Merre vezet Európa útja a két szuperhatalom között?

Az egységes uniós piac helyzetét vizsgáló, mélyebb integrációt javasló 2024-es Draghi- és Letta-jelentések átfogó képet adnak az európai gazdaság problémáiról. Ide sorolható a lassú növekedés, a technológiai lemaradás és a széttöredezett gazdasági szerkezet is. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a jelentés után egy évvel később maga Draghi is elégtelennek nevezte az előrehaladást - hangzott el a minap azon a konferencián, amit a Magyar Tudományos Akadémia ás a Magyar Közgazdasági Társaság szervezett az Európai Unió versenyképességi kilátásaival kapcsolatban.

Várható élettartam: Amerika lemaradt

Az Európai Unió mozgásterét alapvetően az Egyesült Államok és Kína gazdasági stratégiája határozza meg, miközben mindkét modell komoly fenntarthatósági problémákkal küzd - hamgzott el a tanácskozáson.

Az Egyesült Államokban például az egészségügyi kiadások a GDP 18 százalékát teszik ki, az ország mégis csak a 61. helyen áll a várható élettartam rangsorában, olyan államok mellett, mint Csehország, Észtország vagy Horvátország, amelyek ezt jóval alacsonyabb kiadások mellett érik el.

A gazdaságpolitikai válaszok között egyre gyakrabban jelennek meg protekcionista és populista eszközök, miközben egyfajta „megváltó” technológiai optimizmus is meghatározza a gazdaságpolitikai gondolkodást

- elemezte a konferencián az Egyesült Államok gazdaságpolitikai stratégiáját Farkas Beáta, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Súlyos kínai adósság

A szakértő szerint Kína gazdasági modellje más problémákkal szembesül. Az ipari túlkapacitás és az exportfüggőség tartós kihívást jelent, miközben a belső fogyasztás erősítése elmarad. Kína adóssága a GDP mintegy 300 százalékát közelíti, a társadalom pedig gyorsan öregszik. A növekedési modell ezért továbbra is a külső piacokra és a technológiai fejlesztésekre épít.

Ebben a környezetben az Európai Unió sajátos dilemmával szembesül. A kínai ipari politika, majd az amerikai válaszlépések, például a nagyszabású támogatási programok, olyan versenyhelyzetet teremtettek, amely idegen az európai integráció eredeti logikájától, mégis reakcióra kényszeríti az EU-t. Az öregedő társadalom és a külső piacok iránti növekvő igény pedig tovább erősíti ezt a kényszert.

Élen a külföldi tőke

Az elmúlt másfél évtizedben mintegy ötven olyan stratégia és program született, amely közvetlenül vagy közvetve az iparra vonatkozott. A célok viszonylag állandóak, viszontláthatjuk a növekedést, a felzárkózást, a versenyképesség javítását és a magas hozzáadott értékű termelés erősítését

- mutatta be a magyar iparpolitika megújításának fejezeteit Voszka Éva, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, az MTA rendes tagja.

A magyar iparpolitika már a 2010-es évek elején hangsúlyozta az állami szerepvállalást, a feldolgozóipar prioritását és a hazai vállalatok támogatását. Az európai gazdaságpolitikai trendekhez később, különösen a digitalizáció és a zöld átmenet területén, fokozatosan alkalmazkodott, miközben 2020 után az uniós források és a jogállamisági viták miatt erősödtek a konfliktusok.

A közgazdász szerint a hazai modell egyik alapvető ellentmondása az EU-hoz fűződő ambivalens viszony. Miközben a gazdaság jelentős mértékben függ az uniós forrásoktól, a politikai retorikában gyakran hangsúlyos a szuverenitás. Hasonló feszültség figyelhető meg a gazdasági szerkezetben is. A hazai kis- és középvállalatok erősítése stratégiai cél, a növekedés azonban továbbra is nagymértékben a külföldi működőtőkére épül.

A feldolgozóipar szerkezete ezt jól tükrözi. Az autóipar és az elektromos berendezések gyártása a szektor 25–35 százalékát adja, jelentős külföldi tőkedominanciával. Bár a befektetések földrajzi szerkezete változik, a külkereskedelmi struktúra továbbra is erősen koncentrált.

Az európai integráció perspektíváiról szóló teljes konferenciát az alábbi linken tekintheti meg.