Papadimitriu Athina: harcolok az igazságért

Nehéz időpontot egyeztetni magával…

Nem könnyű, valóban. A sok munkától kicsit azt érzem, hogy nem tudom olyan szinten ápolni a kapcsolataimat, amennyire azt fontosnak tartom. Jelenleg közel húsz szerepben játszom. Kezdek olyan lenni, mint a világ, amit nem szeretek. Mióta ezt észrevettem, tudatosan figyelek erre. Semmi nem fontosabb, mint a személyes kapcsolatok. Akát itthon, akár külföldön. Szeretek utazni, fontos a tenger és a nap és most erre is kevesebb lehetőségem van, de egy hetet minden nyáron kierőszakolok a családnak. Mindezt édesapámtól és édesanyámtól örököltem. Csak úgy, mint az őszinteséget és a természet iránti szeretetet.

Mindig sikerül őszintének maradni?

Igen, fel kell vállalni azt, amit gondolok, és azt is, ahogyan gondolom. Persze ezt nem mindig szeretik, de én is szívesebben veszem az őszinte szót és véleményt, még ha fáj is, mintha a hátamba döfnék a kést. A fentiekből talán kiderül, igazságérzetem is van és harcolok is érte. És ez a mai napig így is van, noha nyilvánvaló, hogy magamat is szabályoznom, alakítanom kellett és kell is.

A szeretet a legfontosabb nekem. Ennél nagyobb erőforrás nincs. Szeretetlenségben képtelenség élni.

Sokan nem tudják ezt, és általában az érzelmeiket kifejezni. Már kiskorunkban elfojtják bennünk.

Mi lehet az oka ennek?

Játszom az Operettben egy mesedarabban, ahová óvodásokat és iskolásokat is hordanak. Mindjárt az első felnevetésüket hangos pisszentéssel fojtják el a tanárok.

"Nincs érzelem nélküli élet!" (Fotó: Operett Színház)

Se nevetni, se sírni nem hagyják őket. Milyen marhaság ez! Elkezdik megtanulni, hogy nem szabad érzelmeket kinyilvánítani, ami pedig ahhoz vezet, hogy már érezni sem fognak, mert minek.

Lányainál, akik szintén színésznők, mit lát? Sikerült anyaként értéket teremteni számukra, továbbvinni a családi intelmeket?

Nagyon remélem, hogy igen. Mindig azt hangoztattam nekik, de másoknak is, hogy mennyire fontos a természet szeretete, az állatok védelme és közelsége. Ettől kicsit mások, mint a többi fiatal, akik betondzsungelben élnek, és nem is akarnak kiszakadni onnan. Amikor meg színpadon vagyunk közösen, mint például a Spirit Színházban a Bernarda Alba házában, simán félretesszük a magánéletünket.

Lányával, Trokán Annával a Bernarda Alba háza című darabban
(Fotó: Spirit Színház)

Hiába a vehemenciája, érzékeny típus. Jól látom?

Hajaj! Legbelül túlságosan is segítőkész, szenzitív ember voltam. Közben meg azt mutattam, hogy nálam keményebb nő nincs a világon. Ezért sokszor megközelíteni sem mertek. Közben meg azon kezdtem gondolkodni, ha nekem is fontos az első benyomás, akkor pont én miért nem mutatom meg az igazi arcomat. És szép lassan elkezdtem lebontogatni azokat a falakat, amelyeket azért húztam fel, mert túlságosan érzékeny voltam, ráadásul sokszor bántottak.

Mivel kapcsolatban bántották?

Gyerekként rengeteget viccelődtek a nevemmel. Duplán kellett bizonyítanom, hogy görögként is megállom a helyem. Ha engem, vagy másokat bántottak, elvonultam sírni.

Szakmájában is érte sérelem?

Ez egy elég kemény világ. Kezdve ott, ha az ember azt érzi, hogy nem kapja meg azt a feladatot, amit szeretne. 

Sokszor volt ilyen?

Szerintem nincs olyan színész, aki legalább egyszer-kétszer nem érzett volna így. Kiszolgáltatott egy szakma ez, mégis csodálatos. Manapság például az bánt nagyon, noha megkapja egy színész azt a szerepet, amire vágyik, az új divat szerint mégsincs a plakáton a neve. 

Nem szeretem, hogy olyan plakátokat látok, ahol csak a rendező neve szerepel.

A minap arra gondoltam, hogy akkor miért is mi hajolunk meg a tapstrendben az előadás végén! Mi csináljuk meg tisztességesen az előadást, és a függöny után jöjjön ki a rendező, és hajlongjon ő. Hát nincs igazam?

Még mi bosszantja?

Igyekszem minden bosszúságot hamar lerendezni magamban, ha valami kétségem van, annak utána megyek, nem hagyom, hogy egy félreértés rossz irányba vigye a gondolataimat. De ha már megkérdezte, a nézőket is sajnálom például, hogy a jegyvásárlás időpontjában még nem tudják, hogy a kettős-hármas szereposztásokból aznap kihez lesz szerencséjük. Ez is kicsit azt jelzi, hogy nem a színész a fontos.

Rossz néven veszem, hogy a néző nem kapja meg azt a lehetőséget, hogy a saját pénzéért nem választhatja meg, hogy kit szeretne látni.

Nem tartom etikusnak. Régen a színészek nevétől zengett az utca, egy-egy művészre vettek jegyet a nézők, őt akarták látni.

Rendezői uralom lenne?

Rendezőközpontú színház, így finomabban hangzik. Azokat a rendezőket szeretem, aki figyelembe veszik a színészt is, benne pedig az embert. Pedig a legfontosabb a színész, hiszen minden este ő megy fel a színpadra. Ha jó a próbafolyamat a színész jól érzi magát, és ha ő jól érzi magát, a néző is ugyanezt érzi. Ezek lesznek a nagy sikerek, ha élvezettel játszik a színész és az előadás végére nem elfárad, hanem feltöltődik. Én most minden előadás után ez érzem.

Például?

Bernarda, Száz év magány, Örökké szabadon, Csütörtöki hölgyek, Szeretetkönyv. Ezek a Spiritben mennek.

Száz év magány (Fotó: Spirit Színház)

Az Operettben pedig Szegény Dzsoni és Árnika, Menyasszonytánc, Dorian Gray. De említhetem a Nemzeti Lovas Színházat is, ahol minden darab katarikus élmény számomra, ami nélkül nem létezik színház. Itt most próbálok egy új darabot, amely Demjén Ferenc zenéivel és Mészáros László hangszerelésében A szabadság vándorai címmel mutatjuk be.

A Menyasszonytánc egyik sikeres jelenete
(Fotó: Operett Színház)

Sokféle viszonyról esett szó: saját magával most milyen a viszonya?

Az fontos, hogy az ember jóban legyen magával. Akkor el tudja fogadni a világot maga körül és jóban is tud lenni vele. Kellett pár év ahhoz, hogy ez így legyen, fiatalon sok a kérdőjel, a kétség. De lassan megjönnek válaszok.

Mikor pihen, mikor engedi el magát?

Annak az évi egy hétnek a második felében, amit a tengerparton töltök. Egyébként elég 5-6 óra alvás. A kezemen lévő kövek segítenek, adnak energiát. Miután általában mások osztják be az időmet, ha egy kis önállóságom marad, azonnal megyek a lovaimhoz. Megnyugodni ott tudok igazán, Budapesttől 30 kilométerre.

"A kezemen lévő kövek”. Hisz a spirituális erőkben?

Persze. Az univerzum tele van gyógyító energiával. Régen ezt sokan használták, de a civilizáció ahogy betört, feledésbe merült, hiszen felváltotta a modern orvoslás az ősi gyógymódokat.

Nem zárom ki a modern orvoslást, de sok mindent az ember önmaga is meg tud gyógyítani. Kezelni, azaz kézzel gyógyítani.

Látka, milyen csodálatos a magyar nyelv, milyen szépen ki lehet fejezni a kézzel való gyógyítást.

"Energiát adnak a kezemen lévő kövek" (Fotó: Operett Színház)

Áruljuk el, miről van szó.

Energiaátvitelről és az ezzel való gyógyításról. Ez a pránanadi. Eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, lényege, hogy az elmével és az anyaggal együtt egységet képezzen. A tan szerint 350 000 nadi, azaz csatorna található az emberi testben, ami az ember pszichikai energiaközpontjaihoz, vagyis a csakrákhoz kapcsolódik. Ezeken keresztül lehet gyógyítani energiaátvitellel.

Mikor jött rá, hogy ez önnél működik?

Tíz évvel ezelőtt ismerkedtem meg a módszerrel. Korábban is biztos voltam benne, hogy nincsenek véletlenek, de innentől már teljesen egyértelmű volt. Az utcán ismerkedtem meg egy házaspárral, akik beszéltek erről a módszerről. Ez segített kitörni az akkori mélypontomból. Több szintje van a gyógyításnak, én most a 8. szinten vagyok. Már az első szintnél éreztem, ez nálam segít, sikerül kitörnöm abból a letargiából, amiben voltam. Sőt: már ekkor meg tudtam egy lovat gyógyítani az energiaátvitellel. Egy másik állatot pedig az elaltatástól mentettem meg, igaz, ekkor már magasabb szinten voltam.

Miként lehet ezt a fajta energiaátvitelt tanulni?

A prána az erő, amelynek segítségével a testben végbemegy minden aktivitás, amellyel a testnek a mozgása történik, amellyel működik minden funkció, amellyel az életnek minden jele megnyilvánul.

Meséljen…

Nemrég az egyik kolléganő rontott be az öltözőmbe, hogy segítsek rajta, mert elment a hangja. Rátettem a kezem a torkára, pár percet koncentráltam. Az előadás végén kaptam az üzenetet a telefonomra: „Istennő vagy, fénykoromban sem szólt ilyen jól a hangom.” Hát, ennyire egyszerű ez, és működik. Sőt, bárki meg tudja tanulni.

Nem vagyok boszorkány, nem csinálok varázslatot sem. Csupán átengedem a fentről jövő energiát.

A siker része az is, hogy pár hónapja kapta meg a Jászai-díjat. Nem jött ez kicsit későn?

Persze, örülök neki, de valóban sokan mondják, hogy ez bizony megkésve jött. A késő is jobb, mint a soha. Apáméktól kaptam azt is, hogy mindig ember maradjak. Ne változtasson meg se siker, se sikertelenség.

Menyasszonytánc - Tapsrend (Foó: Operett Színház)

Tehát sosem mentem elébe semminek, sosem erőszakoltam ki semmit. A tehetség csomagból kimaradt a „magamat adminisztrálni” tudománya. Pedig sok esetben ez sem hátrány. Lehet kedvesen, jó humorral elérni, amit szeretnék. Nem kell erőszakosnak lenni. Sok mindent kihagytam azért, mert hátrébb húzódtam.

Ha az ember hallgat, nem szól, ha baja van, senki sem érti meg, hogy mi szeretne.

Hogy ennyire visszahúzódó volt, ez ma már fáj?

Sokára tanultam meg, hogy állandóan képben kell lenni ahhoz, hogy az embert foglalkoztassák. Azért sosem mentem sörözni, borozni, hogy bratyizzak valami érdekében.

Nem rejtette véka alá a véleményét a szakmával kapcsolatban. Magánemberként is szókimondó?

Ott aztán igazán. Szeretem az életet, szeretem magamat. Őszintén, nyíltan élem az életem. Amit kaptam Istentől, azt használom is: az érzelmet, a szívemet, a kimondott szó erejét és hatalmát.