Kirobbanhat az őskonfliktus a Közel-Keleten?

Irakban mindkét alapvető irányzat jelen van, a síiták inkább a délkeleti-déli részben élnek, itt van két szent városuk, Nedzsef és Kerbela is. A Szaddám-rendszer a szunni tanok követőiből építette fel, jelentős részben Moszkvában jól kiképzett hadserege magvát, a tisztikart, de egészében véve békén hagyták a siíta kisebbséget. Tisztségviselőik már a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől elkerülték a két szent városba való belépést is.

A Szaddám Huszein rezsimjét 2003-ban megdöntő amerikai (és koalíciós) erők két roppant súlyos hibát követtek el, amikor Irak újjáépítését szervezték-felügyelték.

1. Szélnek eresztették a hadsereget, a tisztikart. Ennek lett a következménye a vérig sértett, egzisztenciájukat elvesztett tisztek egy részének a szélsőséges iszlámista, szunnita alapú mozgalmakhoz (al Kaida, majd az Iszlám Állam, amelyet IS, DaEsh vagy ISIL/ISIS néven is emlegetnek) való csatlakozása. Az Iszlám Állam katonai sikerei ezeknek a jól képzett tiszteknek voltak köszönhetőek. 2. Az új iraki kormányban túlsúlyt adtak a síitáknak, amivel elvetették a jövő polgárháborúja magvait, tovább hergelve a magukat vesztesnek tartó, sérelmi politikát folytató szunnitákat.

Ehhez jött harmadikként sok elemző szerint az al Kudsz nevű iráni elit-erő parancsnoka, Kászim Szolejmani megölése. Igaz, hogy a síita vallású és iráni állampolgár Szolejmani sokat ártott a Nyugat, első sorban az Egyesült Államok egyes közel-keleti érdekeinek, de ugyanakkor példátlan kegyetlenséggel és hatékonysággal irtotta az Irakból eredeztetett szunni Iszlám Állam vezetőit, harcosait. Azaz, ahogy egy kommentátor írta, az Egyesült Államok taktikai győzelmet aratott Szolejmani kiiktatásával, de stratégiailag meggyengítette az iszlám szélsőségesek elleni harcot.

Miként a régió nagyobbik része, Szíria, Egyiptom, Líbia lakosságának döntő része szunnita. Ide sorolható Törökország is, noha ott jelentős siíta kisebbség él. Libanon ilyen szempontból is vegyes lakosságú, az ottani székhelyű Hezbollah (terror) szervezetet Irán támogatja. Egységei az iráni csapatokkal együtt részt vesznek a szíriai Aszad-rezsimet támogató katonai koalícióban.

A síiták „vezérállama” Irán, amely etnikailag-kulturálisan nem arab ország.

A Perzsa (Arab) Öbölmenti - jelentős mértékben még a brit gyarmatbirodalom virágzása idején alapított – államokban, elsősorban Katarban, is jelentős a siíták száma. Katar, amely sok helyi potentát szemében a siíta nyomulást, az Irán által támogatott hatalmi harcot jelképezi, szemben áll Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emirátusokkal.

Amikor 2017-2018-ban Szaúd-Arábia és Katar konfliktusa ismét aktív fázisba került és a hatalmas területű sivatagi királyság – Katar szárazföldi határainak egyetlen ellenőrzője – bojkottot léptetett életbe a Perzsa (Arab) Öbölbe benyúló apró, két magyarországi megyével felérő területű Katar ellen, Irán sietett segítségükre élelmiszer- ivóvíz-szállítmányokkal.

Ugyanakkor Katar a világ leggazdagabb országa, ami az egy főre jutó nemzeti jövedelmet illeti. Az őskatariak alig vannak többen, mint háromszázezren, az ott élő „idegenek”, vendégmunkások száma több mint két és fél millió.

Szaúd-Arábia, amely Katart Irán előretolt ügynökének tartja, több évvel ezelőtt megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Katarral. Ezzel nehéz helyzetbe hozta az Egyesült Államokat, amely mind Katarral, mind Szaúd-Arábiával szoros szövetséges kapcsolatokat tart fenn. Az USA legnagyobb regionális katonai támaszpontja, az al-Udeid Katarban van. Egy hadosztálynyi amerikai katonai állomásozik ott állandóan – minden eshetőségre felkészülve.

Északnyugat-Jemenben ugyancsak nagy siíta közösségek élnek, a huszik (houthik), akiket Irán támogat a szunniták dominálta központi kormány csapatai ellen a polgárháborúban. A központi kormány legfőbb patrónusa Szaúd-Arábia, amely a regionális erők katonai koalícióját is vezeti a huszik ellen. Sok kritika érte az ultramodern fegyverekkel, légierővel felszerelt szaúdi csapatok szakmailag gyenge teljesítményét, gyatrán felkészített katonáikat-tisztjeiket, pontatlan, sok polgári áldozattal járó légicsapásaikat.

Az iszlám szélsőséges, „ultra-puritán” vonalát, a vahabizmust képviselő királyi ház alapvetően törzsi-pre-feudális (egyesek szerint kliens-feudális) társadalmi berendezkedésű Szaúd-Arábiát vezet.

A Daily Telegraph szerint az iszlám szunni ágának szélsőséges, vahabita irányzata a nemzetközi terrorizmus ideológiai megalapozója. A szélsőséges iszlámista terrorizmus eddigi legnagyobb, a nyugati civilizáció elleni támadását, New Yorkban az ikertornyok lerombolását, a Pentagon megtámadását szaúd-arábiai vahabita körökből irányíthatták és a végrehajtó többsége is szaúd-arábiai állampolgár volt.

Ma kevés szó esik róla, de a vahabitizmus európai fellegvára a Magyarországtól alig több mint kétórányi autóútra lévő Bosznia-Hercegovina államközösség bosnyák, iszlám-többségű tagállama.

(A másik két tagállam a horvát, katolikus többségű rész, valamint a Republika Srpska, a szerb lakosságú, ortodox-keresztény entitás.)

A bosnyák hegyekben ma is jó néhány faluban leng az Iszlám Állam fekete zászlaja, és soraikban ezernél is több boszniai muszlim harcolt, akik egy része nemrég illegálisan visszatért a balkáni államba.

Szaúd-Arábia számára azért is van nagyobb jelentősége a jemeni polgárháborúban a siíta erők leverésének, mert a nagy sivatagi királyság délnyugati, Jemennel határos területein sok siíta él. Rijádban, a szaúdi fővárosban egyes hírek szerint tartanak egy regionális felkeléstől, az ottani siíták önállósodásától.

Rijádban titkosan kezelik a szaúd-arábiai lakosság etnikai hovatartozásáról szóló adatokat, de nyugati megfigyelők a lakosság 15-25 százalékát sorolják a siíta kisebbséghez. A siíta vallás számtalan változatának követői, például a szulejmáni iszmailiták, zaiditák, a többi között a Najran és a Jam törzsek tagjai a déli, délnyugati, Jemennel határos vidékeken élnek.