Nobel-díjas közgazdász: Minden eddiginél nagyobb állami segítség kell

Elemzések2020. ápr 3.Sz.A.

A második világháború alatti helyzethez hasonítja a mostanit Edmund Phelps Nobel-díjas közgazdász, aki szerint minden eddiginél nagyobb állami szerepvállalásra van szükség. Többek között a bajba jutott vállalatok bérkifizetései is részben állami feladat kell hogy legyen.

Tévedés azt hinni, hogy a piac mindent megold, most mindennél nagyobb szükség van az erőteljes állami beavatkozásra: a karanténba zárt városok, az összeomló tőzsdék, és üres polcok a boltokban mutatják, hogy teljesen ismeretlen terepre tévedt a világ a koronavírus-járvánnyal – írja Roman Frydman, a New York-i Egyetem közgazdasági professzora és Edmund S. Phelps Nobel-díjas közgazdász a Project Syndicate honlapján megjelent véleménycikkben.

Ám az önkéntes elzárkózások, a társadalmi érintkezés minimalizálása és a pénzteremtés beindítása nem állítja meg a járványt, és nem menti meg a gazdaságokat. A kétezer milliárd dolláros amerikai mentőcsomagra természetesen szükség van, de igazából a mélyülő közegészségügyi válság megoldására kellene koncentrálnia Washingtonnak. 

A szerzők úgy látják, az amerikai gazdaságösztönző csomag számos rendelkezése teljes félreértésen alapul. Mindenekelőtt arra hívják fel a figyelmet, hogy az új koronavírus nemcsak az időseket, hanem a fiatalabbakat is veszélyezteti.

Riasztó, hogy a New York-ban kórházi ápolásra szorulók 40 százaléka  20 és 54 év közötti.

Vagyis egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy milliók halnak meg, miközben a gazdaság összeomlik. Ezért a kormánynak minden lehetséges erőforrást a világjárvány hatékony kezeléséhez szükséges berendezések és eszközök – lélegeztetőgépek, ventilátorok, védőfelszerelések – gyártásához kellene átirányítania, és támogatnia kell azokat a cégeket, amelyek hajlandók termelésük átállítására.

A kormány feladata az is, hogy ne engedje a nyerészkedést és az indokolatlan áremelkedést. De segíteni kell azokat a vállalatokat is, amelyek közvetlenül nem vesznek részt a válság leküzdésére irányuló erőfeszítésekben, de biztosítják az alapvető javak és szolgáltatások nyújtását.

A szerzők ennek szellemében azt javasolják a kormánynak, hogy csak akkor adjon támogatást a légitársaságoknak vagy szállodaláncoknak, ha aktívan hozzájárulnak a járvány leküzdéséhez. A légitársaságok felajánlhatják gépeiket az orvosi és egészségügyi felszerelések valamint a páciensek szállításához, a szállodákat is fel lehet használni átmeneti kórházi célokra.

Arról is gondoskodni kell, hogy a lakosságnak elegendő pénze legyen az áruk és szolgáltatások vásárlásához. Biztosítani kell azt is, hogy a bajba jutott cégek tudjanak bért fizetni az alkalmazottaknak, de az állami segítséget nem szabad bónuszokra, részvény-visszavásárlásokra és osztalékfizetésre pazarolni.Végül pénzügyi megoldást kell találni azok számára, akik nem képesek képesek fizetni a jelzálogkölcsöneiket vagy más kötelezettségeiket. 

A szerzők attól tartanak, hogy az amerikai kormány, illetve sokan mások félrediagnosztizálják a mostani válságot, és nem veszik észre, hogy az államnak most tényleg át kell vennie az irányítást. Most nincs helye az olyan típusú megközelítésnek, hogy a piac mindent megold.

Az egészségügy az első, oda kell irányítani minden forrást, miközben a lakossági fogyasztást segítő ingyenpénz sem korlátozódhat egy vagy két alkalomra. Emellett bővíteni kell a munkanélküliségi ellátásokat is, miközben azokról sem szabad megfeledkezni, akik megbetegszenek, és kiesnek a termelésből.

Tulajdonképpen úgy kell mobilizálni az erőforrásokat, mint a második világháború idején –  ezzel a gondolattal zárják írásukat a szakemberek.