Mátyás király fekete serege honnan kapta a nevét?

Bár az európai csatatereken sokáig a vértbe bugyolált lovagok voltak a hadvezérek csodafegyverei, a technológia fejlődés a középkor végére átírta a játékszabályokat. A XIV. és a XV. században elkezdtek terjedni a tűzfegyverek. Az ostromágyuk után az első „kézi puskák” is felütötték a fejüket az összecsapásokban. Közben a jól felfegyverzett gyalogok is felértékelődtek, a hadseregek mérete pedig növekedésnek indult.

Ebben a nagy változásokkal tarkított korban ült a magyar trónra Mátyás király, aki jelentős változásokat rendelt el a királyi sereg felépítésében.

Zsoldosokat mások is előszeretettel használtak a harcokban, Mátyás viszont az egyetlen olyan középkori királyunk volt, aki az efféle katonákból állandó sereget tartott fenn.

A sors fintora, hogy a haderő magját eleinte Mátyás korai ellenségeiből verbuválták. Ugyanis az „igazságos király” sokat csatározott a csehekkel, akik gyorsan mozgó seregeikkel jó ideig komoly sikereket tudtak elérni. Egész addig, amíg 1462-ben Mátyás ki nem egyezett a cseh zsoldosvezérrel Jan Jiskrával, aki kapott egy nagyobb birtokot, cserébe pedig örök hűséget esküdött a királynak.

Hiába a korábbi ellentétek: Jiskra a halála napjáig Mátyást szolgálta.

Ekkoriban Magyarországon több cseh vitéz is fényes karriert futott be. A Zrínyi kiadó gondozásában megjelent „Magyarország hadtörténete” című könyv külön kiemeli Vitovec Jánost, aki akár csak Jiskra, évekig volt a Hunyadiak ellenfele. Mátyás azonban szerencséjére nem volt haragtartó. Annyira nem, hogy 1463-ban még a jogtalan foglalásait is elismerte és bárói címet adott neki. Vitovec cserébe több hadjáratban is segítette az uralkodót.

Az egyre duzzadó zsoldossereg fenntartása igen csak drága volt.

A haderő magja, amely folyamatosan kapott zsoldot úgy 10-12 ezer fő lehetett. A fizetésük előteremtését rendkívüli hadiadók segítették, amelyeket volt, hogy évente kétszer is kivetettek. Mivel az emberek tartottak tőlük a király inkább nem az országban állomásoztatta őket. Többnyire a környező, meghódított területeken így például Morvaországban és Sziléziában tartózkodtak.

Nem minden zsoldos volt hétpróbás gazember vagy világra szóló kardforgató. A fent maradt feljegyzések alapján volt köztük egykori szabó és takács is. Jó esetben a harci tapasztalat gyúrt belőlük megfelelő katonát.

A zsoldosvezéreket viszont óriási becsben tartották. Az egyikük Frantisek Hagot például Székesfehérváron lett eltemetve, ott ahol a magyar királyok is nyugszanak.

Mindez talán meglepő lehet, de Mátyás alatt a zsoldos haderőt a tudomásunk szerint senki nem hívta fekete seregnek. Az első dokumentum, amelyben ez az elnevezés felbukkan egy bécsi oklevél volt, amely két évvel azután, hogy Mátyás elhunyt, 1492-ben keletkezett.

A fekete jelzőt valószínűleg a sereg főparancsnoka miatt kötötték a zsoldosokhoz: Jan Haugwitz családi címerében szerepelt egy fekete kos, ő maga pedig rendszerint fekete páncélt viselt. Innen eredhet a fekete sereg neve.