beszélgetést. Ma ez a szerkezet, ahogy az amerikaiak nevezik, a Dolog, a szupertitkos NSA hírszerző-elektronikus jelfigyelő szervezet múzeumában található.

A fenyegetés, a veszély mértéke: az Egyesült Államokban legalább egy nagyságrenddel több kínai állampolgár (vagy kínai gyökerű amerikai) tartózkodik, mint ahány orosz.

Kína ma a világ műhelye, csaknem mindent ott gyártanak, és ahogy a Mennyei Birodalom óriási sebességgel fejlődik, a kínai eszközök technikai színvonala a világ élvonalában van – vagy meg is haladja azt. Kína tízmilliárd dollárokért ad el korszerű technikai, távközlési eszközöket Amerikának - nem beszélve a népi kínai partnereikkel együttműködő tajvani távközlési, elektronikai cégekről.

Oroszország amerikai kivitelében még a szankciók előtt sem szerepeltek számottevő elektronikaicikk-tételek, nemhogy ma. Ugyanakkor Washington, a NATO, jogosan gyanakszik, hogy a korszerű orosz lég- és rakétavédelmi rendszerek, az Sz-400-asok, esetleg az Sz-500-asok közös orosz-török gyártásával, még inkább ezeknek a fegyvereknek a NATO második legerősebb hadseregében való rendszerbe állításával Ankara létfontosságú nyugati technológiai-biztonsági érdekeket sérthet. Ahogy a modern elektronikai eszközökön, elveken alapuló nyugati fegyverrendszerekbe egyre több „polgári”, vagy kettős rendeltetésű, alkalmanként külföldi import-eszközöket, alkatrészeket építenek be, úgy nő a fent vázolt kockázat.

Mára a Huawei a világ legnagyobb telekommunikációs eszköz eladójává lépett elő. A közelmúltban megjelent, ultramodern megoldásokat kínáló mobiltelefonjaival valósággal letarolta a piacot. Emiatt gondolják, hogy a kínai óriásvállalattal szemben felerősödött kampány mögött gazdasági érdekek, a hátrébbszoruló versenytársak is állhatnak.

Ezelőtt tizenöt esztendővel, amikor a Huawei még nem volt világcég, többször rajtakapták, hogy technológiai-műszaki titkokat, eljárásokat tulajdonított el. A Huaweit megvádolták, hogy a hálózatépítő amerikai óriásvállalattól, a Ciscotól is lopott technológiát, bizalmas információkat.

Mára a Huawei kontra Egyesült Államok konfliktus hatalmasra szélesedett.

Alex Solomon igazságügyminiszter-helyettes idén áprilisban egy szövetségi meghallgatáson utalt az USA és Kína közti titkos elektronikai hadviselés méreteire.

Solomon szerint az amerikai kormány nemzetbiztonsági szervei különböző eszközökkel, módokon, beleértve a „fizikai átkutatást” is, megfelelő mennyiségű információt gyűjtöttek össze, amelyet fel fognak használni a kínai vállalat ellen. Az Egyesült Államok más kormányokat is arra szólít fel, hogy ne engedjék a Huaweit mobiltelefon-rendszereik közelébe, mert a kínai berendezések kémkedési célokat is szolgálnak. A Huawei képviselői tagadják az amerikai vádakat. Solomon hozzátette, a Huaweiről az amerikai információ-gyűjtés sajátos módszerei miatt zárt bírósági tárgyalást kér, amelyen előterjeszthetik a titkosszolgálati eszközökkel szerzett bizonyítékokat.

Az Egyesült Államokban 1978 óta külön törvény, a FISA, Foreign Intelligence Surveillance Act szabályozza az idegen hatalmak, szervezetek, külföldi állampolgárok elektronikus eszközökkel való megfigyelését. A FISA-t azóta többször kiegészítették, máig tart a vita Amerikában, hogy miként egyeztethető össze az idegen hatalmak polgárait is megillető egyéni szabadságjogokkal.