A krónikák „fekete magyarjai” kik voltak? Tényleg volt Fekete Magyarország?

Mivel a kora-középkori történelmünk meglehetősen gyéren dokumentált az államalapítás körüli korszakot számos rejtély övezi. Ezek közül az egyik egy titokzatos csoportot érint: a fekete magyarokat.

Róluk először egy szász püspök Querfurti Brúnó számolt be, aki 1008 körül járt Magyarországon.

Írásaiból kiderül, hogy a fekete magyarokat megpróbálta keresztény hitre téríteni, de nem járt túl sok sikerrel. Később viszont eljutott hozzá a hír, hogy páran közülük áttértek az új vallásra. A siker érdekében azonban brutális eszközökhöz kellett nyúlni: néhány fekete magyart megvakítottak a lelkes térítők.

Nem sokkal később egy frank szerzetes is beszámolt a taglalt népcsoportról. Chabannes-i Adémar úgy tudta, hogy van Fehér és Fekete Magyarország is. Utóbbit pedig sötét bőrű emberek lakják, akik hasonlatosak az etiópokhoz.

Nem véletlen, hogy mindez roppant hihetetlenül hangzik. Valószínűleg egy szó se igaz belőle. Adémar szavaira nem igazán lehet adni. A feljegyzései tele vannak pontatlanságokkal, ráadásul – szemben Querfurti Brúnóval - soha életében nem járt Magyarországon. A középkori krónikásokra pedig egyébként is jellemző, hogy ha valamivel nem voltak tisztában, akkor a hiányzó információkat a képzeletükkel pótolták ki.

Hogy pontosan kik voltak a fekete magyarok azt ugyan biztosan nem tudjuk, de elméletek azért vannak.

Az egyik szerint a honfoglaló magyarokhoz csatlakozó varsányokat, szaracénokat és kabar törzseket hívták így. Bár ez a teória mostanában nem túl népszerű. A legtöbb történész úgy sejti, hogy a „fekete” jelző nem a csoport sötétebb bőrszínére utalt.

Akár a társadalmi rangjukat is jelezhette. A középkori feljegyzésekben előfordul, hogy „fehér” jelzővel az előkelő rétegeket, a „fekete” szóval pedig az alárendelteket illették. De volt, hogy az égtájakat is színekkel jelölték, a fekete pedig az északi területeket takarta.

Egy másik magyarázat szerint a fekete jelzőt azokra aggatták rá, akiket rossznak tartottak. Emiatt a pogány magyarokat hívhatták így a keresztények.

Querfurti Brúnó beszámolója ezt némileg alá is támasztja, hisz ő maga nem tudta megtéríteni a fekete magyarokat és később is úgy hallotta, hogy csak erőszakkal lehetett rábírni őket, hogy hagyják maguk mögött a régi szokásaikat. Ebben az értelmezésben a krónikákban felbukkanó fehér magyarok voltak a keresztények.

Itt érdekességképp érdemes megjegyezni, hogy a Vata-féle pogánylázadást leverő I. András királyunknak két ragadványneve volt: a "katolikus" és a "fehér". Ami akár azt is jelentheti, hogy ez a két szó megfelelt egymásnak.

A fekete magyarok lakhelyét többnyire azokra a területekre teszik, amelyeket Szent István királynak harcok árán kellett meghódítania az ellene lázadó főuraktól. Ezért népszerű az a teória, miszerint az Alföld dél-keleti részét uraló Ajtony területein éltek, míg mások az erdélyi gyulák népét látták a fekete magyarokban. Úgy tűnik ezt a teóriát erősíti maga Adémar is, amikor azt írja:

István, Magyarország királya háborúval támadta meg Fekete Magyarországot, s kiérdemelte részint erővel, részint pedig félelem és szeretet révén azt az egész földet az igazság hitére téríteni.

A probléma az, hogy a fekete magyarok kapcsán az egyetlen hiteles forrás Querfurti Brúnó, aki viszont vagy nem tudta, hogy a fekete magyarok honnan kapták a nevüket, vagy tudta, de úgy érezte mindez nem annyira érdekes, hogy az írásaiban is tisztázza.