Ne késlekedjen! - avagy milyen gyorsan fogyhat el az állam új 10 milliós gyorshitele?

Elemzések2021. feb. 9.Harsányi Péter

Tízezer vállalkozásnak jelenthet komoly segítséget az állam új, 10 millió forintos kamatmentes gyorshitele. A hitel felvételével a jogosultaknak nem érdemes késlekedniük, hiszen az érdeklődés jó eséllyel óriási lesz. A nehéz helyzetbe került vállalkozások száma jócskán meghaladja a tízezret. Megvizsgáltuk, mennyi kkv működik a sérülékeny szektorokban.

Meddig lesz elérhető?

A Kormány 10 millió forintos Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönnel segíti a járvány miatt leginkább bajba jutott kis és közepes vállalkozásokat. A program keretösszege 100 milliárd forint.

Ha azt feltételezzük, hogy a jogosultak a maximális 10 millió forintos keretösszeget veszik igénybe, akkor 10 ezer vállalkozásnak nyújt komoly segítséget az állam.

A lépés üdvözlendő, azonban jó eséllyel a keretösszeg kibővítésére lesz szükség.

A járvány által leginkább sújtott ágazatokban ugyanis 10 ezernél jóval több vállalkozás működik.

A koronavírus legnagyobb vesztese a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás. E szegmensben 2019-ben több mint 31 ezer vállalkozás működött, melynek zömét a kkv szereplők alkották. A grafikonon látható sérülékeny kategóriák mellett az egyéb szolgáltatásokat is feltüntettük, hiszen számos személyes kontaktust igénylő szolgáltatást lehetetlenített el a koronavírus.

A járvány által leginkább sújtott ágazatokban működő vállalkozások száma

Forrás: MNB

A fenti vállalkozások döntő többségét kis és közepes vállalkozások alkotják. Ha tehát tömegesen megindulnak az árbevételük jelentős részét elvesztő vállalkozások a 10 millió forintos gyorskölcsön iránt, akkor gyorsan kimerülhet a 100 milliárdos keretösszeg.

Az idő ráadásul kulcsfontosságú, hiszen több kereskedelmi banki visszajelzés alapján a kisebb méretű, bajba jutott vállalkozások pénzügyi tartaléka drasztikusan megcsappant.

Megtakarításuk sok esetben már csak 1-2 havi működésre elég.

Kik a legsérülékenyebbek?

Az MNB helyzetértékelése alapján a járvánnyal szemben a leginkább sérülékeny ágazatok közé a turizmus, vendéglátás, a szállítás, raktározás és az építőipar tartozik. A sorban az ingatlanügyletek szegmens következik. Utóbbi részesedése ráadásul lényegesen magasabb a vállalati hitelállományból.

Forrás: MNB

Kkv körkép

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a Magyarországon működő vállalkozások közel 99 százaléka kis- és középvállalkozás. Számuk meghaladja a 748 ezret.

A kkv szereplők a vállalkozási szférában foglalkoztatottak közel kétharmadának biztosítottak munkalehetőséget 2018-ban, míg a vállalkozások nettó árbevételének megközelítőleg 42 százalékáért felelősek. A kkv-k 78,5 százaléka szolgáltat.

Turizmus, vendéglátás

A turizmusra jellemző ágazatok hozzájárulása a GDP-hez a vendéglátással együtt nagyságrendileg 6 százalék. Az ágazatokban foglalkoztatottak létszáma pedig meghaladja a 400 ezer főt, avagy a foglalkoztatottak 8 százalékát.

A Magyar Vendéglátók Iparegyesületének adatai szerint a turizmusra jellemző ágazatok közül továbbra is a legtöbben a vendéglátásban dolgoznak, ami a turisztikai foglalkoztatottak egyharmadát jelenti.

A vendéglátás ágazatban működő vállalkozások szinte teljes egészében a KKV-szektorba tartoznak.

Magyarországon a vendégeket 2017-ben közel 52 ezer vendéglátóhely várta. A vendéglátóhelyek pedig az alábbi típusokra bonthatók.

Forrás: Magyar Vendéglátók Iparegyesülete

Régiós bontásban pedig az alábbi kép rajzolódik ki. A főváros dominanciója jól látható.

Forrás: Magyar Vendéglátók Iparegyesülete

Mit lehet tudni a 10 milliós gyorskölcsönről?

Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön elnevezéssel új hitelprogramot indít az MFB a világjárvány gazdasági hatásait leginkább megszenvedő ágazatokban működő vállalkozások számára, a Kormány döntése nyomán.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tájékoztatása alapján a hitelt nulla százalékos kamat mellett igényelhetik majd a vállalkozások az uniós források közvetítésére felállított MFB Pontok hálózatában. A hitel célja, hogy gyors és hatékony segítséget nyújtson a válság-ágazatokban működő vállalkozások számára.

A hitelösszeg maximum 10 millió forint lehet, melyet 10 éves futamidővel és 3 éves türelmi idő mellett igényelhetnek a vállalkozások, azaz annak törlesztését az adós a hitel folyósítását követően csak 3 év türelmi idő után kezdi meg.

A program bér, járulék, rezsi, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, vagyis fedezheti azoknak a vállalkozásoknak a működési költségeit, melyeknek jelentősen csökkent vagy elmaradt a bevétele az elmúlt időszakban.

A program a likviditási gondok áthidalása mellett segíti a felkészülést arra az időszakra, amikor a járványhelyzet lehetővé teszi a biztonsági korlátozások enyhítését. A hitel ügyfél által fizetendő éves kamata a teljes futamidő alatt 0 százalék.

Videók ajánlása vagy bármi