Nem fogja kitalálni, miért járna kártérítés

Nagy divat kártérítést kérni múltbeli eseményekért, sérelmekért, és bizonyos időtávon ez jogos is, ahogy például a rendszerváltáskor még értelmezhető volt 40 év után a kommunista rendszer államosításainak jogorvoslata valamilyen formában, amit végül szinte országonként máshogy oldottak meg régiónkban.

Túl messzire kéne visszamenni

Sokkal messzebbre visszamenni, olyan időszakba, ahol még egyetlen mai ember sem élt már egy kicsit problémásabb. Márpedig most ezt vetette fel az ENSZ egy fóruma, konkrétan azt, hogy a transzatlanti rabszolgakereskedelem áldozatainak járna valamiféle elégtétel.

A probléma már ott kezdődik, hogy ki tekinthető érintettnek: az afrikai országok azzal érvelnek, hogy az ő jelenlegi területükről hurcolták el a rabszolgákat, a Karibi-térség országai és más latin-amerikai országok valamivel jogosabban azzal, hogy náluk élnek a leszármazottak.

Nürnbergi minta

A Reuters szerint egy speciális, ENSZ-bíróság segítene megteremteni a jogi normákat a jóvátételi igényekhez. Az ellenzők azt mondják, hogy a mai államok és intézmények nem tehetők felelőssé az egykor elterjedt rabszolgaságért. Kétségkívül az ügy támogatói is elismerik, hogy a rabszolgaság nemzetközi bíróságának felállítása nem egyszerű.

Nehéz mai államokat, utódállamokat felelősségre vonni olyasmiért, amire még nem is feltétlenül volt ráhatásuk, hisz kezdetben a transzatlanti hajózásban, amely vitorlásokkal folyt, az állami rendfenntartás, beavatkozás nehezen kivitelezhető volt: egy idő után meg is tiltották az államok a rabszolgakereskedelmet, de betartatni sokáig nem tudták.

Emellett a mai intézmények között nincs olyan, amely bármilyen módon összefüggésbe hozható lenne az egykori rabszolgakereskedelemmel. Olyan régen történt az egész, hogy az egykori adatokat és bizonyítékokat szinte lehetetlen előkeríteni és valóságtartalmukat igazolni. Szemben a Nürnbergi perekkel, senki nem él, aki érintett volt a bűncselekményekben.

Ki a bűnös és ki az áldozat?

Van, aki úgy közelíti meg a kérdést, hogy azok az országok, melyek profitáltak a rabszolgaságból és annak nyereségéből fejlődnek ma is, elszámoltathatók. Igen ám, de tulajdonképpen mely országok profitáltak és melyek nem? Tegyük fel, hogyaz európai gyarmatosító országok profitáltak, konkrétan Anglia, majd az Egyesült Királyság, Portugália, Spanyolország és kisebb mértékben Franciaország, melynek alig voltak gyarmatai Amerikában.

De vajon hogy tekinthetők a gyarmatosítás alól függetlenné vált  országok? Az USA vagy Brazília profitáltak, vagy az áldozati oldalon vannak, vagy mindkettőn? És ez minden országra igaz lehet, amely a függetlenné válásakor nem tiltotta be azonnal a rabszolgaságot. Jóllehet ők már nem kereskedtek a rabszolgákkal, csak épp hagyták őket rabszolgaként, mégpedig törvényesen.

Sokadik generációnál próblémás

A 19. századig összesen 12,5 millió afrikait szállítottak akarata ellenére európai, brazil vagy USA felsőgjelű hajókkal és adtak el rabszolgának. Portugál hajók ebből 6 millió, a britek pedig 3,2 millió emberért lehetnek felelősek. Aki túléltek a brutális utazást, ültetvényekre kerültek az amerikai kontinensen, jórészt Brazíliában, az Egyesült Államokban és a Karib-térségben.

Ma ezekben az országokban összesen több százmillió ember él, aki valamilyen szinten leszármazottja a rabszolgáknak, de ezt is lehetetlenség megállapítani, hisz később tényleges afrikai bevándorlók is érkeztek (szabad akaratukból), főleg az Egyesült Államokba, mégpedig a jobb élet reményében, így igen nehézkes lenne megállapítani, hogy egyedileg ki érintett.

Ráadásul jogi ellentmondás sokadik generációt kárpótolni, még inkább bűnösnek tartani valamiért, hisz a modern jog szerint senki nem felelős közvetlen hozzátartozói cselekedeteiért sem, és például a Holokauszt kapcsán sem jár kártérítés a leszármazottaknak, csak a közvetlen túlélőknek.

Akin segíteni lehet és kell

Rengeteg az ellentmondás, tényleges megoldást legfeljebb olyan szinten lehetne találni, hogy az érintett fejlett országok célzott támogatást nyújtanak az érintett országok, volt gyarmatok egyes programjainak célzott segítésére. Brazília túl nagy ország ehhez, ráadásul egykori gyarmatosítója, Portugália kicsi és még csak nem is gazdag ország. Az USA a világ leggazdagabb országa, így saját afrikai eredetű polgárait segítheti, ehhez azonban nem kell feltétlenül nemzetközi bíróság.

A kisebb karibi szigetországok közül amelyikre igencsak ráférne a segítség, az Jamaica, nem beszélve Haitiról, ahol leginkább arra lenne szükség, ha valaki megfékezné a bandaháborút és helyreállítaná a közrendet, kormányozhatóvá tenné az országot.

Ott van még Kuba, ám utóbbin érdemben lehetetlen segíteni, amíg kommunista rendszere van, bár épp írtunk róla, hogy az országnak lett hirtelen egy kis pénze, hogy két hónapig etesse, és áramszolgáltatással lássa el polgárait, de nemtudni, hogy jutott hozzá. Akár jó példa is lehetne, ha kiderülne, hogy valamelyik, az egykori rabszolgakereskedelemben érintett ország lenne a jótevő.