A világ leggazdagabb embere elárulta mi a titka

A francia Bernard Arnault, aki a tőzsdei mozgások miatt többször volt már a világ leggazdagabb embere - legutoljára épp most decemberben - általában kerüli a reflektorfényt. Szemben mondjuk az Amazon-vezérrel Jeff Bezossal, vagy Elon Muskkal ritkán hallani róla, pedig ő építette fel globális szinten a legnagyobb luxuscégbirodalmat. A 73 éves cégvezér vagyona úgy 185 milliárd dolláron áll.

Mindez azért is bámulatos, mert a pályája elején az LVMH divatcég vezetője még semmit nem tudott a luxusiparról.

Úgy tíz éven át a nagyapja építőipari vállalatánál dolgozott. A fordulatot az életében az hozta el, amikor kiderült, hogy csődbe került egy francia textilipari vállalat a Boussac, amelyhez tartozott egy nagynevű divatbrand is: a Dior.

Részben a családi cégtől szerzett 15 millió dollár segítségével megvette a tönk szélére került céget, majd rögtön hozzá is kezdett a társaság átszabásához. Több mint kilencezer alkalmazottat elbocsátott, jó pár ágazatot, köztük az eldobható pelenkák gyártását pedig beszűntette.

Majd nekiállt a márkák gyűjtögetésének: az LVMH ernyője alatt mintegy hetven luxusmárkát vásárolt fel. A portfoliót gazdagítja egyebek mellett a Louis Vuitton, a Hermes, a Bulgari, és az YSL is.

Az egyik legutolsó nagy akvizícióra tavaly került sor: az amerikai Tiffany-t 16 milliárd dollárért vette magához.

A 90-es években született meg bennem az ötlet egy luxuscsoportról és akkoriban sokan kritizálták az ötletet. Emlékszem az emberek azt mondták, hogy nincs értelme összetenni ennyi márkát. És mégis siker volt… az elmúlt tíz évben minden versenytársunk megpróbált leutánozni minket […] Nem gondolom, hogy túl sikeresek, de próbálkoznak.

mondta Arnault a CNBC-nek. De vajon miként lehet sikerre vinni egy ennyire szerteágazó cégmonstrumot, amely évente több mint 64 milliárd eurós forgalmat bonyolít?

Arnault elmondása szerint az egyik titok, hogy nem szól bele olyasmibe, amihez nem ért. Kiválasztotta minden a brandnek a maga vezetőjét és hagyja, hogy menjenek a fejük után. Nem akarnak mindent a központból vezérelni.

Amit jól mutat, hogy az LVMH a méretei ellenére viszonylag kis székházzal bír. Miközben csoportszinten úgy 150 ezer dolgozójuk van, a párizsi központban csak alig pár százan dolgoznak.

A székhely egy része egyébként hamarosan luxusszállodává fog alakulni.

Közben a társaságnál dolgozó nagynevű művészeknek teljes alkotói szabadságot adnak. Arnault szerint ha egy nagyformátumú tervező azt érzi, hogy a munkáját korlátok közé akarják szorítani, az megöli a tehetségét.

Volt, hogy az egyik "sztárjuk" John Galliano – akitől azóta elváltak az útjaik - azzal az ötlettel állt elő, hogy az új ruhák készüljenek újságpapírból. Nem akarták megkritizálni, ezért az egyik divatshow-n valóban sajtótermékek borították a modelleiket. Később aztán a pontos másukat elkészítették szövetből és ez a terméksor végül kifejezetten sikeres lett.

A kísérletezést megkönnyíti, hogy folyamatosan támaszkodhatnak a „klasszikus” áruikra.

Az LVMH-nál a forgalom túlnyomórésze a régi, bevált cikkekből fut be. Az új kollekciók pedig jórészt limitált számban jelennek meg, így ha van is köztük pár kevésbé sikeres darab, nem tudja érdemben befolyásolni az árbevételt.

Mindezeken túl a cégvezér szerint, ha minőségről van szó, akkor fanatikusnak kell lenni. Csak a precízen elkészített táskák, ruhák, ékszerek kerülhetnek a vásárlóikhoz.

Szerinte a legtöbb ember kacagna, ha látná, hogy mondjuk egy Vuitton táska prototípusa miket kell kibírjon ahhoz, hogy megkapja a gyártáshoz a zöld utat. Egy időben az egyik ilyen teszt során például három héten át percenként ötször ki-be csukták a táskákat és nézték, hogy miként bírják a strapát – mondta korábban a Harvard Business Review-nak.