Miért is ne léphetne Magyarország szintet a fenntartható felzárkózásban úgy, hogy legjobb egyetemeink köré innovációs parkokat, okos kerteket építünk? Ezek lehetnek a bölcsői és keltetői egy magyar innovációra és hazai tulajdonra épülő vadonatúj gazdaságnak.
Magyarország az elmúlt 30 évben külföldön fejlesztett és behozott innovációra építette a gazdasági fejlődését. Külföldön kifejlesztett technológiát hoztak a működőtőkét befektetők, velük új menedzsment és munkamódszerek érkeztek.
A sikeresen felzárkózó országok többsége is így indult. Sőt, a tőke- és technológia bevonása továbbra is nélkülözhetetlen minden fejlett és felzárkózó gazdaság számára. A sikerhez azonban végül az vezetett el, hogy a külföldi tulajdont, technológiát és menedzsmentet használó szektor mellé egy hazai tulajdonú, belföldi innovációra és tőkére épülő üzleti szféra is felépült.
A sikeresek többsége akkor lépett szintet, amikor egy új technológiai hullám elejére állva az élre került. Ezt mutatja a dán élelmiszeripar a piaci rések kihasználására alkalmas termékeivel, a finn és ír IT szektor vagy a szingapúri egyetemek esete. Lehet hagyományos, különleges adottságokkal rendelkező területekkel is élre kerülni, ilyen a svájci bankrendszer vagy az osztrák alpesi turizmus példája, de régóta futó hullámba új országnak később betörni már sokkal nehezebb. Minden siker esetén úgy vált fenntarthatóvá a növekedés, a folyó fizetési mérleg, az államháztartás és végül a felzárkózás, hogy az adott ország rendelkezett olyan hazai tulajdonú technológiával és üzleti szektorral, amelyik a legjobbak közé tartozott a világban.
Magyarország is keresi a fenntartható felzárkózás új forrásait. A növekedés eddigi szerkezetéből kitűnik, hogy lényegében nem használtunk egy sor olyan forrást, ahol éppen a hazai innovációra és tulajdonra épülő versenyképes gazdaság létrehozására lenne esély. Egyenként sem használtuk ezeket az ígéretes forrásokat, különösen nem léptünk ezek egyesítése, fúziója felé. Nézzünk néhányat ezek közül.
A lehetőségekhez mérten igen szerény a hazai víz kincs hasznosítása. A befolyó vizek kifolynak, a wellness turizmus kezdeti sikereit nem folytattuk. Budapest nem lett újból globális gyógyvíz főváros, nem váltunk meghatározó ásványvíz hatalommá, nem építettünk mezőgazdasági csatorna-hálózatot és nem öntözzük a földeket. Pedig ezen téren is lenne lehetőség az élenjáró technológiák kifejlesztésére, ahogyan ezt az izraeli öntözési technológiák mutatják.
A kivételesen jó éghajlati és talajadottságainkat sem használjuk élenjáró technológiák kifejlesztésére. Az EU mezőgazdasági támogatásai végképp bebetonozzák a gabona-kukorica túlsúlyát, a zöldség, a gyümölcs, a ritkaság értékű termények vagy az állattenyésztési különlegességek innovációi és meghatározó súlya helyett.
Bár a térség legjobb orvostudományi egyetemei és gyógyszer gyárai működnek itthon, de a kitűnő tudás-tőkéből nem bontakozott ki világszínvonalú egészségipar. Budapest nem lett egészség-város, miközben más fővárosok erre építettek. Az egészségipar most újból robban, ide kellene erőforrásaink zömét összpontosítanunk, itt állhatnánk újból az új technológiai hullám élére.
A Budapesten kívül működő nagy egyetemi központjaink nem váltak az innováció központjaivá, pedig a szellemi erő jelen van. Néhány ígéretes kivételtől eltekintve (például Győr, Kecskemét, Esztergom, a közeljövőben Debrecen) a fővároson kívül lévő gazdasági tevékenység alig kapcsolódik a globális térhez, aminek döntő oka a hazai innováció hiánya.
Ezek a lemaradások azonban óriási tartalékok is egyben.
Ismerjük a sikeres országok titkát a belső innováció fejlesztése terén. A vezető egyetemek körül felépítették azokat az ipari, innovációs és technológiai parkokat, amelyekben összekapcsolódik az ötlet, a technikai háttér és a pénzügyi forrás. Sokfajta innovációs park működik Amerikán belül, de Európában és Ázsiában is végül ezekre épül minden siker. Az óriásvállalatokon belüli innováció a párhuzamos forrás, a kettő – mint a DNS kettős spirálja – rendre összekapcsolódik.
Óriásvállalatok vagy megavárosok kifejlődése talán nem várható a Kárpát-medencében, de a nagy egyetemek körüli okos-kertek, innovációs parkok felépítése igen. Ehhez nagyobb mozgásteret szükséges adni az egyetemeknek, ami megindult az alapítványi fenntartás szervezésével. Méretes kormány-programra van szükség, ami területet, infrastruktúrát, kockázati tőkét és hiteltámogatást ad az új parkoknak, ennek a jelei szintén már mutatkoznak. A külföldön dolgozó vezető magyar tudósokat hazahívó program is elengedhetetlen, megjelölve az erre kiválasztott egyetemeket és kutatási területeket. A program részeként, sajátos dualitásként, lehetőséget kell adni a részvételre az innovációs parkon belüli vállalkozások működtetésében. Az egyetemek és parkok köré üzleti tanácsadó testületeket érdemes szervezni, hogy a tudományt folyamatosan "fertőzze" az üzleti gondolkodás.
A több évtizedes múltra épülő ipari parkok hálózata a feldolgozóipari mai sikereinek alapja. Részben ezekre építve, az egyetemekkel összenőve jöhetnek létre az új innovációs parkok.
Fúziós okos-kertekre van tehát szükségünk nagy egyetemeink környezetében, amelyek több tudomány területet ötvöznek. Több gazdasági ágazat (például mezőgazdaság, vízgazdaság, vegyipar, digitális technológia, gyógyszeripar, egészségipar) egyesítését kell megcélozni. Az új találmányokra épülő technológia, gazdasági háttér és pénz fúziója ajánlható minden egyetemi kutató csoport számára. Ilyen szövetségekből léphet elő, akár néhány év alatt egy vadonatúj, hazai innovációra és tulajdonra épülő regionális, sőt globális szerepre törő üzleti szektor. Ezt támogathatja az MNB növekedési kötvényprogramja is, amennyiben kiterjesztjük azt az egyetemek és az innovációs parkok világára.
Németh László bizonyosan örülne, ha az Általa megálmodott Kert-Magyarország még napjaink okos üzleti szférájában is sikereket aratna.
