Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Indulhat az amerikai kamatvágás

Elemzések2025. aug. 27.Varga Zoltán senior elemző, Equilor Befektetési Zrt.

Fontos üzenetet küldött a Fed. Múlt hét pénteken megtörtént a várva várt beszéd a Jackson Hole szimpóziumon, melyben Jerome Powell erőteljesen utalt a szeptemberi kamatvágásra.

A Fed kettős mandátumának céljaival kapcsolatban elmondta, hogy a munkaerőpiac továbbra is közel áll a maximális foglalkoztatottsághoz, az infláció pedig jelentősen csökkent a járvány utáni csúcshoz képest. Majd kimondott egy fontos mondatot: „Ugyanakkor a kockázatok egyensúlya elmozdulni látszik”. Mit is jelent ez?

Az elmúlt időszakban a kamatdöntő üléseket követő sajtótájékoztatón többször hangsúlyozta, hogy az inflációs és a munkaerőpiaci kockázatok kiegyenlítettek, mindkét mandátumot nagyjából egyenlő súllyal kell figyelembe venni.

Ez azt jelentette, hogy az infláció hiába közelített a jegybanki célszinthez, amíg a munkaerőpiacon a Fed nem lát komolyabb problémát, nem fog érdemben szóba kerülni a kamatvágás lehetősége. Természetesen az inflációs kockázatokhoz nagyban hozzájárult Donald Trump sajátos kereskedelempolitikája, illetve annak hatásai, erre később még visszatérünk.

Jelentős korrekció a foglalkoztatottsági adatokban

Néhány hete bejelentették, hogy nagymértékben lefelé korrigálják az elmúlt havi nonfarm payroll adatokat, ez pedig új megvilágításba helyezte a munkaerőpiaci helyzetet. A jegybankelnök pénteken kiemelte, hogy a foglalkoztatottak számának jelentős korrekciója arra utal, hogy egy sajátos egyensúly alakult ki az amerikai munkaerőpiacon, a kínálat és a kereslet is lassult, így a foglalkoztatási kockázatok erősödtek. Amennyiben ezek a kockázatok realizálódnak a következő időszakban, jelentősen emelkedhet a munkanélküliségi ráta.

Lassuló GDP-növekedés, de vannak inflációs kockázatok

A jegybankelnök külön kiemelte a lassuló gazdasági növekedést, melyet elsősorban a fogyasztói kiadások lassulása okozott.

Az inflációra rátérve ezúttal is figyelmeztetett, hogy a vámoknak mindenképpen lesz inflációs hatása, de a Fed alapesetben azt gondolja, hogy ez egyszeri árszintemelkedés lesz. Ugyanakkor nem lehet teljesen kizárni egy induló ár-bér spirált, illetve az inflációs várakozások erősödését, mely adott esetben hosszabban elnyúló inflációs nyomást eredményezhetne.

Erősödtek a kamatvágási várakozások

A beszédet követően azonnal gyengülni kezdett a dollár, mivel Powell hosszú idő után most utalt először érdemben kamatvágásra.

A kamatcsökkentési várakozások is erősödtek természetesen, a szeptember 17-i kamatvágásnak jelenleg 82 százalék az esélye, melyet még egy 25 bázispontos kamatvágás követhet. Szinte biztosra vehetjük tehát, hogy közel 9 hónapos szünet után ismét csökkenni fog a kamatszint az Egyesült Államokban.

Ezt a piaci szereplők nagyjából be is árazták, így át tudunk ugrani a következő fontos kérdésre: ezt követően hogyan kommunikál majd a Fed?

Várhatóan Powell tartózkodni fog a hosszú távú kamatelőrejelzésektől, adatvezérelt-üzemmódot hangsúlyozva, akár kiemelve a stagflációs kockázatokat is.

Ugyanakkor megismerhetjük a friss Dot Plot ábrát, mely a jegybankárok kamatvárakozását mutatja, illetve a friss makrogazdasági előrejelzéseket is közzéteszik.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Powell mandátuma jövő májusban lejár, és a Trump-adminisztráció folyamatosan nyomást helyez a jegybankra a kamatvágások érdekében.

Bár az elmúlt időszakban a nyomás mintha csökkent volna, Powellnek demonstrálnia kell a jegybanki függetlenséget. Összességében nem lehet teljesen kizárni, hogy a szeptemberi kamatvágást követő sajtótájékoztatón ismét óvatosabban fog kommunikálni Powell, amivel hűtheti majd a kamatvágási várakozásokat. 

A cikk szerzője Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője