A hazai fizetőeszköz tavaly nyáron nagyot gyengült, és egész mostanáig nem tudott magához térni, az utóbbi években megszokott szintnél gyengébb maradt. Most azonban hirtelen hét hónapos csúcsra emelkedett, vajon csak visszaáll a korábbi árfolyam, vagy trendszerű forinterősödésre számíthatunk?
Nyári gyengülés
A tavaly nyári erőteljes forintgyengülés váratlanul érte a piacot, egyrészt, mert az árfolyam évek óta egy stabil sávban tartózkodott az euróhoz képest 305-315 között, másrészt a fundamentumok alapján inkább erősödésre lehetett volna számítani.
Euró/forint, 3 év
A nyári gyengülés mögött leginkább az állhatott, hogy a török és az argentin devizák összeomlása és a visegrádi országokhoz képest rendkívül laza hazai monetáris politika hatására spekulatív várakozások indulhattak a forint gyengülésére. A gyengülés részben a többi térségbeli valutára, a cseh koronára és a lengyel zlotyra is kiterjedt, bár ők távolról sem estek örökös mélypontra, mint a forint (330-as szinten az euróhoz képest), és aztán hamar vissza is erősödtek.
Lejjebb maradt
A forint azonban a nagy gyengülés után tartósan gyengébb maradt, mint előtte volt, viszont tovább sem gyengült, ahogy a shortosok (a forint gyengülésére spekulálók) várták. Nem ment többször 330 fölé, viszont nem tudott 320 alá sem jönni az euróval szemben, végül azonban kialakult egy háromszög, mivel egyre alacsonyabbak lettek az euróban mért csúcsok. Ez technikailag is előkészíthette, hogy az árfolyamban jelentős elmozdulás következzen be, és ez most meg is történt: nagy erővel áttörte az árfolyam a 321 körüli szintet, és 317,75-ön állapodott meg.
Euró/forint, egy év
A nagy árfolyammozgás előtt 1-2 nappal hangzott el Nagy Márton MNB-alelnök kijelentése arról, hogy amennyiben az adószűrt maginfláció eléri, illetve meghaladja a 3 százalékot, az bizonyítékot jelentene az MNB számára, hogy az infláció tartósan elérte a jegybank célját, így értelemszerűen szükségtelen fenntartani a rendkívül laza monetáris politikát.
Menekülnek?
Az, hogy ezután mozdult meg az árfolyam, visszaigazolhatja azt az elméletet, hogy tavaly short pozíciók épülhettek ki a forint gyengülésére számítva, de miután fél év alatt nem következett be a várt további gyengülés, és most még az ultralaza monetáris politika folytatásába vetett hitük is megingott, a shortosok tömegesen zárni kezdhettek.
A forint shortolása egyébként eleve ésszerűtlen volt. Szemben a török és az argentin valutákkal, amelyek zuhanása a hatalmas fizetésimérleg-, és költségvetési hiányok miatt törvényszerű volt, nálunk a fizetési mérlegnek tartósan nagy többlete van, emellett a költségvetési politika is fegyelmezett, a hiány eleve alacsony és a tervek szerint tovább csökken. Ha ez nem lenne elég, a vásárlóerő-paritás alapján a forint meglehetősen alulértékelt is.
Trendszerűség
Többször boncolgattuk már azt a kérdést, hogy ha tartós a fizetési mérleg többlete, akkor miért nem erősödik trendszerűen a forint? A legvalószínűbb magyarázatnak az tűnt, hogy a nagy devizatöbbletből finanszírozza az állam a devizaadósság forintra váltását, vagyis a devizában kifutó kötvényeket nem, vagy csak részben újítja meg, az így kieső részt a növekvő lakossági állampapír vásárlások pótolják. Korábban ezt még a lakossági devizahitelek forintra váltása is tetézte, így valóban olyan mennyiségű devizára lehetett szükség, amit a fizetési mérleg többlete biztosított.
Visszatérhet
Ha a shortokkal kapcsolatos magyarázatok reálisak, akkor jó esély van arra, hogy az árfolyam visszatérhet az éveken át megszokott szintre. Ez annyiból örvendetes, hogy a bérfelzárkózásban mégis csak érvényesülhet a forintban mért bérnövekedés, miközben ha a tavaly év végi szinten maradt volna az árfolyam, az egyszeri 4 százalék körüli kiesést jelentett volna. Normális esetben ez nem jelentős mérték, de tekintettel arra, hogy a hazai nettó átlagbér még mindig csak harmada az etalonnak tekintett német szintnek, ez komoly hátráltató erő lenne.
További erő sem ártana
Ugyanezt a gondolatmenetet folytatva lenne jótékony hatású, ha az árfolyam nem csak a korábbi sávba térhetne vissza, hanem erősödő trendbe is léphetne. Miután a minimálbéremelés alacsonyabb lett vártnál (kétszámjegyű helyett 8 százalékos), vélhető, hogy az átlagbér emelkedése sem lesz sokkal nagyobb, így viszont lassabb a bérfelzárkózás, mint amivel a korábbi modellekben számoltunk. Ezt a különbséget remekül kompenzálhatná egy mérsékelten erősödő trendbe kerülő forintárfolyam.
Váráslóerő-paritás
Ennek létjogosultsága továbbra is a forint vásárlóerő-paritás alapján számolt rendkívüli alulértékeltségével is indokolható. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem nálunk jelenleg 15 ezer dollárra becsülhető, míg a német adat 45 ezer, ugyanakkor vásárlóerő-paritáson (a statisztikák mindegyiket az amerikaihoz viszonyítják, ezért is van dollárban az adat) a mi adatunk bő 30 ezer, a német 50 ezer.
Ez azt jelenti, hogy míg vásárlóerő-paritáson a mi egy főre jutó GDP értékünk (és így tényleges fejlettségünk) 60 százaléka a németnek, ami egyáltalán nem hangzik rosszul, addig folyó áron számolva csak harmada. Ahhoz, hogy a kettő megegyezzen, a mi folyó adatunknak devizában duplájára kellene nőni, ami azt jelentené, hogy az euróárfolyam a felére kellene, hogy essen, 320-ról 160-ra. Ekkor persze a hazai átlagbér is egyből a német 60 százaléka, sőt inkább kétharmada lenne, ennél ideálisabb állapotot nehezebb is lenne elképzelni, lényegében meg is lenne a felzárkózás gyors része.
Cseh és szlovák minta
A bökkenő csak az, hogy miután a magyar gazdaság versenyképessége sokkal alacsonyabb, mint a németé (vagy a többi fejlett gazdaságé), ezért alacsonyabb árszínvonalra van szükség. Igen ám, de azon már lehet vitatkozni, hogy ez milyen mértékben indokolt. Reális összehasonlítási alapnak tekinthető a cseh és a szlovák arány. A cseh nominális egy főre jutó GDP 21 ezer dollár, vagyis 40 százalékkal több, mint a miénk, miközben vásárlóerő-paritáson az adat 36 ezer, a miénknél szűk 20 százalékkal több.
A szlovák adatok: nominális értéken 18 ezer, vásárlóerő-paritáson 33 ezer dollár, ez utóbbi a miénkhez képest 10 százalék többlet. Ezek alapján a szlovák árszínvonal 10, a cseh 20 százalékkal magasabb, mint a miénk, így ahhoz, hogy az ő szintjükre kerüljünk, 10-20 százalék között forinterősödés férne bele. Ez 260-290 közötti forintárfolyamot jelentene (korábban hosszú időn át ez volt a jellemző sáv).
A tartós erősödés feltétele
Nos, ahhoz hogy tartós erősödés bekövetkezhessen, az kell, hogy a fizetési mérleg többlete érdemben meghaladja azt az összeget, amivel a devizaadósságot tovább csökkentjük. Idén ez kérdéses, de 2020-ban a várakozások szerint már termelővé válnak a most zajló nagy beruházások, jórészt az exportot növelve, és akkor jócskán megugorhat a kereskedelmi mérleg többlete, ami már lehetővé tenné ezt a folyamatot.
Fellegi Tamás