IMF: Kártyavárként omolhat össze egy gigantikus piac

Ennek mintegy háromnegyede az Egyesült Államokhoz kötődik, ahol piaci részesedése megközelíti a szindikált hitelek és a magas hozamú kötvények értékét - írják az IMF közgazdászai.

Ez a piac körülbelül három évtizede jelent meg a kereskedelmi bankok számára túl nagy vagy kockázatos vállalatok finanszírozási forrásaként, mely vállaltok ugyanakkor túl kicsik ahhoz, hogy adósságot vonjanak be a nyilvános piacokon.

A magánhitelpiac az elmúlt néhány évben gyorsan növekszik, mivel az olyan jellemzők, mint a gyorsaság, a rugalmasság és a figyelmesség értékesnek bizonyulnak a hitelfelvevők számára.

Az olyan intézményi befektetők, mint a nyugdíjalapok és a biztosítótársaságok, szívesen fektetnek be olyan alapokba, amelyek bár nem likvidek, magasabb hozamot és kisebb volatilitást kínáltak.

A vállalati magánhitelek jelentős gazdasági előnyökkel járnak a hitelfelvevők hosszú távú finanszírozása révén. Azonban ennek a hitelezésnek a jólszabályozott bankoktól és az átláthatóbb állami piacokról a magánhitelek átláthatatlanabb világába történő migrációja potenciális kockázatokat rejt magában.

Ritkán történik meg a hitelképesség vizsgálata, a hitelminőség nem mindig egyértelmű, nem könnyen értékelhető, és nehéz megérteni, hogyan alakulhatnak a rendszerszintű kockázatok, tekintettel a magán hitelalapok, a magántőke-társaságok, a kereskedelmi bankok és a befektetők közötti kevésbé egyértelmű kapcsolatokra.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a magánhitelekből eredő azonnali pénzügyi stabilitási kockázatok korlátozottak.

Ám ezt az ökoszisztémát átláthatatlan és szövevényes kapcsolatok uralják, és ha a gyors növekedés korlátozott felügyelet mellett folytatódik, a meglévő sérülékenységek rendszerszintű kockázatot jelenthetnek a tágabb pénzügyi rendszer számára.

A 2024. áprilisi Globális Pénzügyi Stabilitási Jelentésben számos gyengeséget azonosított az IMF.

A magánhitelpiacot igénybe vevő vállalatok általában kisebbek és több adósságot hordoznak, mint tőkeáttételes hitelekkel vagy állami kötvényekkel rendelkező társaik. Ez sebezhetőbbé teszi őket az emelkedő kamatlábakkal és a gazdasági visszaeséssel szemben. Elemzésünk azt mutatja, hogy az irányadó kamatlábak közelmúltbeli emelkedésével a hitelfelvevők több mint egyharmadának kamatköltségei meghaladják jelenlegi jövedelmét.

A magánhitelek gyors növekedése a közelmúltban ösztönözte a bankok fokozott versenyét a nagy tranzakciókért. Ez viszont nyomást gyakorolt a magánhitelszolgáltatókra a tőke kihelyezésének tekintetében, ami gyengébb jegyzési standardokhoz és lazább kölcsönszerződésekhez vezetett – aminek néhány jelét már a felügyeleti hatóságok is észlelték.

Másodsorban, a magánpiaci hitelekkel ritkán kereskednek, ezért nem értékelhetők piaci árak alapján. Ehelyett gyakran csak negyedévente értékelik kockázati modellekkel, melyek gyakran elavultak és szubjektívek.

A magánhiteleket a tőkeáttételes hitelekkel (amelyeknek kereskedése rendszeres és egy likvidebb és átláthatóbb piacon történik) való összehasonlító elemzésünk azt mutatja, hogy a magánhitel-eszközök alacsonyabb hitelminőségük ellenére stresszes időszakokban általában kisebb leértékelést mutatnak.

