Megéri a hazai akkumulátoripart államilag támogatni? Csath Magdolna írása

Gazdaságstratégiai szempontból egy ágazat kapcsán az a fontos, hogy az mennyire járul hozzá a nemzetgazdaság versenyképességének javulásához, a helyben előállított újérték növekedéséhez, valamint – különös tekintettel a jelentősen megnövekedett környezeti bizonytalanságra – az érték – és ellátási láncok rövidítéséhez. Ha gazdasági mutatókban gondolkodunk, akkor a bruttó hazai termék (GDP) és a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) arányához, a cserearány változásához és a termelékenység alakulásához való hozzájárulást érdemes megvizsgálni.

Komoly viták az elektromos autózás jövőjéről

Tágabb értelemben pedig a helyi tudás termelés és az importált tudás arányának, ezen keresztül a gazdasági függőség változásának versenyképességre gyakorolt hatását érdemes elemezni.

Mindezeket az összefüggéseket pedig bele kell helyezni a tágabb technológiai és világgazdasági változások összefüggésrendszerébe, hiszen azok akkor is hatnak ránk, ha nem veszünk róluk tudomást, illetve azokat ki is tudjuk használni, ha okosan kapcsolódunk hozzájuk. Kezdjük ezért ennek a nagyobb rendszernek a vizsgálatával!

Az elektromos autózás jövőjéről továbbra is komoly szakmai viták zajlanak. A műszaki szakemberek véleménye szerint versenyző technológiák is szóban vannak. Ezek a viták az akkumulátor igények alakulását is befolyásolják.

Maguk az akkugyártási technológiák is állandó fejlődésben vannak, és a versenyben az igazán nagy szerereplők: Kína, Japán, Dél-Korea és az USA próbálnak technológiai előnyre szert tenni.

A jelenleg általánosan alkalmazott technológiával gyártott akkumulátorok piaci részesedésében Kína van vezető szerepben, követi Dél-Korea és Japán. A három ország vezető cégeinek együttes piaci részesedése 2020-ban 66,2% (Nikkei Asia, 2022. febr. 2).

Viszont az újabb, kevéssé alapanyagigényes és olcsóbban gyártható technológiák terén Japán – a Nikkei elemzése szerint – 5 év előnyre tett szert Kínával szemben.

A technológiai előnyt érzékelteti az Európai Szabadalmi Hivatalnál bejegyzett szabadalmak aránya, amely Japán esetén az összes szabadalom 24, USA esetén 20, míg Kína esetén csupán 4 százaléka (Nikkei, 2023. január 10.). Japán egyébként nagy kapacitású, szél- és napenergiát tároló akkugyártó céget tervez létrehozni Észak-Amerikában.

Ázsia tarolja a piacot

Kína pedig – egyenlőre – kevéssé a technológiai újdonsággal, sokkal inkább a termelési költségek leszorításával erősíti piaci pozícióit. A termelési költségei leszorítását az segíti, hogy egyrészt alacsony munkabérű országokba helyezi gyártóbázisait, másrészt jelentős állami támogatásokat kap nemcsak saját kormányától, de azoktól az országoktól is, amelyekben termelő cégeket létesít.

Az utóbbi időben egyébként egyes ázsiai országokban – éppen a költségminimalizálással összefüggésben lévő – munkahely biztonsági és környezetkárosító technológiák alkalmazása miatt jelentős ellenállás alakult ki a kínai beruházásokkal szemben.

A lényeg azonban az, hogy olyan versenyről van szó, amelyben csak tőkeerős nagy cégek és gazdaságok a kulcsszereplők. A kisebb gazdaságok legjobb esetben kiszolgáló, beszállító szerepre számíthatnak. A gyártással kapcsolatos további fontos kérdés az értékláncok, illetve az ellátási láncok hossza. A jelentős bizonytalansággal terhelt korunkban súlyponti témává vált ez a tényező is. Jegyezzük meg, hogy a két fogalom között nagy a szakmai-tartalmi különbség.

Az értéklánc azt méri, hogy a teljes termelési folyamat során hol és mekkora új hozzáadott érték keletkezik. Ma már elfogadott tény, hogy az értékláncon belül a legkisebb új érték – ami összefügg az alacsony bérekkel is – az összeszerelő telephelyeken, a legnagyobb pedig a kutatás-fejlesztési és értékesítési központokban keletkezik.

Az ellátási lánc pedig logisztikai kérdés: hogyan lehet a legolcsóbban, de egyben legmegbízhatóbban megszervezni a teljes termelési folyamatot, valamint az ehhoz szükséges anyagáramlást és energiaszolgáltatást a teljes folyamat mentén. Ezzel kapcsolatban azt lehet mondani, hogy hátrányban vannak azok az összeszerelő telephelyek, amelyek messze vannak az alapanyag forrásoktól.

