Szlávik János: a Covid-19-fertőzöttek 5 százaléka egészségügyi dolgozó

Hírek2020. okt. 22.H. É.

Már legalább 2600 orvosnál, illetve egészségügyi szakdolgozónál mutatták ki a koronavírust, és voltak halálesetek is.

Most nem állunk túl jól, az emelkedés drámai, ez a tendencia messze más, mint tavasszal. A jó hír, hogy a gyerekek között nincsenek halottak

– Szlávik János infektológus főorvos többek között erről is beszélt az IME egészségügyi szakkonferencián. Előadását úgy kezdte: „Beszéljünk őszintén”, és a tények, amelyeket sorolt, igen sokkolóak voltak.

A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezetője egyebek mellett elmondta:

a Covid-19 ma már több ember halálát okozza világszerte, mint az öngyilkosságok vagy az autóbalesetek; egészen biztos, hogy több a fertőzött, mint amennyit a globális statisztikák mutatnak,és nem látni, hogy a járvány csöndesedne (pedig már így is több mint 41 millió esetet regisztráltak).  

Most az látszik, hogy Ausztrália, Dél-Korea sikeresen vette fel a harcot eddig a járvánnyal, de látható, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt a korlátozások mértékében. Szlávik János szerint ugyanakkor

a szociális távolságtartás és a maszk együttesen szinte nullára csökkenti a fertőzés kockázatát.

Ha valaki közel van egy fertőzötthöz, akár 10-15 százalék esélye is van rá, hogy ő is az lesz, de 2 méteres távolságnál már alig 2 százalék ennek a rizikója. Ami a maszkokat illeti, az ffp2 és ffp3 ugyan akár 98-99 százalékos védelmet is nyújthat, de a sima sebészi vagy a jó textilmaszkok is képesek a vírusok 95 százalékát kiszűrni. Az előbbiekre csak az egészségügyi dolgozóknak van szükségük, mert ők vannak kitéve annak, sok beteggel találkoznak, akik jelentős mennyiségben üríthetnek vírusokat.  

A növekedés.hu kérdésére Szlávik János elmondta: ismeretei szerint a Covid-19-fertőzöttek 4,6 százaléka egészségügyi dolgozó.

A legfrissebb adatok szerint Magyaországon neghaladta az 52 ezret a beazonosított fertőzöttek száma, ez pedig azt jelenti, hogy legalább 2600 orvosnál, illetve egészségügyi szakdolgozónál mutatták ki a koronavírust. A főorvos arról nem tudott pontos információval szolgálni, hogy mennyien szorultak, vagy szorulnak jelenleg is intenzív osztályos ápolásra, illetve, hogy mennyien haltak meg, csak annyit közölt: „nyilván kerültek ebből intenzív osztályra és haláleset is volt”.

Szlávik János emlékeztetett: bár a déli féltekén nagyon enyhe lefolyású volt az idei influenza-járvány, ez nem jelenti azt, hogy nálunk is az lesz. Ezért ismét mindenkinek azt javasolta: oltassa be magát influenza ellen. Ami a koronavírus-elleni vakcinát illeti,

Szlávik János szerint az Oroszországban és Kínában engedélyezett oltóanyagok egylőre hatékonynak tűnnek, és 10 másik vakcina is a célegyenesben van már.

A szakember úgy becsülte, a jövő év elejére-közepére lesz elérhető hatékonys és biztonságos, itthon is elérhető védőoltás. Ez azonban nem jelenti majd azt, hogy legyőztük a koronavírust, mert ahhoz, hogy az már ne okozzon nagyobb járványokat, vagyis kialakuljon a nyájimmunitás, a lakosság 50-60 százalékát be kell majd oltani. Egyelőre azonban azt sem tudjuk, hogy a leendő koronavírus-védőoltásból hány dózis kell majd, és az mennyi időre biztosít védettséget.

Az országos tisztifőorvos korábbi nyilatkozatát megerősítve Szlávik János leszögezte: akár igazolt koronavírusos esetről van szó, akár nem,

ha valaki 3 napig láztalan, és eltelt 10 nap a fertőzés kimutatásától, illetve a megbetegedés kezdetétől, ő akkor is gyógyultnak számít, ha a tesztek mást mutatnak.

Más a helyzet természetesen az egészségügyi és szociális dolgozók esetében, de mivel a PCR-tesztek rendkívül érzékenyek, nem szabad csak azért hosszú időre munkaképtelennek nyilvánítani valakit, mert akár még hetekig pozitív eredményt produkál. Közölte: volt olyan magyar páciens, akinek 62 napon át pozitív volt minden tesztje, de ez nem jeleti azt, hogy végig fertőzőképes volt. A tünetek megjelenése előtt már 1-2 nappal, valamint a tünetek jelentkezésétől 4-5 napig fertőz a koronavírus – idézte fel.