Harmadsorban, bár a magánhitel-alapok tőkeáttétele alacsonynak tűnik, az adatok hiánya miatt a magánhitel-ökoszisztémán belül a rejtett többszörös tőkeáttétel lehetősége aggodalomra ad okot. A tőkeáttételt az alapokba befektetők és maguk a hitelfelvevők is alkalmazzák. A tőkeáttétel e rétegzettsége megnehezíti a piac lehetséges rendszerszintű sebezhetőségeinek felmérését.Negyedszer, úgy tűnik, hogy a magánhitel-ökoszisztémában jelentős fokú összekapcsolódás van.

Noha úgy tűnik, hogy a bankok összességében nem rendelkeznek jelentős kitettséggel a magánhitelekkel szemben – a Federal Reserve becslése szerint az Egyesült Államok magánhitel-felvételei kevesebb mint 200 milliárd dollárt tettek ki, ami az Egyesült Államok banki eszközeinek kevesebb mint 1 százaléka – ugyanakkor egyes bankok rendelkezhetnek koncentrált kitettséggel az ágazattal szemben.

Ezenkívül a nyugdíjalapok és biztosítók egy kiválasztott csoportja egyre mélyebbre merül a magánhitelek tengerében, jelentősen növelve részesedését ezekben a kevésbé likvid eszközökben. Ide tartoznak a magántőke által befolyásolt életbiztosító társaságok is, amint azt egy közelmúltbeli jelentésben tárgyaltuk.

Az IMF szakértői szerint bár ezek a sérülékenységek jelenleg nem jelentenek rendszerszintű kockázatot a tágabb értelemben vett pénzügyi szektorra nézve, mégis, a jövőben is növekedhetnek a kockázatok, ami hatással lehet a gazdaságra. Súlyos visszaesés esetén a hitelminőség meredeken romolhat, ami nemteljesítéseket és jelentős veszteségeket okozhat.

Az átláthatatlanság megnehezítené ezen veszteségeknek felmérését. A bankok visszafognák a magánhitelalapok kihelyezését, míg a lakossági alapok nagyfokú visszaváltásokkal szembesülnének, a magánhitelalapok és intézményi befektetőik pedig likviditási feszültségeket tapasztalnának.

A jelentős összefonódások hatással lehetnek a nyilvános piacokra, mivel a biztosítók és nyugdíjalapok kénytelenek lennének több likvid eszközt eladni.

Ezen összefüggések halmozott hatásának jelentős gazdasági következményei lehetnek, ha a magánhitelpiacokon fellépő stressz a vállalatoknak nyújtott hitelezés visszaszorulását eredményezné.

A súlyos adathiányok megnehezítik e sebezhetőségek nyomon követését a pénzügyi piacokon és intézményeken belül, és késleltethetik a döntéshozók és a befektetők megfelelő kockázatértékelését.

Elengedhetetlen az éberebb szabályozási és felügyeleti magatartást a piac kockázatainak nyomon követése és értékelése érdekében - vélik a közgazdászok, akik a következőket javasolják:

• A hatóságoknak aktívabb felügyeleti és szabályozási megközelítést kell fontolóra venni a magánhitelekre vonatkozóan, összpontosítva a nyomon követésre és a kockázatkezelésre, a tőkeáttételre, az összekapcsolódásra és a kitettségek koncentrációjára.
• A hatóságoknak javítani kell az ágazatok közötti és az országokon átívelő együttműködést az adathiányok kezelése és a kockázatértékelések következetesebbé tétele érdekében a pénzügyi szektor egész területén.
• A felügyeleti szervek emeljék a jelentéstételi szabványok és az adatgyűjtés színvonalát, hogy jobban nyomon tudják követni a magánhitelek növekedését és annak pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatásait.
• Az értékpapírpiac felügyeleti hatóságainak fokozott figyelmet kell fordítaniuk a likviditásra, és a magánhitelalapok kockázataira, különös tekintettel a lakossági hitelalapokra, amelyeknél magasabb visszaváltási kockázatok merülhetnek fel. A szabályozóknak végre kell hajtaniuk a Pénzügyi Stabilitási Tanács és az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete által a terméktervezésre és a likviditáskezelésre vonatkozó ajánlásait.