Állami támogatás, olcsó munkaerő

Ha ugyanis nem áll helyben vagy közelben rendelkezésre a szükséges és egyébként elég drága alapanyag, a nyers, illetve tisztított lítium, kobalt, nikkel és réz, akkor azt oda kell messziről szállítani, ami egyrészt drágítja a folyamatot, másrészt a háborús és egyéb veszélyek miatt meg is akaszthatja a gyártást, ahogyan azt például a szintén nagyon hosszú ellátási láncokkal működő járműiparnál a Covid, illetve később a háború során láthattuk.

A drága alapanyagokat és szállítást kompenzálhatja a helyi olcsó munkaerő és a jelentős mértékű helyi állami támogatás. Az előzőnek korlátja, hogy van-e egyáltalán még olcsó munkaerő és ha nincs, akkor gazdasági-társadalmi szempontokat együttesen mérlegelve hozhat-e érdemi helyi fejlődést, versenyképességjavulást a külföldről behozott munkaerőre telepített külföldi cégek támogatása.

Az olcsó munkaerő kiapadóban 

Az olcsó munkaerővel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az éppen ott áll rendelkezésre nagy mennyiségben, ahol a drága nyersanyagok is helyben vannak, így rövidebb ellátási láncokat lehet kialakítani. Ilyen ország például Indonézia, a több, mint 270 milliós lakosságával és 190 dollár körüli havi minimálbérével (countryeconomy.com).

A magyar minimálbér jelenleg 617 dollár körül van. Nem véletlen, hogy egyre több cég – közöttük kínai és amerikai is – települ Indonéziába, amely ország egyébként az akkugyártáshoz szükséges nikkel legnagyobb világpiaci termelője.

De a többi szükséges alapanyag is a közelből beszerezhető, így a nagyon rövid ellátási láncokra támaszkodva jó világpiaci pozíciókat tud kiépíteni. A nemzetközi elemzések szerint ezért Indonézia 2027-re a világ három legnagyobb akkumulátorgyártójának egyike lesz.

Azt állapíthatjuk meg tehát, hogy olyan termékről van szó, amelynek nagytömegű és hatékony gyártására – az alapanyagok és az olcsó munkaerő miatt – elsősorban Ázsiában van jó lehetőség. Ráadásul olyan termékről van szó, amelynél az összeszerelés jelentős elektromos energiafelhasználással jár. Magyarország energiaellátásához már ma is jelentős importra szorul.

Az olcsó munkaerő pedig kiapadóban van.

Milyen versenyelőnyt kínálhat Magyarország egy betelepülő világcégnek: jelentős állami támogatást, olcsó telephelyet és olcsó importált munkaerőt. Milyen hatással lehet egy ilyen ágazat arányának növekedése a magyar gazdaságra? A kérdés megválaszolásához nézzünk meg néhány jellemző és fontos mutatót!

Az OECD legfrissebb adatai szerint Magyarországon már most is az ipar adja a gazdaság legnagyobb szeletet, a tudásteremtő ágazatok hozzájárulása a GDP termeléséhez alacsony.

A legversenyképesebb országokra pedig az a jellemző, hogy erős tudás szektorral rendelkeznek. Például Dánia és Svédország ipari hozzájárulása az éves GDP-hez 16,67 és 18,81 százalék, tudásszektoruké pedig 20,9 és 21,0 százalék. A magyar adat 22,54 és 17,0 százalék. (Az iparhoz az OECD hozzáadja az energiaszektor teljesítményét is).

Ez az ágazat Magyarországon tipikusan összeszerelő munkahelyeket hoz létre, ahol a tudás importból származik. Az akkumulátorgyártás ezt a pozíciónkat nem fogja javítani.

Magyarországon már jelenleg is előnytelen a cserearány

Azaz az exporttermékeink ára lassabban nő, mint a import termékeké.

Ez arra enged következtetni, hogy túl sok a kisebb tudástartalmú, ezért alacsonyabb áron eladható termék, amellyel megjelenünk a világpiacon, miközben drága alapanyag és tudás importra szorulunk, mivel sem alapanyagunk sem helyben előállított tudásunk nincs elegendő. Ezt bizonyítják az OECD adatai is, amelyek szerint 2021-ben a cserearány Magyarországon 98,43 volt.

A cseh érték 101,87, a lengyel 101,63. Csak a szlovák alacsonyabb: 97,05 (A 100 alatti cserearány jelzi, hogy kedvezőtlenebb egy ország export ár pozíciója, mint import ár pozíciója). Az akkugyártási ágazat nem fogja javítani a cserearányt.

Fontos kérdés a tulajdonszerkezet és a létrehozott profit repatriálásának mértéke is. 

