Megvannak a brit miniszterelnök-jelöltek, de mit tehet a nyertes az EU-kilépéssel?

Tolongás a hálátlan feladatért

Sokan lelkesedtek a megüresedett kormányfői posztért, végül 10-en kerültek az éles versenybe, pedig annál hálátlanabb feladat ritkán vár a nyertesre, amivel az új brit miniszterelnöknek szembe kell néznie. Miután a kettővel korábbi miniszterelnök, David Cameron könnyelműen népszavazásra bocsátotta az EU-tagság kérdését, abban a biztos hitben, hogy úgyis a maradásra szavaznak, nem is tervezett alternatívákat a kilépés esetére.

David Cameron inkább lemondott, utódjára hagyva a nehéz feladatot, de csak 2-3 évvel később derült ki, hogy a feladat nem egyszerűen csak nehéz, hanem megoldhatatlan. Hiába egyezett meg Theresa May kormánya az Unióval, a brit parlament nem volt hajlandó elfogadni ezt, mivel olyan széles skálán mozognak az elvárások a képviselők között, amire nem lehetett eddig kompromisszumot találni.

Választási retorika

Márpedig az új kormányfőnek ez lenne a feladata, annak ellenére, hogy a 10 jelölt egy része látszólag kifejezetten a megegyezés nélküli október 31-iki kilépésre játszik. Közülük Boris Johnson még azt is megemlítette, hogy a kialkudott 39 milliárd font összegű hozzájárulást sem fizeti be, hanem abból inkább csökkenti a magas keresetűek jövedelemadóját, ami kétség kívül magas, 40 százalék (ezzel emlékeztetve a népszavazási kampányszlogenre, miszerint az EU-nak befizetett heti 350 millió font majd az állami egészségügybe megy).

Ez a retorika azonban egyelőre a választási küzdelem része lehet: mivel a mostani jelöltek közül a konzervatív parlamenti frakció kettőt fog kiválasztani a végső megmérettetésre, mely a 160 ezres párttagság által történik, feltehetően a párttagoknak szólnak most az üzenetek. A konzervatív párt tagjai pedig nagyon kevéssé reprezentálják a társadalom egészét. Már eleve koruknál fogva is jelentősen eltérnek: 38 százalékuk 65 év fölötti, felük 56 év fölötti.

Tarka frakció

Persze hogy ki kerül a végső megmérettetésbe, az most a parlamenti frakción múlik, amely sokkal tarkább összetételű. Olyannyira tarka, hogy emiatt nem lehetett megszavaztatni velük Theresa May egyezményét: vannak köztük olyanok, akik szoros kapcsolatokat szeretnének az Unióval, sőt egy második népszavazást is örömmel vennének a patthelyzet feloldására, de a másik véglet a keményvonalasok, akik minél inkább eltávolodnának a szervezettől, a következményektől függetlenül.

Megosztott társadalom

Ez a skála nagyjából ugyanígy néz ki a brit társadalomban is, éppen ezért az új miniszterelnöknek nagyon meg kell gondolnia, hogy végül milyen megoldást talál. Ahogy ezt Philip Hammond pénzügyminiszter is elmondta (a gazdasági következményekre talán neki a legnagyobb a rálátása): ha a kormányfő valamelyik szélsőséges lépésre ragadtatja magát, akkor a társadalom felét végtelenül feldühíti, ráadásul parlamenti támogatást sem kap, és ha a parlamentet megkerüli, a demokrácia alapjait ássa alá.

Két szélsőség van: az egyik a kilépés lefújása, ezt egyelőre senki nem hirdette meg. A másik a megegyezés nélküli kilépés, ezt többen zászlajukra tűzték arra az esetre, ha nem tudnak új megegyezést kötni az Unióval. Ezt a parlament egyszer már elutasította, amire az egyik jelölt fel is vetette, hogy a parlamentet átmenetileg felfüggesztenék, ami valóban csak diktatúrákban fordul elő.

Kompromisszumkeresés

Ha viszont az új miniszterelnök elég mérsékelt politikát akar folytatni, függetlenül eddig hangoztatott álláspontjától, akkor kénytelen lesz kompromisszumot keresni, mégpedig sokkal hatékonyabban, mint elődje. Az EU-val kötött megegyezés csak néhány dolgot rögzít, amin Brüsszel nem akar már változtatni, ilyenek az említett 39 milliárd fontos összeg, az átmeneti időszak 2020 végéig, illetve az északír határ átjárhatóságának minden körülmények között való megtartása.

Vámunió

A legtöbb vitát ez váltotta ki, mivel ez csak úgy garantálható, ha Észak-Írország a vámunió része marad, amíg nem találnak jobb megoldást. A tényleges, 2020 végétől érvényes együttműködési formát azonban nem határozza meg a szerződés, csak egy politikai deklaráció van, ami módosítható. Egy kompromisszum lehetne a vámunió megtartása, ezzel sok gondtól meg is szabadulna mindkét oldal (a vámellenőrzés kellemetlensége a kikötőkben, repülőtereken), egyúttal az északír kérdés is megoldódna.

Ezt ráadásul az ellenzéki Munkáspárt is támogatná, ha garanciát kap a betartására, meg is szavazná a parlamentben, feltéve, hogy nem látnak esélyt előrehozott választásokra a patthelyzet fennmaradása esetén. A probléma a konzervatív oldalon van: a párt és a parlamenti frakció egy része hallani sem akart erről, és megvalósítása esetére lemondatással fenyegették Theresa Mayt: persze már távolról sem mutatna jól, ha a jórész általuk választott miniszterelnököt is azonnal ezzel fenyegetnék.

Lendületből

A megoldás tehát a kompromisszumkeresés lenne, mégpedig viszonylag gyorsan, felhasználva azt az erős legitimitást, ami az új miniszterelnöknek eleinte kijár. Ebben az esetben az október 31-i dátumon sem kellene változtatni. Ha az új kormányfő is halasztást kér, az már kísértetiesen emlékezetne elődje politikájára, aki kétszer kért halasztást, de eredményre nem jutott vele. Ha pedig előáll újra a patthelyzet, és nem merik vállalni a megegyezés nélküli kilépést sem, óhatatlanul előrehozott választások jönnének, amit jó eséllyel az ellenzék nyerne, így ezt a toryk biztos megpróbálják elkerülni.

Lássuk tehát, hogy szűkül a jelöltek köre, végül melyik kettő marad versenyben június 20-án, és visszalép-e az egyik, lerövidítendő a folyamatot, vagy jön a párttagság hosszas szavazása. A 10 jelölt közöl kettő van, aki visszafogottan nyilatkozott, és a kompromisszumkeresést hangsúlyozta: Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter és Sajid Javid jelenlegi belügyminiszter. Magyar és európai szemmel nézve ők lennének az ideális jelöltek.