A magyar GNI/GDP arány már hosszú ideje folyamatosan 100 százalék alatt van, vagyis külföldről kevesebb jövedelem áramlik befelé, mint amennyi kifelé. A 2021 évi arány 96,9%, (KSH). Ezzel összefüggésben jelentős a külföldnek fizetendő tulajdonosi jövedelem, azaz a repatriált profit.

Az elmúlt 10 évben egyébként az összes külföldnek fizetendő tulajdonosi jövedelem már meghaladta a teljes 2021 évi GDP értéket, miközben nőtt a külföldi cégeknek adott beruházási támogatások értéke (KSH).

A repatriált profitot pedig – amely egyébként a növekedést mérő GDP mutatóban benne van – nem lehet helyi fejlesztésre használni. A nemzetközi cégek pedig profitot termelni, és azt saját céljaikra felhasználni ruháznak be külföldi telephelyeken. Kapcsolódó kérdés a tulajdonszerkezet is.

Egy ország gazdaságstratégiája nem tudja érdemben befolyásolni a cégek stratégiáit, mivel azok a cégek központjában, külföldön születnek.

Válságérzékeny ágazatba fektetünk

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy minél nagyobb a külföldi tulajdon aránya egy gazdaságban, annál kevésbé lehet helyben azzal kapcsolatban hosszútávú célokat kitűzni, hogy milyen legyen a helyben gyártott termékszerkezet, az alkalmazott technológia, illetve, hogy mely piacokra kerüljenek a legyártott termékek. Meg kell említeni, hogy az akkugyártás tipikus piaca a járműipar, amely egyrészt az egyik legválságérzékenyebb ágazat, másrészt maga is egyre jobban belép az akkugyártásba is.

Ez jelentős, a helyi döntéshozataltól független determináltságot, ha tetszik függőséget jelent. Különösen veszélyes, ha a külföldi céges tulajdon megoszlása nem kiegyensúlyozott, hanem néhány domináns szereplő jellemzi.

A legutóbbi adatok szerint a legmagasabb arányú külföldi vagyonnal Magyarországon a német cégek rendelkeznek, ezeket követik az amerikai és hozzájuk felzárkózva a kínai vállalkozások. Negyedik helyen a japán cégek következnek. Ezek együttes tulajdona az összes külföldi tulajdon több, mint 40 százalékát teszik ki (OECD).

Összességében azt a kérdést kell feltenni, hogy egy kis nyitott gazdaságú országnak szabad-e jelentős mértékben elköteleznie magát olyan további, a jelentős nemzetközi szereplők által meghatározott ágazat mellett, amely ágazatba való beszállításhoz nincsenek olyan versenyelőnyei, amellyel saját fejlődését tudná elősegíteni?

Az a legfőbb érv pedig, hogy az akkugyártás betelepülése a „klímaproblémák” megoldásához, a „zöld energia” terjedéséhez, a levegő javulásához járulna hozzá, két ellenérv miatt sem állja meg a helyét.

Egyrészt az az akkugyártás, amely hosszú ellátási láncok mentén zajlik, vagyis messzi helyekről kell beszállítani az alapanyagot, illetve hatalmas energiaigénnyel jár, nagyon nagy környezeti lábnyommal jellemezhető.

A magyar érdek pedig az, hogy a lehető legrövidebb ellátási láncú tevékenységekbe kapcsolódjon be a magyar gazdaság.

Saját versenyelőny kéne

Másrészt ahhoz, hogy Magyarországon javuljon a levegő minősége, hogy terjedjen az „elektromobilitás” – ha egyáltalán ez marad a „jövő nyerő technológiája” – nem kell beszállni az akkumulátorgyártásba. Helyette egyéb, innovatív, nagy hozzáadott értéket előállító  „zöld technológiák” fejlesztésébe is bekapcsolódhatnánk, ahol saját versenyelőnyöket alakíthatnánk ki.Ehhez a magyar gazdasági és iparstratégiában célszerű lenne olyan érzékenység-vizsgálatokat elvégezni, amelyek azt elemeznék, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat hogyan lehetne olyan, a társadalmi haladást és az életminőséget is javító ágazati szerkezet kialakítására fordítani, amellyel - helyi tudásteremtésre és innovációra támaszkodva - érdemben javulhatna a nemzeti versenyképesség, és ennek következtében a GNI/GDP és a cserearány.

Hiszen az okos iparstratégia nemcsak a gazdasági növekedésről szól.

Lényege  sokkal inkább az kell, hogy legyen, hogy az állandó változásokba hogyan lehet okosan, a nemzeti értékek, a nemzeti vagyon növelését célul kitűzve és a fenntarthatóságra is figyelve, bekapcsolódni.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár.